Mi, hol, mikor?

2010. október 7., csütörtök, Mi, hol, mikor?

Színház
* A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Tadeusz Słobodzianek: Ilja próféta című előadását a kamarateremben ma 18 órától a Mikes 1-diákbérleteseknek mutatja be. Rendező: Bocsárdi László. A szabad helyekre jegyet lehet váltani.

* A sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház ma 19 órától Biljana Srbljanovic Poveşti de familie című darabját játssza a nagyteremben. Rendező: Cristian Ban. Az előadás 16 éven aluliaknak nem ajánlott. Pénteken 11 órától a stúdióteremben Ion Creangă Fata babei şi fata moşneagului című meséjének színpadi változata látható Mirela Bucur rendezésében. Helyet előjegyeztetni a 0267 315 324-es telefonon lehet.
* A Kézdivásárhelyi Városi Színház pénteken 19 órától évadnyitó előadásként bemutatja Tamási Áron Tündöklő Jeromos című színművét Török Viola rendezésében. Az előadásra a bemutatóbérlet érvényes.


Bábszínház
A kolozsvári Keljfeljancsi Komédiás Kompánia a sepsiszentgyörgyi színház stúdiótermében ma és pénteken 10 és 12 órától Petőfi Sándor János vitéz című előadását játssza.


Zene
Az erdőfülei kultúrotthon nagytermében pénteken 20 órától Tókos Melinda bemutatja Fények és árnyak című lemezét.


Emlékest
A Székely Nemzeti Mú­zeum és a budapesti Országos és Színháztörténeti Múzeum és Intézet pénteken 16 órától Kovács Ildikó sepsiszentgyörgyi születésű bábrendezőre emlékezve szervez könyvbemutatót, kiállítást és vetítést a sepsiszentgyörgyi múzeumban. A rendezvény vendége De­meter Ferenc bábszínész, aki a János vitéz cí­mű, Petőfi Sándor művéből Kovács Il­dikó rendezői elképzelése alapján készült bábelőadással szórakoztatja a közönséget.


Őszi Közművelődési Napok
A mai program: Márkosfalván a kultúrotthonban 12 órától a Tamási Áron Színház Cimborák Bábtagozata bemutatja Benedek Elek A szegény ember királysága című bábjátékát, Sepsibükszádon 16 órától a Kelekótya Együttes megzenésített gyermekverseket ad elő a kultúrotthonban, Kisbaconban 17 órától a nagyajtai citerazenekar lép fel a kultúrotthonban.


Szellemiség Napok
Sepsiszentgyörgyön a Mí­ves Házban ma 18.30 órától előadás: Boldogság és egészség ingyenes terápiák által. A holnapi téma: A jógatesthelyzetek elméletben és gyakorlatban. Az előadásokat egy-egy telepatikus állapotpéldázás és filmvetítés kíséri. A részvétel ingyenes.


Hitvilág
A sepsiszentgyörgyi Krisz­tus Király-templomban ma a 18 órai szentmise után, 18.45 órától Kispál Attila fotóművész megnyitja Kakas Zoltán etnofotó-kiállítását, majd a plébániai nagyteremben — a Háló-klub keretében — a kiállító művész előadást tart Megtartó szülőföld címmel. (józsa)


Előadás-sorozat
A kézdivásárhelyi rehabilitációs központban ma és pénteken 10 órától a Motivation Románia Alapítvány és a kézdivásárhelyi Szentkereszty Stephanie Egyesület közreműködésével A mozgássérült személyek önálló életvitelének fejlesztése címmel tartanak előadásokat.


Tökfesztivál
Sepsiszentgyörgyön a Gyer­mekek Palotájában szombaton 10—15 óráig zajlik a fesztivál tökszobrászattal és -kiállítással. A rendezvényre idén termett tököket várnak. A legkiválóbb terményeket és a legszebb tökszobrokat díjazzák.


