Sport

2010. október 13., szerda, Sport

Karate
A sepsiszentgyörgyi Master Karate Klub újrakezdi a 6—14 éves gyerekek oktatását az Oltmező utcai Leri Gymben. Az edzésekre kedden és csütörtökön 16 órától kerül sor, oktató Pakocs Ferenc négydanos mester. Kovásznán a városi sportteremben várják a karatézni vágyókat, edző Bibó Ferenc kétdanos mester. Érdeklődni és jelentkezni a 0746 255 350-es (Bibó) telefonon lehet.

Teke Európa Kupa
A háromszéki Veres Gyula a Jászvásári CFR-vel a hatodik helyen fejezte be a horvátországi Splitben megtartott XXII. női és férfi teke Európa Kupát. A megmérettetést a német Bamberg nyerte meg Szeged és a horvát Zapresic előtt. A megyeszékhelyi sportoló a küzdelemsorozat ötödik legeredményesebb versenyzője volt 636 ledöntött fával. A jászvásári alakulat jó szereplésének köszönhetően bejutott a Bajnokok ligájába, ahol első ellenfelük a német Zerbst együttese lesz.
Zöld út a Forma—1-es Dél-Koreai Nagydíjnak
Megtartják október 24-én a Forma—1-es Dél-Koreai Nagydíjat, miután a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a pályabejárás után kedden megadta az engedélyt — jelentették be a szervezők. A jeongami ring építése a rossz időjárás miatt hónapokat csúszott, így félő volt, hogy nem tudják időben befejezni a munkálatokat. Charlie Whiting, a FIA versenyigazgatója a helyszínen tartózkodik, elégedett volt a látottakkal, és ezt követően dőlt el, hogy a jövő hét végén lehet itt futamot rendezni. A Forma—1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone két héttel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy kétséges a futam, mert a végső bejárásra júliusban kellett volna sort keríteni. A 19 nagydíjból álló világbajnoki sorozat 17. állomása az egyetlen új helyszín az idén, az utolsó két versenyt Brazíliában és Abu-Dzabiban rendezik.
Favre ötszázadik TD-passza
Brett Favre lett a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) első irányítója, aki pályafutása során eljutott az ötszá­zadik hatpontos találatig, azaz touch-downt érő átadásig. A Minnesota Vikings legendás alakja ezenkívül megszerezte sikerekben gazdag karrierje 70 000. passzolt yardját is, és ebben sincs nála különb. Favre a rekordokkal együtt sem lehetett boldog, mivel a hétfő esti csatában klubja 29—20-ra kikapott a hazai pályán szereplő New York Jetstől.
Idén már nem játszik Serena Williams
Ismét megsérült, így ebben az évben valószínűleg már nem lép pályára Serena Williams, az amerikaiak sztárteniszezője. A tengerentúli játékos, aki hétfőn kénytelen átadni vezető helyét a dán Caroline Wozniackinak a nők világranglistáján, azt mondta: a szombati edzés után fájdalmat érzett a lábában. Kényelmetlenül éreztem magam, és az orvosok megállapították, hogy a sok tréning miatt kiújult a sérülésem. Ez azt jelenti, hogy idén nagy valószínűséggel már nem játszhatom — fogalmazott a honlapján. — Nagyon vártam a visszatérést, és most le vagyok sújtva, de remélem, hogy később erősebben és jobb állapotban léphetek ismét pályára. A 29 éves Serena Williams a megnyert wimbledoni bajnokság óta nem játszott tétmérkőzést, a lábát pedig meg kellett operálni, miután júliusban egy étteremben megvágta egy törött üveggel.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1379
szavazógép
2010-10-13: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Kiállítás
A sepsiszentgyörgyi Mag­ma Galériában csütörtökön 19 óra­kor Jánó Mihály művészet­történész megnyitja Damokos Csaba Első félidő című tárlatát.
2010-10-13: Magazin - József Álmos:

Malmok az Olt partján

Az építendő gát
Immár négy évtizede annak, hogy teljesen megváltoztatták az Olt szentgyörgyi szakaszának képét. Az egykori malmok gátja alatti rész kellemes és mondhatni, változatos strandolási lehetőséget nyújtott a vizet kedvelő szentgyörgyieknek, a gátak feletti lassú folyású, mélyebb szakaszok a horgászoknak jelentettek igazi paradicsomot, ahol szívesen megtelepedett a ponty és a csuka, a malomárok sebes vizében pedig márna tanyázott.