Az élet takaréklángon

2010. október 20., szerda, Riport

Inkább csak nézelődni járnak mostanság az üzletbe

A közalkalmazottak elbocsátása, a maradók bérének csökkentése, pótlékaik megvonása, az önkormányzatok költségvetésének megnyirbálása igencsak érezteti hatását Erdővidéken. Nem ritka, hogy egyetemi végzettségű emberek 450—500 lejből kénytelenek megélni, sőt, arra is volt példa, hogy pedagógusok hagyták el pályájukat.

Felszámolták a köpeci öregotthont, a baróti művelődési ház létminimumon tengődik, ketten végzik azt a munkát, melyet korábban nyolcan, az önkormányzatnál dolgozók egy sor új feladatot kapnak — többek között útban hazafelé a hivatal értesítőit ők teszik a postaládákba. A kereskedők állítják, mindenki csak a legszükségesebbekre költ, felére, harmadára esett vissza üzletük forgalma. Az üzletemberek helyzete sem rózsás — erősítik meg a közpénzügyi hivatalnál: tavasszal még 110—120 százalékban teljesítették tervüket, augusztusban és szeptemberben aztán még a kitűzött célt sem sikerült elérniük. Az intézménynél legtöbbször arra panaszkodnak, hogy a körbetartozások miatt nem tudnak eleget tenni kötelezettségeiknek. A valamikor a vidék mozdonyának tartott Barót oda jutott, hogy a legbiztosabb és legtisztességesebb mértékű jövedelemnek a bányásznyugdíjak számítanak.
Pályát váltó pedagógusok
A fizetések és a juttatások megnyirbálása a pedagógus közösséget érintette legérzékenyebben: a fiatalok bére alig haladja meg a munkanélküli-segélyt, a némileg magasabb járandóságot kapó idősebbek pedig a bankkölcsön részleteinek kifizetése után maradnak szin­te üres zsebbel. A Baróti Szabó Dávid Szak­középiskola alkalmazottjait tömörítő szak­szervezet vezetője, Megyes Zoltán azt mondja, a megszorító intézkedések miatt a tanárok arra kényszerülnek, hogy elhagyják pályájukat. ,,Megalázva érezzük magunkat, amikor tíz-tizenöt-húsz év elhivatott munka után kézhez kapjuk fizetésünket. Akad olyan pályakezdő kolléga, aki heti huszonhat órát tart, mégis csak 631 lejt visz haza. Abból fizesse ki albérletét, a közköltséget, vásároljon be, s vegyen részt a szakmai felkészítőkön is! Ha jól összeszámolom, talán három olyan pályatársat tudok mondani az egész középiskolából, akinek ne lenne bankkölcsöne. Kérdem én, ilyen körülmények közt miből tartsák el családjukat, iskoláztassák gyermekeiket? Ha összeszámoljuk, miből és mennyit húztak le, vettek el, nem fizetésünk negyedét, annál jóval többet vesztettünk, így ne lepődjék meg senki, ha egyre több kolléga fogja itthagyni a tanügyet, vagy fizetés nélküli szabadságra megy, az pedig elkerülhetetlenül az oktatás minőségének csökkenéséhez vezet. Ha életbe lép az új bérezési rács, s a nyugdíj előtt álló tanárnak legtöbb 2500 lejes fizetése lesz, akkor számítani kell arra is, hogy elnéptelenedik a pálya, mert éhbérért egyetlen fiatal sem fog ide jönni" — véli Megyes Zoltán.
A baróti polgármesteri hivatal dolgozóit tömörítő szakszervezet újjászervezés előtt áll, elnökének nyugdíjazása miatt nincs vezetője, így a titkárnál, Ana Roşunál érdeklődtünk: milyen a hangulat az intézményben, melyek a mindennapi nehézségeik. Az elbocsátások miatt túlterheltekké váltak, akik maradtak, két, de akár három ember feladatát is el kell látniuk, így igencsak érthető, hogy fáradtak, túlterheltek és elkeseredettek. Mindennek ellenére szó nélkül végzik a rájuk bízottakat, mert a legtöbben családosak, egy-két bankkölcsön terhét is viselik, félnek, esetleg ezt a kis biztos jövedelmet is elveszíthetik. Fizetés tekintetében sosem voltak elkényeztetve — akadtak községi hivatalok, ahol többet fizettek —, legtöbbjük bére most sem haladja meg az 550—650 lejt — mondja a szakszervezeti bizalmi.


