Nem a csípős levegő, hanem az érdektelenség miatt van okunk pirulni: az aradi vértanúkról alig maroknyian emlékeztek meg tegnap Sepsiszentgyörgyön. Szégyell a magyar magyarnak lenni — jegyezte meg az egyik civil résztvevő, miután a magával hozott szál virágot elhelyezte a talapzaton.
Mintha Antal Árpád rövid beszédére válaszolt volna: a polgármester ugyan kijelentette, hogy nem kell a székelyeket félteni, amíg ilyen példaképeik vannak, de arra is figyelmeztetett, hogy hiábavaló volt az áldozat, ha méltatlanokká válunk rá, és céltalanul sodródunk. Bár két parlamenti képviselő és több helyi tisztségviselő is megjelent az 1848-as szobor előtt, a rendezvény politikamentes volt. Csak egy Petőfi-vers zúgott, és a Himnusz zsongott kicsit a parkban, amelynek mindennapi közönsége zavartalanul jött-ment az ünneplők körül. A koszorúzás után a ráérőbbek átsétáltak a Kónya Ádám Művelődési Házba, ahol László Károly és Matekovics János ez alkalomra összeállított műsorának tapsoltak. A várakozások ellenére a terem majdnem egészen megtelt, kicsit felderítette a hangulatot, hogy a székeken már nem csak nyugdíjasokat, hanem fiatalabb arcokat is lehetett látni.
