Heten meghaltak és száznál is többen megsérültek a hétfői kolontári szerencsétlenségben, az eddigi legnagyobb magyarországi környezeti katasztrófában. A becslések szerint egymillió köbméter, azaz egymilliárd liter vörösiszap ömlött ki, ami meghaladja a Mexikói-öbölben történt olajkatasztrófa során a környezetbe került olaj mennyiségét.
Az Ajka közeli átszakadt iszaptárolót a Magyar Alumínium Zrt. működtette, amelynek törzstőkéje hárommillió forint, biztosítása tízmillió forintra szól, így tízmilliárdos kárt biztosan nem tud megtéríteni. A Mal Zrt. termelői tevékenységét felfüggesztették a hatóságok, és utasították a céget a megsérült tározó helyreállítására. A cég 2009. év végi jelentése szerint a vállalatnál 1081-en dolgoznak. A Mal Zrt. vezetősége nem tartja hibásnak magát a katasztrófáért, a cégvezetők állítása szerint a vörösiszap emberre nem veszélyes anyag, nem okoz maradandó károsodást, és a keletkezett kár is lényegesen kisebb, mint amekkorát emlegetnek.
Egy csapatban játszottak
A Mal tulajdonosai előbb magas állami pozíciókat betöltő, majd befolyásos gazdasági szereplők. A céget elnökként most is képviselő Tolnay Lajosra egy korábbi munkatársa úgy emlékszik, hogy jó politikai kapcsolatai voltak, de "a farvízen ment, és nem mutatta magát". Tolnay és Bakonyi Zoltán cégvezető nemcsak tisztségviselői, hanem áttételesen tulajdonosai is az évi több tízmilliárdos forgalmat lebonyolító cégnek.
A 62 éves Tolnay Lajos a 21. helyen szerepel a száz leggazdagabb magyart bemutató, a Napi gazdaság által készített listán 23 milliárd forintosra becsült vagyonával. A Mal Zrt.-nél betöltött igazgatósági elnöki poszt arra utal, hogy a napi munkában nem vesz részt, a rendszerváltás táján és az 1990-es években volt igazán aktív, azóta viszont inkább a háttérben maradt, és nem sokat mutatkozott a nyilvánosság előtt. Az MTI archívumában található életrajza szerint a kohómérnöki végzettségű Tolnay az egyetem után a Lenin Kohászati Művek acélművében kezdett dolgozni, ahol már a nyolcvanas években magas pozíciókba került. 1986-ban ő lett a vállalat műszaki igazgatója, majd 1989. január elsején vezérigazgatónak nevezték ki. A rendszerváltás után is megtartotta pozícióját a továbbra is állami tulajdonban levő vállalatnál, és közéleti funkciót is vállalt, amikor megválasztották a Magyar Gazdasági Kamara elnökének.
1992-ben a kormánnyal is vitába keveredve távozni kényszerült az akkor már Diósgyőri Metallurgiai és Alakítástechnológiai Gyárnak hívott cég éléről, majd a Dunai Vasmű egyik cégénél tett kitérő után 1994 júliusában, a szocialista kormány hivatalba lépése után a Rákóczi Bank nevű, állami és önkormányzati tulajdonban levő, miskolci központú pénzintézet elnök-vezérigazgatója lett. Bár a bank nem bizonyult sikertörténetnek, Tolnay vagyona folyamatosan nőtt, a kétezres évek elejére mégis egyre inkább a háttérbe vonult. 2005-ben ugyan feltűnt az Orbán Viktor által életre hívott gazdasági konzultáció keretében létrejött tanácsadói testület tagjaként, de ennek a tevékenysége nem volt túl látványos.
Némileg hasonló pályát futott be a Mal Zrt. tulajdonosi körének másik fontos tagja is. A cégvezető Bakonyi Zoltán apja, Bakonyi Árpád pályája szintén már a rendszerváltás előtt kezdett emelkedni. A nehézipari minisztériumban dolgozott, és főosztályvezető az Antall-kormány által létrehozott ipari és kereskedelmi minisztériumban is. Később az alumíniumiparban helyezkedett el, és vezette a privatizálás alatt álló Hungalut, az utóbbi nyolc évben pedig a Nitrokémia vezetője. Az egykori vegyipari vállalat ma már környezetvédelmi tanácsadással foglalkozik, így váltást jelentett Bakonyi pályájában. Bakonyi — családjának érdekeltségeit is beleszámítva — a leggazdagabb magyarok idei listáján a 28. helyen áll 16,5 milliárdos vagyonnal, és a róla szóló portréban is az szerepel, hogy a hobbija a környezetvédelem.
