Ökológiai katasztrófa Magyarországon

2010. október 6., szerda, Világfigyelő

Egymillió köbméter vörös­iszap folyt ki
A magyar kormány veszélyhelyzet kihirdetését rendelte el Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Vas megye területén. Illés Zol­tán környezetvédelmi államtitkár délelőtt Kolontáron közölte, négyen haltak meg az iszapömlés miatt az ajkai térségben: egy 35 éves férfi megfulladt, amikor a terepjáróját felborította az iszaplavina, egy idős embert az otthonában ért a halál, amikor a házára zúdult az áradat, meghalt továbbá egy hároméves gyermek és egyéves kishúga.

Az államtitkár közlése szerint egymillió köbméter iszap folyt ki, és még délelőtt is ömlött a szennyező anyag az ajaki timföldgyár 9-es és 10-es zagytározójának gátszakadása nyomán. Már nemcsak Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely többezres lakossága és élővilága, hanem nrgyven négyzetkilomé­teres terület került veszélybe. Illés Zoltán olyan ökológiai katasztrófának minősítette az iszapömlést, amilyen még sehol a világon nem történt.
Az MTI tudósítója a helyszínről kedd délelőtt azt jelentette, hogy méteres magasságban állt a vörösiszap Devecser több részén. A városban többtucatnyi katonai jármű sorakozott, védőmaszkot viselő rendőrök próbálták a járható utakon irányítani a forgalmat. A város nagyobb részén nem volt gáz- és áramszolgáltatás. Nagyfokú félelmet, teljes tanácstalanságot és elkeseredést lehetett tapasztalni a vörös­iszappal elöntött ajkai térség falvaiban — a településeken felesleges próbálkozásnak tűnt a vörös sártengerrel birkózás.
A Magyar Alumínium Termelő és Ke­reskedelmi (MAL) Zrt. tegnap délelőtt közöl­te, hogy megkezdődött a zagytározó megrongálódott gátszakaszának helyreállítása.
Vizsgálódjon a belügyminiszter!
Orbán Viktor miniszterelnök arra kérte fel Pintér Sándor belügyminisztert, hogy részletesen vizsgáltassa ki mind a büntetőjogi, mind az anyagi felelősséget az Ajka közelében hétfőn történt iszapömlés ügyében, mivel semmi nem utal arra, hogy annak természeti oka lett volna, így feltehetően emberi hiba okozta a katasztrófát.
Orbán Viktor a Kormányzati Koordi­nációs Bizottság budapesti ülése után azt mondta: ,,a helyzet úgy áll, hogy nincs olyan információnk, amely szerint természeti okai lennének ennek a katasztrófának". Hozzátette: ha egy katasztrófának nincs természeti oka, akkor az emberek által okozottnak tartható. Élünk a gyanúperrel, hogy itt erről van szó — hangsúlyozta. Megerősítette, semmilyen sugárzásveszély nincs a környéken.
Pintér Sándor belügyminiszter sajtó­tájékoztatón hangsúlyozta: a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. felelősségbiztosítása nem terjed ki a károsultakra, azaz a biztosító senkinek nem fog fizetni a vállalat által kötött biztosítás alapján. Kiemelte ugyanakkor, hogy a cég százezer forintos gyorssegélyt ad a károsultaknak, és kijelentette, hogy a kormány senkit sem fog magára hagyni. Télre mindenkinek fedél lesz a feje fölött, mindenki megfelelő ellátást kap, és mindenki bízhat benne, hogy kárát megtérítik — mondta.
