PaintballÜgyeskedő szentgyörgyi fiatalok

2010. október 18., hétfő, Sport

A sepsiszentgyörgyi PPZ Kids nem kis meglepetésre a dobogó harmadik fokán fejezte be a Magyar Paintball Ligát, ez pedig jó ürügyet szolgáltatott arra, hogy újra foglalkozzunk a megyeszékhelyi paintballozókkal.

A szentgyörgyi fiatal festékharcosok — név szerint: Nodascurtu Tamás (14 év), Nodascurtu Szabolcs (12 év) és Bíró Botond (13 év) — újoncként vágtak bele az anyaországi viadalba, remek teljesítményükkel és kiváló eredményükkel kivívták vetélytársaik tiszteletét, valamint elismerésüket. A srácok idei produkciójáról, a trió jövőbeli terveiről és a szentgyörgyi paintballélet újdonságairól Hajnal Attilát kérdeztük, aki a PPZ Army frontembere.
— Egy hete ért véget a magyar paintballbajnokság, és nem kis meglepetésre harmadik lett a PPZ Kids. Hogyan értékeled a fiúk teljesítményét?
— Ötödik hellyel kezdtünk Magyarországon, majd volt egy negyedik és egy második helyezésünk, s az utolsó fordulóban pedig harmadikok lettünk. Az az igazság, hogy az aranyéremért utaztunk ki, és bíztam abban, hogy a bajnoki címet is meg tudjuk szerezni. Ezt szinte lehetetlen volt összehozni, de meg lehetett volna csinálni... A fiúk tették a dolgukat, jól harcoltak, és ügyesek voltak, ennek ellenére kicsit elégedetlen vagyok, hiszen sérülésem miatt nem tudtam többet segíteni rajtuk. Ez az eredmény annál is kiválóbb, hogy a paintballban még egy ennyire fiatal csapat nincs, s a Magyar Paintball Ligában (MPL) is jó kapcsolataink révén tudtunk indulni. Az MPL szervezői, versenyzői megtapsolták a srácokat, és a PPZ Kids a legjobban fejlődő csapatnak van elkönyvelve a magyar pontvadászatban. A fiúk sok munka árán érték el ezt az eredményt. Tamás két fejjel magasabb, mint én, testesebb, és meg voltam győződve, belőle soha nem lesz jó paintballozó. Napról napra fejlődik, egyre jobb, s egyedül is megállja a helyét a pályán. Boti hetedik osztályos, s nagyon gyorsan mozog. Szabi a csapat lelke, de még mindig fél. Attól fél, hogy rossz döntést hoz a pályán, és ezzel veszélybe sodorja a társait, de ennek ellenére mégis ő a trió lelke. A fiúk kitartanak egymás mellett, jó a csapatszellem, és jól összekovácsolódtak.
— Miként fogadták az MPL-ben?
— Tavaly voltunk először az MPL-en, s akkor mindenki furán nézett ránk. Én azt mondom, hogy teljesítményünkkel kiharcoltuk magunknak a tiszteletet. Kint a paintballos berkekben a PPZ egy név. Magyarországon a paintball előbbre áll, mint nálunk, de mi ezt a hátrányt le szeretnénk dolgozni, és el akarunk húzni mellettük.
— Jövőben is ott lesztek a szomszédos ország viadalán?
— Ez messze az anyagiaktól függ, hiszen több sorozatban is szeretnénk indulni. Tervbe vettük az osztrák ligában való részvételünket, ahol nagyon komoly és erős a mezőny. Kell tudni azt, amíg Magyarországon tizennyolc-húsz csapat van, addig az osztrákoknál több mint hetven együttes küzd a bajnoki címért. A Millenium, a sportág Európa-bajnoksága felé is kacsingatunk, amely jövőre négyállomásos viadal lesz: Spanyolország, Németország, Anglia és Francia­ország. Több ezer eurós benevezési díjról be­szélünk itt, és még ott van a kiszállásdíj... Kinti viszonylatban részt venni az Eb-n nem jelent komolyabb megerőltetést, de innen kijutni egy álom, amiért mindent megteszünk majd. Ha ezek mellett még lesz pénzünk és energiánk, akkor ott leszünk az MPL-en, mivel onnan el kell hoznunk a bajnoknak járó aranyérmet!
— A remek szereplésetek egyik feltétele a jó felkészülés volt. Van saját pályátok. Hogyan alakult annak a sorsa az utolsó beszélgetésünk óta?
— Ebben az évben voltak céljaink, amelyek egy ideig álomnak tűntek. Az év első felében azonban megvalósulni látszott az egyik álmunk, és most olyan műfüves, fedett, kivilágított, illetve airballfedezékekkel ellátott pályánk van, ahol élvezet edzeni, dolgozni, és lehet is fejlődni. A pénzt házalással gyűjtöttük össze, és szívből köszönőm lelkes támogatóinknak a segítséget. Most olyan körülmények között játszunk, edzünk, mint egy külföldi csapat, s azt kell mondanom, hogy jelenleg minden lehetőség adott számunkra. Sérülésem miatt most Tóth Györgybiró Zselyke segít nekem az edzéseken. Róla azt kell tudni, hogy pár évvel ezelőtt Kolozsváron diplomázott testnevelésből, és lány létére rögbire szakosodott. Sokat segít a csapaton, s reménykedem, hogy a közeljövőben mi mint klub valamilyen úton-módon tudnánk bizonyos honoráriumot biztosítani neki. Megérdemelné.
— Közeledik az év és a paintballszezon vége is. Még mit tartogattok a tarsolyotokban?
— Minimum egy, de az is lehet, hogy két versenyt. Egy teljes napos paintballmaratonon is gondolkodunk, de ez még egyelőre ötlet szintjén van. Újra szeretnénk a szentgyörgyi iskolásoknak egy amatőr versenyt szervezni, hátha újabb csapat alakulna majd meg a városban. Ott van a hagyományos Mikulás Paintball Party, amelyre ötödik alkalommal kerülne sor. De ha már rendezvényekről van szó, akkor meg kell említenem a két idei paintballos szcenáriónkat, ami amolyan festékharcos-találkozó volt. Ezen eseményeinkre az ország minden részéről érkeztek paintballosok, az első találkozón mintegy kétszázan voltunk, a másodikon viszont biztonsági okok miatt közel hetvenen. Mindkét rendezvényünk nagyon jó és sikeres volt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1429
szavazógép
2010-10-18: Sport - :

VI. Péter László-emlékverseny (Atlétika)

Kilenc csapat vett részt az immár hatodik alkalommal megrendezésre került Péter László-emlékversenyen. Hogy ki volt Péter László? Egykori mikós diák, aki az 1928-as amszterdami olimpián vett részt.
2010-10-18: Sport - :

Kolozsvári U—Sepsi BC 48—86 (Kosárlabda, A-osztály)

Újabb magabiztos szentgyörgyi győzelem a női kosárlabda-bajnokság A-osztályának 3. fordulójában: a Sepsi BC 86:48 (24:7, 22:9, 16:14, 24:18) arányban múlta felül Kolozsváron a helyi Egyetem csapatát. A szentgyörgyi csapat legeredményesebb játékosai: Ardelean 24 pont, Borş 13, Vass 12.