Mi, hol, mikor?

2010. október 9., szombat, Mi, hol, mikor?

Színház
* A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Tár­sulata vasárnap játssza első alkalommal a sepsiszentgyörgyi színház nagytermében bérletes vendégjátékként Cse­hov Három nővér című darabját Keresztes Attila rendezésében: 15 órától a Katona- és Madách-bérleteseknek (a szabadon maradt helyekre jegyet lehet váltani) és 19 órától bérleten kívüli előadáson.

A Tamási Áron Színház felhívja a nézők figyelmét, hogy sürgősen váltsák ki bérletüket az új évadra, mert a szatmári színház produkciója a későbbiekben nem kerül műsorra, ezért kérik a bérletes nézőket, hogy a négy előadás valamelyikét ne mulasszák el megtekinteni (a bérletek napokra való beosztása a pénteki műsormellékletünkben).
* A Kézdivásárhelyi Városi Színház Tamási Áron Tün­döklő Jeromos című színművét ― rendezte Török Viola ― ma 19 órától a Székely Já­nos-, vasárnap 19 órától a nyug­dí­jasbérleteseknek játssza.


Zene
* Sepsiszentgyörgyön a Bistróban ma 21 órától Room of the Floyd Affection-koncert (Tribute to Pink Floyd).
* Sepsiszentgyörgyön a Szent György téren felállított színpadon ma 19 órától a Tibi Scobiola Band és a Simplu együttes koncertezik.


Képernyő
A Duna TV vasárnap 18.40 órakor kezdődő Arcélek című dokumentumfilm-sorozatában a Sylvester Lajos közírót bemutató felvétel látható.


Őszi Közművelődési Napok
A mai program: Árkoson a kultúrotthonban 11 órától a Tamási Áron Színház Cimborák Bábtagozatának előadása — Benedek Elek: A szegény ember királysága, Sepsiszentgyörgyön 19 órától a The Heavy Brass Guys—Tuba Quartet (Adamik Gábor tubaművész eufónium, Jens Christian Clausen, Török József tubaművész, Kelemen Tamás tubaművész) hangversenye a Krisztus Király római katolikus templomban, Lem­hényben 19 órától az illyefalvi IKE színjátszó csoport előadása a művelődési házban, Sepsibesenyőn a kultúrotthonban 20 órától a Visky Árpád Színjátszó Kör előadása — Robert Thomas: Szegény Dániel.
Nagy sárkányrajzolás
A sepsiszentgyörgyi Szé­kely Nemzeti Múzeum To­leranciatermébe várják vasárnap 10 és 17 óra között a látogatókat, hogy elképzelésük, fantáziájuk szerint alkossanak múzeumőrző lényt, egy olyan csodasárkányt, amely őrt áll a múzeum kincsei felett. Lesz grafikai, média-, fotó-, szobrászati és festészeti sátor is, ahol képzőművészek adnak útmutatást és ötleteket az érdeklődőknek. A rajzolást követően 18 órakor a munkákat kiállítják, illetve levetítik. Az alkotáshoz szükséges minden kelléket a rendezvény szervezői biztosítanak. A belépés ingyenes.


Szellemiség Napok
Sepsiszentgyörgyön a Míves Házban ma 18.30 órától előadás: A mágnesesség alkalmazása az életminőség javításában. A holnapi téma: Mi a szexuális kontinencia, és hogyan szeretkezzünk órákon át?, majd yang spirál. Az előadásokat egy-egy telepatikus állapotpéldázás és filmvetítés kíséri. A részvétel ingyenes.


Ügyelet
* Sepsiszentgyörgyön szombaton és vasárnap 8—12 és 16—20 óráig az 1918. December 1. úti Sensiblu (telefon: 0267 310 219), csütörtökig naponta 20―8 óráig a Grigore Bălan tábornok úti Adonis (0267 324 903), Kéz­divásárhelyen szombaton és vasárnap 9—12 és 16—20 óráig, illetve éjszaka a Dona, hétfőtől a Salix (0267 364 974), Kovásznán szombaton 8—13 óráig a Farmacom, 8—12 óráig a Vipera, vasárnap 9—11 óráig a Vipera patika teljesít szolgálatot.
* Sepsiszentgyörgyön szom­baton és vasárnap 10―12 óráig a Stadion utca 16. szám alatti DHD fogászaton dr. Dezső Csaba (telefon: 0267 351 069) teljesít szolgálatot.


Postai világnap
A nemzetközi postaszolgálat összehangolásáért létrejött Általános Postaegyesület meg­alakulásának emlékére. A megyeszékhelyi 1-es postahivatalban ma 8—13 óráig, aki bármilyen postai műveletet végez, ingyen kap egy felbélyegzett emlékborítékot.


Kékfény
Autólopás. Hétfő este kézdivásárhelyi lakos telefonált a 112-re, hogy a Bereck felé vezető úti benzinkút parkolójából ellopták az autóját, mely másik személy tulajdona, de törvényesen ő használja. A helyszínelők nyomokat rögzítettek, közben riadóztatták a szomszédos megyéket is. Éjféltájt megtalálták az ellopott járművet a Bákó megyei Oituz területén elhagyva. A kocsiból hiányzott a cédélejátszó, két telefon és 100 euró, ami a kesztyűtartóban levő útlevélben volt. A számtáblákat a csomagtartóban találták meg. A kocsiban rögzített nyomok alapján keresik az elkövetőket.
Utcai támadás. A berecki rendőrök T. Mihai ojtozi lakos ügyében nyomoznak, akit egy berecki lakos panaszolt be, hogy az utcán megütötte, meg­fenyegette, és kővel bezúzta a kocsija ablakát, kb. 200 lejes kárt okozva.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1383
szavazógép
2010-10-08: Apróhirdetések - :

Kínál-lakás

Jövő utcai kétszobás tömbházlakás eladó. Telefon: 0730 532 444.
4237710
2010-10-09: Sport - :

Sport

Metabond Sugás Kupa
Vasárnap a Sugásfürdő felé vezető utat a versenyautók veszik birtokukba, a sepsiszentgyörgyi Auto Crono Sport­egyesület szervezésében itt kerül sor a regionális hegyi gyorsasági verseny első futamára. A küzdelemsorozat, így a holnapi megmérettetés is profi és amatőr pilótáknak szól.