Háromszék TáncegyüttesHalkul a zene, fogy a tánc

2010. október 2., szombat, Közélet

A Háromszék Táncegyüttes a Táncbeszéd című gálaműsoron Henning János felvétele

Hiába lesz székház, ha nincs, ki benne... ― nagyjából ez a hangulat a Háromszék Táncegyüttesnél. Úgy tűnik ugyanis, a pénzügyi megszorítások kulturális intézményeink közül őket érintik legérzékenyebben. Nem annyira a visszavágott produkciós költségek, mint a folyamatosan fogyó együttes miatt.

Mert a táncosok hagyják ott a társulatot, csak idén négyen mondtak fel, s az utánpótlásból, ha nagy nehezen akad is, ki fejét erre a hivatásra adja, évek múlva válik csak jó táncos. Ilyen pénzügyi és emberanyagi körülmények között aligha lehetséges új előadásról gondolkodni.
Az ünnep lejárt, lehet folytatni ― de mivel?, kérdeztük Deák Gyulát, a Há­romszék Táncegyüttes vezetőjét. Nos, idén a társulat húszéves fennállására készült Táncbeszéd előadásával járja be Erdélyt, Barót, Kézdivásárhely után Csíkszereda, Marosvásárhely, Kolozsvár, Székelyudvarhely közönségének mutatják be a produkciót. A Népzene- és Néptánctalálkozót immár 22. alkalommal szervezik meg, s ha eddig a rendezvény bővítésére törekedtek, most a költségvetési gondok miatt kétnaposra szűkítették. Következik egy magyarországi s talán felvidéki turné a Böjttől böjtig produkcióval, ez még bizonyos ― innen tovább tapogatózás.

Talán egy egyszerűbb műsort próbálnak meg összehozni karácsonyra a Százlábú Néptáncegyüttessel, az évad folytatásában pedig jövőben Gondolatok a táncról munkacímmel néptáncfeldolgozásokból álló, több koreográfussal készítendő műsort akarnak mindenképp elkészíteni. Ez egyfajta stratégiai előadásnak készül, nem egy történés vázára építve, hanem különálló táncokból, célja többek között újabb koreográfusok felkutatása is ― hiszen e téren sem áll igazán jól Erdélyország, itt van a Háromszéknél Ivácson László, de Orza Călin Székely­udvarhelyről készül visszamenni Budapestre ― szóval, fogy a szakma. Könczei Árpád visszajön jövőben egy kamaraműsor elkészítésére, zenekarral, kevés táncossal ― és ezzel zárul is az évadterv.
Ami így nagyon sovány ― és a legszomorúbb, hogy az a sajátos táncszínházi műfaj, melyet az utóbbi években kialakított a Háromszék Táncegyüttes, háttérbe szorulni látszik. Feladni pedig nem csupán veszteség, de bűn lenne.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1409
szavazógép
2010-10-02: Közélet - Váry O. Péter:

Beérnek a pályázatok (Sepsiszentgyörgy)

A héten az integrált városfejlesztési terv egyik részének helyszíni szemléjét tartották a bukaresti és a Központi Fej­lesz­tési Régió küldöttei, ez a szerződéskötés előtti utolsó munkafázis.
2010-10-02: Közélet - Váry O. Péter:

Kezdődnek az Őszi Közművelődési Napok

Hetedik alkalommal szervezi a Kovászna Megyei Műve­lődési Központ az Őszi Közművelődési Napokat, a rendezvénysorozat azonban évről évre fogy, egyre kevesebb előadót sikerül elcsábítaniuk: hiába, a kevéske pénz mellé elhivatottság is kell. Ennek ellenére néhány csapat idén is vállalta, hogy bejárja Háromszéket, bábelőadást, gyerekdalokat visznek olyan településekre, ahol várják s szeretettel látják őket ― hogy miért csak e néhány helyre, az a fogadókészségen is múlik.