Baróti kórházNem az ésszerűség, hanem a szükségszerűség diktál

2010. október 13., szerda, Közélet

Sokszoros csapdahelyzet alakult ki a baróti kórház bővítésére utalt 800 000 lej felhasználása miatt. A kórház vezetősége attól való félelmében, hogy ha azonnal nem lép, nem tudja év végéig elkölteni az összeget, s elveszíti, elhamarkodta a licit meghirdetését a tervezésre és a kivitelezésre, nem várta meg a helyi tanács rábólintását a beruházásra.

Így szembekerült a törvénnyel, Nagy István polgármester pedig ennek számonkérésével és a szerződéskötés leállításával azt kockáztatja, hogy nem valósul meg egy olyan beruházás, mely az erdővidéki betegek javát szolgálná.
A decentralizációs folyamat velejárójaként a baróti kórházat júliusban vette át a helyi önkormányzat, Nagy István polgármester már akkor megfogalmazta kételyeit, ha ehhez a feladathoz a kormány nem rendel pénzt, nemhogy segíti, hanem hátráltatja az egészségügyi intézmény gördülékeny tevékenységét. És alig néhány hónap múlva abba ütközik a kórház, hogy egy összeget, amit célirányosan kapott fejlesztési elképzelései megvalósítására, csak akkor és úgy költhet el, ha arra az önkormányzat választott testülete rábólint.
Lapunk érdeklődésére Ágoston László kórházmenedzser elismerte, hogy elsiették a licit kiírását, de az óra ketyeg, lépniük kellett. A vezetőtanácsot szeptemberben választották meg, csak azután fogadták el a kórház kiegészített költségvetését, azt terjesztették az önkormányzat elé, de még mielőtt választ kaptak volna, meghirdették a manzárd tervezésére és kivitelezésére a versenytárgyalást.

A kettőt egy csomagban ajánlották, öten érdeklődtek, de végül csak hárman jelentkeztek, utolsó percben egy pályázó visszalépett, a megmaradt kettőből a felsőrákosi Zöld út nyerte a licitet. Szerződést ellenben nem kötöttek, ekkor lépett közbe a polgármester, aki a folyamatot mindaddig felfüggesztette, amíg a tanács nem határoz a 800 000 lej bevételéről saját költségvetésébe, és nem bólint rá arra a beruházásra, aminek részleteit egyelőre nem ismeri. A polgármester nem csak azt kifogásolja, hogy a helyi tanácsot megkerülve lépett a kórház a pénz felhasználása ügyében, de megkérdőjelezi, hogy szakmai döntésről van-e szó, vagy politikairól, mivel még azt sem tudják, az 1910-ben készült épület megbírja-e a tervezett manzárdot, ahol kórtermeket kívánnak kiképezni. Utánanéztünk, valóban nem készült erre vonatkozó tanulmány, összeállítása a tervezési pályázat része, a nyertesnek első lépésben kötelessége megvizsgálni az épületet ebből a szempontból is.
A városvezető másik aggálya, hogy a megítélt összeg előreláthatóan nem elegendő egy 900 négyzetméteres manzárd megépítésére, befödésére, belső kiképzésére, és hol vannak még a felszerelések, bútorzat, és egyebek, feltehetően, miután elfogy a pénz, az önkormányzat nyakába szakad az építkezés befejezésének finanszírozása. Ágoston László kórházmenedzsernek erre is van válasza: tudatában van annak, a törvény csak lehetőséget biztosít arra, hogy az önkormányzatok támogassák a hozzájuk tartozó kórházakat, de nem kötelezi erre őket, így számol azzal, hogy amikor elfogy a pénz, abba kell hagyniuk az építkezést, és további anyagi forrásokat kell szerezniük, de ez nem befolyásolja a kórház működését, ezért kitart amellett, hogy a beruházásnak neki kell fogni minél hamarabb. Nem vitatja, hogy a szerződéskötéssel meg kell várniuk a tanácsi határozatot, bízik abban, hogy az megszületik a kórház és a betegek javára, és akkor a Zöld út Kft. zöld utat kap a tervezés és kivitelezés megkezdésére.
Ez egy rossz decentralizáció, nem teszi lehetővé a fejkvóta szerinti finanszírozást, pedig köztudott, hogy a kórházak egy térség lakosságát szolgálják ki — véli Nagy István polgármester, aki szerint az önkormányzatoknak létre kellene hozniuk egy fejlesztési társulatot, egyesületet, közösségi pénzalapot, amiből részarányosan finanszíroznák a lakosságot közvetlenül érintő közfeladatok egy részét, mint az oktatás és egészségügy.
Lám, egy jó ügy is szülhet ellentmondásokat, sőt, ellentéteket is. Azon mindenképpen érdemes elgondolkodni, hogy valóban a létesítendő manzárd hiányzik-e a legjobban, bár erre is szükség van, vagy inkább orvosi lakásokat kellene építeni, és odacsalogatni minél több szakembert, nemcsak a kórházba, hanem az egészségügy minden területére, mert hosszú távon csak ez teszi lehetővé a minőségi betegellátást.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1395
szavazógép
2010-10-13: Máról holnapra - Simó Erzsébet:

A középszer uralma

Úgy tűnik, az RMDSZ kimerítette emberi erőforrásait a hosszas kormányzás alatt, s minden bizonnyal egyre nehezebben csatlakoznak hozzá olyan fiatal vagy középkorú szakemberek, akiket a szövetség nevében nyugodt lelkiismerettel javasolhatna egy-egy megyei szintű vezetői állásra.
2010-10-13: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Angela Merkel, az adósságbehajtó

Másodízben látogatott tegnap Romániába Angela Merkel német kancellár. A berlini kormány vezetője az észak-atlanti szövetség 2008 áprilisában megtartott csúcstalálkozóján járt először Bukarestben.