A vörösiszap egészségügyi kockázatairól szólva Pintér Sándor azt mondta: veszélyes anyagról van szó, amely égési sérülést, szembe kerülve akár vakságot okozhat. ,,Fürödjön meg benne, és akkor megtudja, hogy veszélyes-e" — reagált a belügyminiszter arra, hogy a MAL Zrt. vezetőjének közlése szerint a vörösiszap nem veszélyes az emberekre. Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár tegnap kora délután az iszap által elöntött Kolontáron közölte, hogy azonnali ha­tállyal felfüggesztette a Magyar Alu­mínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. termelői tevékenységét, egyúttal utasította a céget a tározó helyreállítására.
A Greenpeace szerint már a katasztrófa előtti napon készült műholdfelvételeken látszott, hogy megrepedt a MAL Zrt. iszaptározójának gátja; a környezetvédelmi szervezet szerint a túl sok tárolt vörösiszap lehetett a katasztrófa elsődleges oka. A Greenpeace hangsúlyozta: felháborító a MAL Zrt. vezetőinek cinizmusa, félretájékoztatása.
Maró hatású hulladék
Magyarországon hatalmas méretű vörös­iszap-tárolók találhatók a timföldgyárak közelében. A vörösiszap veszélyes hulladékként számon tartott anyag, a timföldgyártás mellékterméke. A timföldet bauxitból állítják elő, amelyet porrá őrölnek, majd erős lúgos kémhatású nátrium-hidroxiddal reagáltatnak magas hőmérsékleten és nyomáson. Itt a bauxitból kioldódnak az alumíniumvegyületek, és vörös­iszap marad vissza. A vörösiszap átlagosan 24—45 százaléka vas-oxid (ettől kapja jellegzetes vörösesbarna színét), de egyéb fémvegyületeket (alumínium-oxidot, titán-dioxidot, szilícium-dioxidot, nátrium-oxidot és kalcium-oxidot) is tartalmaz. Egy százalék alatti mennyiségben gallium-, vanádium- és ritkaföldfém-oxidok is találhatók benne. Ezenkívül maró hatású nátrium-hidroxidot tartalmaz az iszap. A vörösiszap nehézfémtartalma hétszerese az átlagos talajoknak. A Magyar­országon tárolt veszélyes hulladék döntő része vörösiszap, amelyből évente 800 000 tonna keletkezik, és körülbelül 50 millió tonna van különféle tárolókban elhelyezve. Az anyag a bőrt és a szemet marja, de akár tárgyakat is szétmarhat. A legnagyobb problémát magas ólomkoncentrációja jelenti. Az ólom ismert idegméreg, kis mennyiségben is veszélyezteti a gyermekek idegrendszeri fejlődését, de emellett a vesét is károsítja. Ezenkívül az iszap több rákkeltő nehézfémet is tartalmaz — kadmium, arzén, higany —, és előfordulhat, hogy radioaktív anyagok is feldúsulnak benne. A Veszprém megyei Kolontár csupán egy kilométerre fekszik az ajkai timföldgyár tározójától, az almásfüzítői timföldgyár vörösiszapot tartalmazó zagytározói pedig közvetlenül a Duna mellett találhatók.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1395
szavazógép
2010-10-06: Közélet - Farkas Réka:

Az RMDSZ útkeresése

Vízválasztó előtt az RMDSZ, jövő februári kongresszusának új irányvonalat kell meghatároznia, nemcsak a kudarcos kormányzás, de a Tőkés-féle párt várható megjelenése miatt is. Sokféle érdekcsoportosulás körvonalazódik a szövetségben, legtöbbjük egyetért azzal, hogy frissíteni kell programjukon, a holnap elvárásaihoz kell igazítaniuk alapszabályzatukat.
2010-10-06: Világfigyelő - :

Az elkeseredett emberek nem látják Kolontár jövőjét

Halott falunak nevezték a Veszprém megyei Kolontár lakosai településüket tegnap este a védelmi bizottság elnöke által szervezett lakossági fórumon; a településen négy ember, köztük két kisgyermek vesztette életét, sokan égési sérülést szenvedtek a huszonnyolc órával korábban két méter magasságban hömpölygő, negyven házat elárasztó vörösiszap-lavina miatt.