Közköltségre sem lesz pénz
A baróti polgármesteri hivatalnál, illetve az alárendeltségébe tartozó intézményeknél hetvennégy betöltetlen munkahelyet megszüntettek, továbbá negyvenegy alkalmazottat elbocsátottak: az önkormányzatnál, a vízszolgáltató igazgatóságnál, a művelődési háznál és a lakosság-nyilvántartó irodában mindössze hetvenöten maradtak. A hivatal munkáját átszervezték, próbálták ésszerűsíteni a folyamatokat, ám így is nehezen győzik. Nehéz munkára bírni azt a hivatalnokot, aki fizetésének negyedét elvesztette, esetenként a tizenöt százalékos érdemfizetését nem tudják kifizetni, sőt, szabadnapot sem kaphat a túlóráért. Fegyelmezni sem lehet, mert a leépített helyett mást alkalmazni tilos. Nagy István polgármester úgy véli, a dologi költségek visszavonása és az állam által visszaosztott járulékok csökkentése kétségbeejtő helyzetbe hozta a polgármesteri hivatalt, félő, télen még a közköltség kifizetése is gondot okoz majd.
A baróti elöljáró szerint az a nagy probléma, hogy nem létezik a szó igazi értelmében vett önkormányzatiság, a kormány célja továbbra is az, hogy minél később valósuljon meg a decentralizáció. ,,Hogy mekkora a gazdasági válság, illetve annak hatását mennyire kellene éreznünk, nem tudom, azt viszont igen, hogy a kormány túljátssza a helyzetet, hiszen kifejezett érdeke az erős központosítás. Csak úgy tudják a minisztériumokból politikailag leosztani a pénzt, csak úgy tudnak minél nagyobb erőt adni a megyei tanácsoknak, s klientúrájukat kiszolgálni. Saj­nos, ehhez a színdarabhoz asszisztál, sőt, kulcsfigurája az RMDSZ is. Itthon sunyin lapítanak, Bukarestben pedig szorgalmasan megszavaznak mindent, hogy baráti társaságukat előnyökhöz juttassák" — nyilatkozta Nagy István.


A körbetartozások átka
A baróti közpénzügyi hivatal vezetője, Bodoki István szerint jól érezhető, hogy az erdővidéki cégek bajban vannak. Az elmúlt években is ,,megszokottnak" számított, hogy a vállalkozók fele csak némi késéssel tett eleget adóbevallási kötelezettségének, ám most ez az elmaradás hetekkel-hónapokkal nőtt. Ennek tudható be, hogy az utóbbi időszakban az intézménynek nem sikerült maradéktalanul bevételeznie a tervezett 1,6—1,8 millió lejt. Februárban a tervet huszonhárom, márciusban tizenhat, áprilisban közel tíz százalékkal teljesítették túl, ezzel szemben augusztusban már csak 96,79, szeptemberben pedig 95,52 százalékot inkasszáltak. ,,A vállalkozók arra panaszkodnak, egyre jobban érződik a körbetartozás: nem tudnak fizetni, mert nekik sem fizetnek. Próbálunk megértőek lenni, az utóbbi hónapokban három cégnek is féléves halasztást adtunk, de az is egyre gyakrabban történik meg, hogy vagyonukat le kell foglalnunk, vagy éppen kényszervégrehajtáshoz kell folyamodnunk. Amúgy megjegyzem: az erdővidéki cégek általában jól fizetőek" — mondotta az igazgató.
A közpénzügyi hivatalnál dolgozók átlagfizetése 650 lej körül mozog, de arra is akad példa, hogy felsőfokú végzettséggel és mesterivel csak 620 lejt visz haza, vagy az egyetemet frissen végző, de a hivatalnál több éve dolgozó fiatal 456 lejt keres. Az igazgató szerint, ha megszüntetik a fizetéseket jelentősebb mértékben kiegészítő jutalékrendszert — már több hete késik a szeptemberi is —, félő, hamarosan többen is elhagyják az intézményt.


