Gólyafüzet újdonsült városlakóknak

2010. október 13., szerda, Közélet

Hol kell stoppolni Kolozsvár vagy Csíkszereda irányába, hol lehet a kurzusokat fénymásolni, merre találhatók a bankautomaták, ha már elfogyott a szülői támogatás, hová kell fordulni az internet bekötéséért, melyek a közintézmények címei?

Ilyen és hasonló kérdésekre kaphat választ az a diák, aki kézbe veszi az Erdélyi Magyar Ifjak háromszéki szervezete által kiadott Sepsi Gólyafüzetet. A mintegy ötven­oldalas füzetecskében megtalálhatók a vonat- és buszjáratok, tudomást szerezhet az érdeklődő az ifjúsági szervezetek által ajánlott rendezvényekről, és a város éttermeiről, szórakozóhelyeiről is eligazítást kap.
Nemes Előd, a háromszéki EMI vezetője lapunk érdeklődésére elmondta: a kiadványt közel hatszáz példányban nyomtatták ki, a napokban osztják szét az elsőéves egyetemisták és a kilencedik osztályosok között, hiszen elsősorban őket célozták meg, a más településekről érkezők számára próbáltak hasznos útmutatásokkal szolgálni.
A Sepsiszentgyör­gyön tanuló egyetemisták száma ezer körüli, jelentős részük más településről, más megyéből érkezett. A kiadvány szerkesztése során arra törekedtek, hogy ne csak száraz információkat közöljenek, így humor, rövid ismeretterjesztő megjegyzések is helyet kaptak a "mindentudó" füzetecskében.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1411
szavazógép
2010-10-13: Közélet - Váry O. Péter:

Két tömbház várja lakóit (Sepsiszentgyörgyi lakásépítés)

Az építési munkálatok befejeződtek a sepsiszentgyörgyi csendőrlaktanya melletti két tömbháznál, a közműbekötés is megtörtént, már csak a víz, gázrendszer átvétele, beüzemelése van hátra, és 48 család beköltözhet az Országos La­kásügynökség (ANL) által épített tömbházakba.
2010-10-13: Közélet - Fekete Réka:

Pinokkió közöttünk

Az erdélyi bábszínházi színpad egyik legesendőbb, legkiszolgáltatottabb és a gyermekek védelmét, szeretetét a legmagasabb fokon megtapasztaló fabábuja az a Pinok­kió, amely hétfőn érkezett a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumba.