Évente egy vaddisznó a ráadás

2010. október 8., péntek, Közélet

Ez év márciusában határozott Kovász­na helyi tanácsa, hogy a város tulajdonában levő 550 hektárnyi erdővel vadgazdálkodás céljából csatlakozik a zágoni Mikes-egyesülethez.

A zágoniak azonban fél év elteltével sem jelentkeztek a hivatalos iratok aláírására, így a kovásznai tanács megsemmisítette a márciusi 28-as számú határozatát. Ugyanakkor arról döntöttek, hogy az erdőrész vadgazdálkodását a Kovász­na Megyei Vadászok és Sporthorgászok Egyesületére bízza.
A tanácsülésen több érv elhangzott a döntés alátámasztására, többek között, hogy a helyi vadászcsoport közel hatvan tagját kell előnyben részesíteni, nekik kell megadni a lehetőséget, hogy hazai terepen vadásszanak. Ezzel érvelt a megyei egyesület elnöke, László Béla, valamint a kovásznai csoport vezetője, Dénes Botond is.
A Kovászna tulajdonában levő 550 hektár erdő a zágoni 29-es számú, több mint tizenháromezer hektáros vadászterület része.
A megyei egyesület kérésében leszögezte: ha megkapják az erdőrészt, biztosítják a tulajdonost, hogy időben kifizetnek minden illetéket, ráadásként a Kovászna-napokra évente egy vaddisznót ajánlanak fel.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1395
szavazógép
2010-10-08: Közélet - Váry O. Péter:

Kormánypénzt a Vitéz térre

Október 19-én hirdeti meg a sepsiszentgyörgyi városháza a licitet a Mihai Viteazul tér átépítésének-felújításának folytatására, a további munkálatokra a városvezetés a nagyobbik kormánypárt támogatását is kéri ― tudtuk meg Antal Árpád András polgármestertől.
2010-10-08: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Sok a banki visszaélés

Augusztus óta szinte csak a bankok elleni panaszok megoldásával foglalkozik a fogyasztóvédelmi hivatal. Országos szinten több ezren vélik úgy, hogy átverték őket a hitelszerződéssel, és ez sok esetben igaznak is bizonyul: a kirótt pénzbüntetés 1,3 milliárd lejre rúg (a legkisebb is tízezer lej). Megyénkben 79 ilyen beadványt iktattak, ez majdnem kétszer annyi, mint amennyi lakossági panasz minden egyébről be szokott futni.