A film újabb veszteségei

2010. október 5., kedd, Magazin

Tegnap temették el Tony Curtis magyar származású amerikai filmszínészt, aki a múlt héten, 85 éves korában hunyt el. Bernard Schwarz néven New Yorkban született 1925. június 3-án, szülei Máté­szalkáról vándoroltak ki az Egyesült Államokba.

Bernard középiskolai tanulmányait a második világháború szakította félbe, 1943-tól a haditengerészetnél szolgált. Leszerelése után színészetet tanult, off-Broadway színházakban lépett fel, majd 1948-ban Hollywoodba szerződött. A filmekben először James Curtis, majd Anthony Curtis, végül Tony Curtis néven szerepelt.
Karrierje elején főként kalandos történetek jóképű, bátor és ellenállhatatlan hőse volt, e szabványfeladatokat megoldva tett szert óriási rutinra. Első nagyobb szerepét 1957-ben A siker édes illata című filmben kapta, a következő évben Stanley Kramer rendező rábízta a Megbilincseltek című film egyik rabjának szerepét. Curtis végre — Sidney Poitier oldalán — bizonyíthatta drámai talentumát, alakításáért Oscar-díjra jelölték. A halhatatlanságot és az igazi sztárstátust 1959-ben a Van, aki forrón szereti biztosította számára, amelyben Jack Lemmon és Marilyn Monroe oldalán komédiázott. A Billy Wilder rendezte fergeteges vígjáték olyan helyzet- és jellemkomikumok egész sorát vonultatja fel, amelyek még évtizedek múlva is próbára teszik a rekeszizmot. Az 1968-as Bostoni fojtogatóban a közönség Tony Curtis egy másik arcát is megismerhette, a pszichopata bűnöző szerepének eljátszásával bebizonyította, hogy borzongatni is tud. Több nagy közönségsikert arató filmvígjáték (Verseny a javából, Leszállás Párizsban, Goodbye, Char­lie) után a hollywoodi álomgyárban már kevesebbet foglalkoztatták, ő pedig a tévével vigasztalódott.
Hollywood egyik legmegnyerőbb férfi sztárja hatszor nősült, 1998 óta egy nála 46 évvel fiatalabb műlovarnővel élt. Hat gyermeke közül Jamie Lee Curtis is híres színésznő lett. ,,Alapvető életfelfogásom a humor, képtelen vagyok haraggal vagy komolysággal szemlélni az életet" — mondta Curtis, aki azt is vallotta, élete legjobb pillanatai a nők társaságában teltek — de a legrosszabbak is.
Hetvenedik születésnapja előtt megírta önéletrajzi kötetét, mint magyarázta, azért, hogy ne csak mások mondjanak róla ítéletet. Mintegy 140 filmszerep eljátszása után festészettel foglalkozott, 1994-es londoni kiállításán képeit igen jó áron kapkodták el.
Tony Curtis többször járt Magyaror­szágon, egy ízben Mátészalkára is ellátogatott. 1988-tól díszelnöke volt a Dohány utcai zsinagóga rekonstrukciójának elősegítését célzó Emanuel Alapítványnak, amelyet anyagilag is támogatott. A filmsztárt 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjével tüntették ki. Két éve azzal keltett feltűnést, hogy elvállalta a Magyar Turizmus Zrt. Magyarorszá­got népszerűsítő, az amerikai piacra szánt reklámfilmjeinek főszerepét, a rá épülő kampány főleg az idősebb amerikaiakat célozta meg. Tavaly áprilisban járt Magyarországon, amikor a könyvfesztiválon bemutatta Hollywood hercege című önéletrajzi könyvét, valamint festményeit.


*


Százéves korában hunyt el Gloria Stuart amerikai színésznő, aki James Cameron Titanic című kasszasikerében az idős Rose-t alakította. James Cameron 1997-es filmeposzában nyújtott alakításáért Oscar-díjra jelölték a legjobb női mellékszereplő kategóriában. A mai napig ő a legidősebb színésznő, aki jelölést kapott. A kasszasikerben Kate Winslet alakította Rose Calvert karakterének fiatal énjét.


Gloria Stuart — eredetileg Stewart — a kaliforniai Santa Monicában született 1910-ben, a filmvásznon a harmincas években debütált. 1933-ban egyike volt a színészek céhe, a Screen Actors Guild nevű szervezet alapítóinak. A Titanic forgatása előtti években azonban már keveset foglalkoztatták. ,,Tudtam, hogy a szerep, amelyet akartam, és amelyre vártam, végre megérkezett. Az idős Rose karaktere pontosan rám illett" — írta 1999-es megjelenésű életrajzi kötetében, a Gloria Stuart: I Just Kept Hoping című könyvben.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1375
szavazógép
2010-10-05: Magazin - Józsa Lajos:

A kender értékesítése Miklósvárszéken

Az Erdélyi Főkormányszék felszólítást intézett a kendert termesztő földművelőkhöz, hogy külföldi eladási lehetőség adódott: a Székelyföldről is felvásárolják azoktól, akiknek több kender termett.
2010-10-05: Magazin - Iochom István:

Lepke- és rovarkiállítás

Rancz Gyula, a kézdivásárhelyi Hobbi Cserebereklub tagja második alkalommal mutatta be szülővárosában lepke- és rovargyűjteményét, melynek egy részét hat évvel ezelőtt állította ki a Vigadóban.