Gábor Áron ágyúja Baróton
Erdővidék Múzeumában szombaton Gábor Áron egyetlen, máig fennmaradt ágyúját bemutatják az erdővidéki közönségnek a Gábor Áront és korát ismertető kiállítás keretében. Az erdővidékieknek még inkább fontos e jelkép, ugyanis a háromszéki önvédelmi harc első két ágyúját Bodvajban öntötték Gábor Áron vezetésével. Az In memoriam Gábor Áron című rendezvény programja: 15.30 órakor a gidófalvi Szilaj Ha­gyományőrző Egyesület huszárainak felvonulása a város központjában; 16 órakor a kézdivásárhelyi fúvószenekar az alkalomhoz illő zeneszámokat játszik; Demeter László muzeológus köszöntőbeszéde, Kelemen Hunor művelődési miniszter ünnepi beszéde; az olaszteleki Harmónia női kórus ünnepi műsora; Farkas Boglárka (Kisbacon) Bartók Lajos Gábor Áron című versét mondja el; Tamás Sándor megyeitanács-elnök és Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója átadja az erdővidéki közönségnek az időszakos kiállításon megtekinthető ágyút; a kézdivásárhelyi fúvószenekar ünnepségzáró hangversenye, a kiállítás megnyitója.


Nagy sárkányrajzolás
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum idén első alkalommal csatlakozik az Angliából induló Nagy Rajzolás mozgalomhoz a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében. A kezdeményezés fő célja, hogy mindenkit alkotásra bírjon kortól, kézügyességtől, felkészültségtől függetlenül. Vasárnap 10 és 17 óra között a múzeumkertbe várják a látogatókat. A világszerte megrendezett esemény idén arra szólít fel, hogy hagyjunk nyomot a jövő generációi számára. A szervezők a jelhagyást egyenesen teremtésként értelmezik, és arra buzdítják a látogatókat, hogy elképzelésük, fantáziájuk szerint alkossanak múzeumőrző lényt, egy olyan csodasárkányt, amely őrt áll a múzeum kincsei felett. Aki a szabad rajzolás mellett egyéb foglalkozáson venne részt, különböző alkotósátrakban talál majd elfoglaltságot: lesz grafika-, média-, fotó-, szobrászat- és festészetsátor is, ahol képzőművészek adnak útmutatást és ötleteket az érdeklődőknek. A rajzolást követően 18 órakor a munkákat kiállítják, illetve levetítik. Az alkotáshoz szükséges minden kelléket a rendezvény szervezői biztosítanak. Célszerű megfelelő öltözetben megjelenni. A belépés ingyenes.


Közlekedés
Súlyos baleset. Kedden kora délután Sepsiszentgyör­gyön a Bánki Donát utcában egy ittas férfi az úttesten haladt, és egy 18 éves fiatalember által vezetett motorkerékpár elé esett. Súlyos törésekkel szál­lították kórházba. A baleset körülményeit vizsgálják.
Ütközések. Vasárnap H. Andrei (71) Sepsiszentgyör­gyön a Császár Bálint és az Ág utca kereszteződésénél nem vet­te figyelembe a stopjelzést, és nekiment egy 47 éves nő által vezetett kocsinak. A balesetben egy 62 éves nő könnyebben megsérült, mindkét kocsi megrongálódott. * K. Attila (60) sep­siszentgyörgyi lakos Bé­la­fal­váról Kézdiszentkereszt fe­lé ha­ladva nekiütközött az útpadkán leparkolt kocsinak, majd a világháborús emlékmű kerítésének. Mindkét kocsi, valamint közel négyméternyi kerítés meg­rongálódott. A készülék a gépkocsivezető leheletében 0,97 mg/l alkoholt mu­tatott ki.