Csak az olcsó termékekre futja
Bartha Gábor Barót egyik legjelentősebb vegyesboltját vezeti. Az üzletben tejtermék, felvágott, gyümölcs, péktermék, édesség, ital, üdítő és piperecikk is kapható, nem csoda tehát, hogy folyamatosan sok a vásárló. A kereskedő állítja, bár a vevők száma jelentős, vásárlóerejük visszaesett, így az üzlet forgalma is legalább tizenöt százalékkal kisebb, mint tavaly ilyenkor, s valószínűleg lesz még rosszabb is, hiszen egyre inkább érezni a munkahelyüket mostanában elvesztők pénzének hiányát. A vevők szokásairól Bartha Melinda számolt be. A pénztelenség nap mint nap érzékelhető: olajból, cukorból, lisztből egyre többen vásárolják a legolcsóbbat, a felvágottból pedig szigorúan csak annyit kérnek, amennyi egy-egy sovány reggelihez és vacsorához elég, sőt, még a kenyér iránti kereslet is visszaesett. Jól érezhető, hogy az alkalmazottak, illetve a nyugdíjasok mikor jutnak bevételhez, olyankor némileg többet megengednek maguknak. Két terméken nem fogott a válság szele: a dohányárun és az italon. A napi doboz cigarettát és a hétvégi söradagot a legtöbben ugyanúgy megvásárolják, mint azelőtt...
Barót egyik legrégebbi kereskedője, Tókos Éva két üzletet is vezet. Azt mondja, bútort és háztartási gépeket forgalmazó üzletének forgalma harmadára esett vissza, s ha a környékbeli falvakból nem hozzá járnának rendszeresen, még a bolt fenntartásával is gondjai lennének. Az írószerüzletben szeptember csúcsidőnek számít, nem érződött, hogy az embereknek kevesebb lenne a pénzük, de októbertől már hanyatlott a vásárlóerő. Az árukészletnek havonta meg kellene fordulnia, hogy nyereséges legyen, ám ez már jó ideje nincs így. A nyereség jelentős része kiesett, ám az ingatlan bérét, a villanyt, s hamarosan a fűtést is fizetni kell. ,,Hosszú időn keresztül a vállalatok és a polgármesteri hivatalok voltak a bolt legfőbb vásárlói, ám ma már kizárólag csak a bardociak — pedig nem nekik fizetek adót — és a Baróti Szabó Dávid Szakközépiskola maradt meg vevőnek. A többiek bevásárlóközpontokban vagy ismerős cégektől szerzik be fogyóeszközeiket" — mondotta Tókos Éva.
A Barót központja közelében található kis cukrászdában is nehéz idők köszöntöttek be. Ahogy fogyott az emberek pénze, úgy költöttek egyre kevesebbet a nem létfontosságúnak tartott cikkekre. A kis üzlet tulajdonosa, Balogh Cornelia azt mondja, egyre inkább luxusnak számít a sütemény és az ünnepi torta is, csökken azok száma, akik ,,csak úgy" beugranának egy habos rolóra, krémesre. Nyár óta közel harmadával esett vissza az amúgy sem túl nagy forgalom, ezért a nyitva tartást úgy csökkentették, hogy két váltás helyett egy is elég legyen, az egyik kiszolgálót pedig elbocsátották. Balogh Cornelia attól tart, hogy télen, amikor hamarabb sötétedik, és az emberek kevesebbet járnak ki, még romlik a helyzet.


Elbocsátva, kétségbeesetten
Manolache Krisztina az utóbbi négy évben a polgármesteri hivatalban takarítónőként dolgozott. Ő a negyvenegy elbocsátott egyike. Hely­zetét kilátástalannak látja, úgy véli, ötvenhat évesen semmi esélye, hogy valaha is munkát kapjon. Hat gyermeket nevelt, még hárman élnek vele egy fedél alatt — mind nehezebben. Eddig mindig került az asztalra annyi, hogy ne kelljen a szegénységet éhezéssel is tetézni, ám mostanság egyre gyakrabban kénytelen üres hassal lefeküdni. Ez még egy ideig így lesz, hiszen munkanélküli-segélyt csak jó hónap múlva kap, s a Nagy István polgármester által megígért — végkielégítésnek szánt — utolsó fizetést sem kapta meg. Albérletben lakik, bankkölcsönt fizet, s egyre hidegebb az idő, fűteni kellene már. Könnyeivel küzdve mesél. ,,Nagyon nehéz az életem most. Sokat sírok, el vagyok keseredve, nem tudom, mit tegyek, hogy valami munkához jussak. Több helyre is ajánlkoztam, hogy elmegyek lépcsőházat takarítani, gyermekre vigyázni, nincs az a munka, amit el nem fogadnék. Még négy évem van a nyugdíjig, ezt kellene valahogy átvészeljem, hogy húsz ledolgozott év után valami kis biztos pénzhez juthassak."
Boga Olgát július végén tíz év munkaviszony után a bibarcfalvi borvíztöltődétől bocsátották el. A negyvenhárom éves asszony huszonnégy éve dolgozik, ám most egyre félelmetesebbnek látja jövőjét. Hiába állta meg helyét textilgyárban, varrodában és szövőgyárban is, hiába tanulna, képezné át magát újra, úgy érzi, nehezebb lesz az elhelyezkedés, mint valaha. Egyelőre nem adja fel baróti bérelt garzonlakását, a munkanélküli-segélyből próbál fennmaradni. Azt reméli, ismerősei, akik tudják, mennyire munkabíró, előbb-utóbb beajánlják valahova. A téltől fél, azt mondja, az utóbbi évek egyik leghidegebb telét jósolják, úgy még a kis lakás melegítése is gondot fog okozni. Annak ellenére, hogy sok tekintetben a sors kényének-kedvének kiszolgáltatott, hangjából nem hiányzik a derű és a bizakodás, hiszen minden rossznak vége szakad egyszer — mondja keserűen.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1379
szavazógép
2010-10-20: Magazin - :

Katolikus söröző

A múlt héten nyílt meg Róma központjában a 2005-ben elhunyt II. János Pál pápáról elnevezett söröző a Katolikus is lehet szórakoztató mottóval.
2010-10-20: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Színház
* A sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház ma 11 órától a Ion Creangă meséje nyomán készült Fata babei şi fata moşneagului (Anyó lánya, apó lánya) című előadást játssza a stúdióteremben Mi­rela Bucur rendezésében, csütörtökön 19 órától az Îngerul şi Floarea (Az Angyal és a Virág) című, Antoine de Saint-Exu­péry A kis herceg könyvének színpadi adaptációja látható a stúdióteremben. Helyet előjegyeztetni a 0267 315 324-es telefonon lehet.