A lista szerint Bakonyival megegyező nagyságú a tulajdonosi kör harmadik szereplője, Petrusz Béla vagyona is. "Társaival — Tolnay Lajossal és Bakonyi Árpáddal — együtt részt vett az alumíniumipar 1995—1999 közötti privatizációjában" — írják róla a kiadványban. A 67 éves Petrusz korábban részt vett a cég irányításában, de most már csak az igazgatóság tagja.
A magyar ezüst
Ők hárman alapították meg a katasztrófa miatt most a figyelem középpontjában álló, több mint ezer embert foglalkoztató, mintegy negyven országba exportáló vállalatot. A cég meghatározó szereplője a magyar bauxittermelésnek, timföldgyártásnak és alumíniumkohászatnak, amely az 1960-as évektől indult jelentős fejlődésnek, szoros összefüggésben a szovjet ipar növekvő igényeivel. A termelés különböző fázisait az 1963-ban alapított Magyar Alumíniumipari Tröszt fogta össze. Az 1980-as évek végére a bauxitkitermelés elérte az évi hárommillió tonnát. 1990-ben azonban lejárt a magyar—szovjet egyezmény, megszűnt a KGST, és az oroszoknak sem kellett bauxit vagy timföld. A helyzetet súlyosbították az egyre emelkedő energiaárak.
1991-ben Hungalu Magyar Alumíniumipari Rt. néven szervezték részvénytársasággá a Magyar Alumíniumipari Trösztöt, amely 1993-ra minden állami segítség — járuléktartozás elengedése, tőkeemelés, hitelátvállalás — ellenére hatalmas, majdnem tízmilliárdos adósságot halmozott fel. Az állami mamutcéget az Antall-kormány próbálta egyben tartani, de már akkor kivettek néhány elemet a holdingból: elsőként 1992-ben a bezárt tatabányai alumíniumkohó helyén alakítottak ki ipari parkot.
A Gyurcsány-kapcsolat
A Horn-kormány idején, 1995-ben felpörgették az alumíniumipar privatizációját is. A holdingot azonban nem egy darabban, hanem részenként adták el, így a befektetők kimazsolázhatták az értékesebb részeket — így került például a Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő tulajdonában álló Altus Rt.-hez a mosonmagyaróvári Motim Rt. A privatizáció idején, 1995-től a Hungalu elnöke Bakonyi Árpád volt, aki közvetve ma is tulajdonosa a Mal Zrt.-nek.
Az első Orbán-kormány idején az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. felügyelőbizottsága készített egy jelentést az alumíniumipari privatizációról, amely szerint ,,a társaság értékesítése során a magyar államot jelentős mértékű veszteség érte". A jelentés szerint a kár összesen 25 milliárd forint volt, és főként abból származott, hogy a cégeket áron alul adták el. Szabó Pál korábbi közlekedési miniszter (aki 1995—96-ban a Hungalu vezérigazgatója volt, majd az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. vezérigazgatója lett) egy későbbi interjúban azt mondta: a jelentés elfogult volt, és figyelmen kívül hagyta, milyen nehéz helyzetben volt akkor az ágazat.
A Mal-csoport többször átalakult, a ma létező Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. 2000-ben jött létre, amikor a korábbi kft.-k (köztük az inotai kohó és az ajkai timföldgyár) összeolvadtak a Mal Rt.-vel. A cég a 2000-es években külföldön is terjeszkedni tudott: 2004-ben többségi részesedést szerzett egy boszniai bauxitbányában, Szlovéniában pedig két cégben is többségi részesedést szereztek: az egyik szilikát- és zeolittermékeket gyárt, a másik pedig timföldből állít elő tűzálló építőanyagokat.(az MTI nyomán)
