Malmok az Olt partján

2010. október 13., szerda, Magazin

Az építendő gát

Immár négy évtizede annak, hogy teljesen megváltoztatták az Olt szentgyörgyi szakaszának képét. Az egykori malmok gátja alatti rész kellemes és mondhatni, változatos strandolási lehetőséget nyújtott a vizet kedvelő szentgyörgyieknek, a gátak feletti lassú folyású, mélyebb szakaszok a horgászoknak jelentettek igazi paradicsomot, ahol szívesen megtelepedett a ponty és a csuka, a malomárok sebes vizében pedig márna tanyázott.

A Karácsony malomról, melyet egyik bérlőjéről Györgybá, vagy Gyuribá malmának is neveztek, már 1790-ből létezik feljegyzés. Építtetője a Daczó család, tőle bérelték Karácsonyék több évtizeden át, hogy aztán az 1880-as években megvásárolják. 1862-ben a malomtól lennebb (egy levéltári okmányban leírtakból következtetve az Oltnak a közelmúltban épült Rompetrol benzinkút mögötti rövid, nyugat-kelet irányú szakaszán) a református egyház is rövid ideig működő malmot építtetett, s ennek gátja annyira megemelte a folyó szintjét, hogy az akkor Karácsony Máté bérelte malom kerekei működésképtelenné váltak. A viták és perlekedések következménye az lett, hogy tulajdonosai, özv. Daczó Gergelyné és Daczó János új malom építését tervezik az előzőtől alig néhány tíz méterre. A tervet 1863-ban Székely Dénes, Háromszék központi mérnöke készíti el úgy, hogy a folyó mindkét partján megjelöl egy-egy telket az új malom helyéül.

A Terv a méltóságos Daczó János úr által a Sepsi szent György város keleti részén épittendő vizi örlö ma(lo)m épittésére vonatkozolag, az Olt vizén címet viselő vázlaton: 1. ― a malom lehetséges helyei (végül is a bal parton épült fel), 2. ― az építendő gát, 3. ― A malomárok lehetséges vonalai (a jobb alsót ásták ki, így a malom is ide került).
Idősebb Karácsony György a millenniumi Emlékkönyv szerint ,,a sepsiszentgyörgyi nagy­malom tulajdonosa, a leghíresebb és legvagyonosabb molnár az Olt mentén. Malma két pár hengerre berendezett műmalom. Dinasz­tia a molnárok között: molnár volt minden nemzetsége s fiai is apjok mesterségét követik."

Képünk a harmincas években készült, amikor a vízikereket már turbina váltotta fel. 1960-ig őrölte a Szépme­zőn termelt gabonát, csak alkalmanként indították el.
1893-ban megszűnik a Karácsony malom egyeduralma, mert mintegy másfél kilométerrel lennebb Molnár Jenő újabb vízimalmot épít, melyet 1901-ben fából készült, háromemeletes ,,műmalommá" alakít át. Ez lesz a megye egyik legnagyobb és legismertebb műmalom cége, mely 1908-ban Neumann József és Schwarz Ferenc tulajdonába kerül, s 1913-ban Első Székely Műmalom Rt. néven részvénytársasággá alakul. Igaz­gatói: Landau Zsigmond, Schwarz Kál­mán és Neumann Dezső. 1920-ban Schwarz Kálmán és Niszel Jakab az új tulajdonos, a malom neve: Margit Henger Műmalom.

1925-ben tűzvész pusztítja el, téglából építik újra, ezután Hatos Manó, majd tőle a 30-as években Grünfeld Sándor Gézáné vásárolja meg, hogy aztán 1948-ban állami kézbe jusson.


Az 1970-es árvíz után szabályozták az Olt medrét, megszüntetve a Karácsony, a Sándor Gézáné és a kilyéni Veress malmot, lebontva a Karácsony malom gátját (helye ma már éppen csak sejthető a folyónak a megyei villanyvállalattal szembeni szakaszán). Ily módon megszűnt a malomárok és a folyó közötti sziget, a múlt század közepének kedvelt strandja (szívesen fogadnánk olvasóinktól korabeli felvételeket a strandról). Mind a Sándor Géza, mind pedig a Veress malom mellett felszámolták az Olt folyását, új mederbe terelve azt. Több­méteres magas gátat emeltek a folyó jobb partján a Csíki utca végétől egészen Kilyénig.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1375
szavazógép
2010-10-13: Sport - Tibodi Ferenc:

Sport

Karate
A sepsiszentgyörgyi Master Karate Klub újrakezdi a 6—14 éves gyerekek oktatását az Oltmező utcai Leri Gymben. Az edzésekre kedden és csütörtökön 16 órától kerül sor, oktató Pakocs Ferenc négydanos mester. Kovásznán a városi sportteremben várják a karatézni vágyókat, edző Bibó Ferenc kétdanos mester. Érdeklődni és jelentkezni a 0746 255 350-es (Bibó) telefonon lehet.
2010-10-13: Magazin - Kisgyörgy Zoltán:

Jakabos Ödön (Mementó)

Földrajzi utazó és író volt. Ebben az évben töltötte volna be 70. életévét. Boros Vilmos atyával kerestük ki anyakönyvi bejegyzését a nyujtódi katolikus matricolából.