Az MSZP feltételeket szab az új alkotmány támogatásáhozA külhoni magyarságtól félnek

2010. október 20., szerda, Világfigyelő

Az MSZP akkor tudja támogatni az új alkotmányt, ha az, illetve annak előkészítése az általuk támasztott követelménynek megfelel — közölte sajtótájékoztatóján Mester­házy Attila el­nök-frakcióvezető.

Mint mond­­ta: a szocialisták formai feltétele az, hogy az új alkotmány elfogadását előzze meg társadalmi egyeztetés. A politikai feltétel az, hogy az új alkotmány előkészítéséből ne zárják ki azokat, akik véleménye eltérő a Fideszé­től. Az MSZP szakmai elvárásáról a pártelnök azt mondta, az új alkotmánynak meg kell őriznie a jelenlegi alaptörvény időtálló eredményeit, és védenie kell a demokratikus berendezkedést, a jogállamot, a szabadságot, az emberi jogokat, a méltóságot és az európai értékeket.
Bárándy Gergely elnökségi tag a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az MSZP-nek mint ellenzéki pártnak kötelessége részt vennie az alkotmányozásban, és képviselnie kell választóit. Felhívta a figyelmet, hogy az MSZP részletes alkotmánykoncepciót dolgozott ki. Hangsúlyozta: az alkotmányt előkészítő eseti bizottság munkacsoportjaiban a kormányzó pártok csak kevésbé súlyos kérdésekben mutatnak kompromisszumkészséget, az alapvetően hatalmi, a kormányzati struktúrát, a választási rendszert, a legfőbb ügyész státusát érintő kérdésekben hajthatatlanok.
Hiller István, aki az alapértékekkel foglalkozó munkacsoport szocialista tagja, arról beszélt, hogy az MSZP felfogása szerint a hatalom forrása csak a nép lehet, más hatalomforrást nem lehet elképzelni. Aláhúzta: a modern magyar alkotmány centrumában nem állhat a Szent Korona és Szent Korona-tan, mint a hatalom forrása. Mint ­mondta: a Jobbik koncepciója a Szent Korona-tanon alapul, a Fidesz pedig az alkotmány pre­ambulumába kívánja a Szent Koronát beemelni, és ebből tételeket akar levezetni.
Kiss Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy a Fidesz a tervek szerint elhagyná az új alkotmányból azt a mai passzust, amely a választójogot ma­gyar­országi lakhelyhez köti.

A választójogot nem kötnék a lakhelyhez
Vélhetően kiveszik az alkotmányból azt a passzust, amely a választójogot állandó magyarországi lakhelyhez köti — mondta Gulyás Gergely (Fidesz), az Országgyűlés alkotmány-előkészítő eseti bizottságának alelnöke tegnap este a TV2 Tények című műsorában. Ezzel választójogot kaphatnak a határon túli magyarok — hangzott el a hírműsorban.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1393
szavazógép
2010-10-20: Világfigyelő - :

Gyurcsány felelőssége kétségtelen (Nyomozás indulhat a volt kormányfő ellen)

A 2006. őszi rendőri intézkedéseket vizsgáló miniszterelnöki megbízott szerint az eddig áttekintett tények, valamint a további, várható bizonyítékok törvényes alapot szolgáltatnak majd Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök ellen bűnügyi nyomozás elrendeléséhez.
2010-10-20: Világfigyelő - :

Magyar oktatásfejlesztési stratégia a Vajdaságban

A szerbiai magyarok kulturális autonómiájának legfőbb szerve, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elfogadta az oktatásfejlesztési stratégiát.