Veszélyes kényszerszünetek a cigarettagyárbanLeállás után újabb indulás

2010. október 21., csütörtök, Közélet

Tavasszal az alkalmazottak is tüntettek a gyár bezárása ellen

Kéthetes kényszerszünet után mától újra termel a sepsiszentgyörgyi cigarettagyár. Az újabb szünet önként vállalt ,,száműzetésnek" tekinthető, amelyet egy újabb adóprobléma tisztázásáig vállalt a Galaxy Tobacco Rt. tulajdonában lévő cég.

A több mint százesztendős múltra vissza­tekintő vállalat legutóbb tavasszal kényszerült leállítani gépsorait. A pénzügyi hatóság még 2009 októberében döntött úgy, hogy megvonja a gyár pénzügyi működési engedélyét, megítélése szerint ugyanis az egység 500 millió lejes adóhátralékot halmozott fel. A 2003-as magánosítási szerződés értelmében eltörölték a vállalat addigi, állami költségvetéssel szembeni tartozását, a pénzügyi hatóság ezt a vállalást bírálta felül, és rendelkezett úgy, hogy a teljes adót behajtja a cégen. Az akkor 103 személyt foglalkoztató vállalat ezért 2010. március 10-től műszaki kényszerszabadságra küldte alkalmazottjait, és csak április 12-én kezdte újra a termelést, miután a Galaxy Tobacco Rt. megnyerte a pénzügyi és adóhivatal elleni egyik perét, és a gyár visszakapta pénzügyi működési engedélyét. ,,Az akkori leállás következtében elveszítettük megrendeléseink egy részét — mondta el Sándor Csaba, a vállalat műszaki igazgatója. — Ezért kénytelenek voltunk húsz kollégától elköszönni."
Az október 7-i újabb leállásról már önként döntöttek a tulajdonosi kör képviselői. A kényszerhelyzetet egy pénzügyminisztériumi visszaélést követő bírósági vizsgálat alakította ki. Az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) ugyanis 40 millió eurós kárt okozó adócsalásban való bűnsegédlet vádjával indított vizsgálatot több minisztériumi felső vezető ügyében.

Az adócsalással vádolt személy Antonello Celestini, a Galaxy Tobacco Rt. korábbi többségi tulajdonosa, aki — az ügyészség szerint — 2009-ben 820 tonna dohányt vitt ki az országból anélkül, hogy kifizette volna a mennyiség utáni adókat és illetékeket. A vámhivatal akkor az adóhátralék kiegyenlítéséig megtiltotta a cég termékkivitelét, az intézkedés felfüggesztését Celestini Gabriel Irimie Băcăinţan — Gheorghe Pogea volt pénzügyminiszter tanácsosa — közbenjárására érte el. A korrupcióellenes igazgatóság ügyészei három héttel ezelőtt az ügy valamennyi érintettjének megtiltották az ország területének elhagyását, és ki is hallgatták őket.
,,A tulajdonosi kör két hete úgy döntött, hogy az ügy tisztázásáig leállítja a termelést, ám a szerdai vezetőtanácsi ülés az újraindításról döntött — tájékoztatott Sándor Csaba. — A kéthetes leállás 25 tonnás termeléskiesést jelent, de ez még nem veszélyeztetné a szállításainkat, mert vannak tartalékaink. A nagyobb gond az, hogy az ismétlődő leállások a vállalat hitelét, a megrendelők bizalmát kezdhetik ki."

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1383
szavazógép
2010-10-21: Közélet - Farcádi Botond:

Korai öröm (Kisebb áfa, adómentes nyugdíj)

A jelenlegi 24 százalékról 5 százalékra csökken az alapélelmiszerekre kivetett általános forgalmi adó (áfa), a 2000 lejnél kisebb nyugdíjak pedig adómentessé válnak — erről szól az a két törvénytervezet, amelyet kedd este egyhangúlag, illetve elsöprő többséggel szavazott meg a képviselőház.
2010-10-21: Közélet - Hecser László:

Pénz van, egyetértés nincs (A baróti kórház felújítása)

A kórháznak szánt pénz költségvetésbe való bevételezéséről a tanácstagok a legtisztább baróti stílusban vitáztak a keddi tanácsülésen: hosszan, szenvedélyesen személyeskedve, sokszor homályosan fogalmazva.