Háromszék Táncegyüttes — Maurice Ravel: Bolero (rendező, koreográfus Orza Călin)
Fotó: Henning János
Az erdélyi hivatásos néptáncegyüttesek múlt heti találkozóján a legtöbbet vitatott kérdés az volt, létezik-e hagyományos korszerűség, ha igen, mi annak az ismérve. A neves szakemberekből álló zsűri egyöntetűen megfogalmazta: hagyomány az, amit eleinktől tanultunk, ami azáltal válik kortárssá, hogy ennek a kornak az embere foglalkozik vele, tehát kortárs történet. Ami az utánunk jövő nemzedék számára már hagyomány.
A Kínában turnézó Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes kivételével minden hivatásos erdélyi magyar táncegyüttes részt vett a Sepsiszentgyörgyön megrendezett hetedik találkozón, mely az időnként személyeskedésbe fajuló viták ellenére sok tanulsággal szolgált. A bemutatott előadásokat, az erdélyi néptáncszínpad sokszínűségét, az együtteseknek a színházi műfajok felé fordulását elemző beszélgetésekből kiderült, azzal mindannyian egyetértenek, hogy létjogosult az autentikus folklórműsor és a táncszínházi produkció is, a kettő közötti arányról ellenben nem gondolkodnak egyformán az együttesek, miként arról sem, hogy egy adott táncjátékon, táncszínházi produkción belül mit, mennyit és hogyan használjanak népzenei és néptáncörökségünkből. A találkozón a Háromszék Táncegyüttes és a Maros Művészegyüttes folklórműsort mutatott be játékos, illetve ,,vegytiszta" formában, míg a Nagyvárad Táncegyüttes táncdrámát, az Udvarhely Táncműhely mozgásszínházi előadást vitt színpadra.
A különböző műfajokban megszületett alkotásokról, valamint azok előadóiról, a táncosokról sok jó, illetve olykor durván elmarasztaló vélemény hangzott el, többek között, hogy nincs dramaturgiájuk a produkcióknak, fölösleges, illetve hiányos elemeik vannak a koreográfiáknak, egyes táncosok nem elég képzettek testileg és lelkileg, mások nem tartják be a színpad alapvető törvényeit, a fiatalok puhányak, nincs kiforrott technikájuk, hiányos a gesztusrendszerük, de az is baj, ha a tisztán néptáncos mozdulat annyira precíz, hogy már-már művi.
A találkozó kiértékelője után Stoller Antal néptánc-koreográfus, táncfolklorista, a zsűri elnöke lapunk érdeklődésére elmondta: szükség van erre a műfaji sokszínűségre, létjogosultsága van az autentikus folklórműsoroknak és a táncszínházi produkcióknak is a hivatásos együttesek színpadán, de figyelembe kell venni a közönség befogadókészségét, meg kell tenni azokat a lépéseket, hogy a nagyérdemű nyitottá, a szokatlan iránt is befogadóvá váljék. A hagyományos korszerűségről szólva hangsúlyozta: ,,Mi most a paraszti hagyománnyal foglalkozunk, de amikor kezdtük ezt felgyűjteni, már akkor sem élt eredeti funkciójában. Tehát eleink közül valakik ezzel kezdtek foglalkozni, ez is hagyománnyá vált, aztán mi színpadra vittük. Hagyomány nekünk az, hogy ezt megtanultuk, de a gyermekeinknek hagyomány lesz az, hogy színpadra emeltük."