Röviden
Ünnepség. A pedagógusok nemzetközi napja alkalmából az idén nyugdíjba vonult pedagógusokat köszöntő ünnepséget tartanak ma 13 órától a Vigadó kistermében Kézdivá­sár­hely Polgármesteri Hivatalá­nak szervezésében. Az ünnepségen a kézdivásárhelyi iskolák igazgatói méltatják a nyugdíjba vonult tanárkollégákat.
Kézműves-foglalkozás. Sepsi­szent­györ­gyön a Gu­zsalyas Alapítvány szervezésében a Míves Házban ma 17.30 órától kézműves-foglalkozás iskolásoknak, diákoknak (gyöngyfűzés, nemezelés).
Találkozó. A sepsiszentgyörgyi szívbetegek egyesületének tagjai ma 17 órától a megyei kórház étkezdéjében találkoznak.
Tanácsadás. Dr. Kerestély Péter Sepsi­szentgyörgyön a Pro Nobis Egyesület székhá­zában (Grigore Bălan tábornok út 41. szám, 16-os tömbház, C bejárat, 1-es ajtó) minden csütörtökön 10―13 óráig tájékoztatót tart rákos betegeknek és hozzátartozóiknak terápiás lehetőségekről. Érdeklődni a 0267 314 354-es és a 0757 352 541-es telefonon lehet.
Útlezárás. Mától vasárnapig Sepsiszent­györgyön lezárják a Szent György téren az autóforgalmat. Ma 8 órától vasárnap 12 óráig az 1918. December 1. út és a Nicolae Bălcescu utca kereszteződésétől a Potsa József utca bejáratáig, illetve a Józef Bem utca Sugás Áruház sarkáig tartó részét zárják le, a Sugás Áruház mögött lehet közlekedni. Pénteken és szombaton 18 és 22 óra között az 1918. December 1. út és a Nicolae Bălcescu utca kereszteződésétől a Gróf Mikó Imre utca Gödri Ferenc utca sarkáig tartó szakaszt, illetve a Józef Bem utca Sugás Áruház sarkáig terjedő részét zárják le, a Sugás Áruház mögött és a Gödri Ferenc utcában lehet közlekedni. A városi buszjáratok az ilyenkor szokásos kerülő úton fognak közlekedni. A Szent György tér forgalmának lezárása környezetvédelmi kampány keretében zajló koncertek miatt szükséges. A lakosság szíves megértését kérik.
Áramszünet. Pénteken, valamint a jövő héten minden munkanapon 8.30―15 óráig Futásfalván, ma 8.30―14 óráig Kézdi­vásárhelyen a Matkó István, Domb, Kovács, Kőrösi Csoma Sándor, Vásár utcában valamint a 4-től 29-ig számozott udvartereken, pénteken 8―15 óráig Sepsiszentgyörgyön a Május 1., Templom, Palló, Borvíz, Vár, Dakó, Daczó, Gát, Vojkán, Erege, Sólyom, Kossuth Lajos utcában és a Kálvin téren szünetel az áramszolgáltatás.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1393
szavazógép
2010-10-06: Világfigyelő - Mózes László:

Röviden

A nagybányai ciánkatasztrófához hasonlítják
A tíz évvel ezelőtti nagybányai ciánkatasztrófához hasonló környezeti károsodástól lehet tartani, ha az Ajkához közeli tárolóból kiömlött vörösiszap eléri a Dunát — vélekedett a Természetvédelmi Világalap (WWF) tegnap egy Bécsben kiadott közleményében. A WWF ezért azt követeli, hogy a természetbe került, mérgező anyagokat tartalmazó vörösiszapot maradéktalanul gyűjtsék össze, még mielőtt a szennyezés elérné a Dunát. Ez mintegy öt napon belül következhet be a nemzetközi környezetvédő szervezet szerint. Magyarország egyébként egyelőre nem kért uniós segítséget.
2010-10-07: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Elhalálozás
Megrendült szívünk fájdalmával, de Isten akaratát elfogadva tudatjuk, hogy a szeretett férj, drága jó édesapa, nagyapa, dédnagyapa, após, apatárs, sógor, rokon, szomszéd és ismerős,
id. SZŐCS BALÁZS,
református egyházunk volt gondnoka
életének 82., boldog házasságának 57. évében 2010. október 6-án visszaadta lelkét Teremtőjének.
Drága halottunk földi maradványait 2010. október 8-án 14 órakor helyezzük örök nyugalomra a családi háztól a református temetőben.
Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
Gyászoló családja
T.