A baróti kórház felújításaPénz van, egyetértés nincs

2010. október 21., csütörtök, Közélet

A kórháznak szánt pénz költségvetésbe való bevételezéséről a tanácstagok a legtisztább baróti stílusban vitáztak a keddi tanácsülésen: hosszan, szenvedélyesen személyeskedve, sokszor homályosan fogalmazva.

Nagy István polgármester szerint az RMDSZ őt és a tanácsot kikerülve akarja a pénzt elkölteni felesleges dolgokra, a szövetség tagjai pedig azzal vádolták az elöljárót, hogy nem akarja a befektetést, hiszen az ő közbenjárásukra utalta ki azt a kormány.
Nagy István többek közt azt mondta, az egészségügyi intézmények átadása a polgármesteri hivataloknak nem más, mint a felelősség áthárítása, hiszen ehhez nem teremtették elő a pénzügyi forrásokat. Méltánytalannak minősítette azt is, hogy a kis kórházak számára ugyanazok a feltételek, mint a nagyoknak, illetve hogy a környező községekre semmilyen anyagi kötelezettség sem hárul, pedig a betegek ötvenhét százaléka onnan érkezik.

A kórház tetejének beépítését Nagy István politikai huncutságnak véli. Azt állította, a terv készítéséről egy vállalkozó révén értesült még a nyáron, aki nevetve kérdezte tőle: miként lehetséges, hogy nem tudja, a megyei tanács a tervezőintézettel készítteti elő azt, sőt, azt is tudják, ki nyeri el a kivitelezés jogát. ,,Azóta a kórház vezetősége licitre bocsátotta a beruházást, majd leállította, s azt sem tudhatjuk, valójában mit is tartalmaz a feladatfüzet. Kérdem én, ki döntötte el, hogy a százesztendős épület megbír még egy emeletet, illetve hogy az fontosabb, mint a csövezetek kicse­rélése, a villanyhálózat fel­újítása, a szigetelés vagy az öreg falak megerősítése?" Nagy István dr. Huszár Hajnalka nőgyógyász által írt levéllel bizonyította, a kórházon belül sem örvend mindenki a tetőtér beépítésének és az osztályok átrendezésének: gondot okozna a szülő nők ellátásában, ha az udvaron levő földszintes épületből a belgyógyászat helyére, az eme­letre költöztetnék a szülészetet.
A tanácstagok politikai hovatartozásuk szerint érveltek, gyakran egymás szavába vágva. Lázár-Kiss Barna (RMDSZ) szerint a polgármester igenis, tudott a licitről, illetve a feladatfüzetbe foglaltakról. Bán István független képviselő úgy vélekedett, nem kell a pénz, mert az RMDSZ szerezte. Inkább adják vissza idejében, mert talán lesz, aki felhasználja, akinek hasznára válhat. Az MPP-s Márton István szerint Nagy István törvényesen akarja a pénzt felhasználni, ahhoz viszont nem akar asszisztálni az RMDSZ. A pénzt általános felújításra kapta az intézmény, az RMDSZ szerint a manzárd építése annak tekinthető? — kérdezte Vass Csilla MPP-s tanácstag. Albert Dénes független képviselő azt firtatta, a hátralevő időben el lehet-e úgy költeni a pénzt, hogy minden lépést betartanak?
Végül Ágoston Lászlót, a kór­ház vezetőjét is megkérdezték. Mint mondotta, több elképzelés is volt a nyolcszázezer lej célját illetően, s végül azért dön­töttek a tetőtér beépítése mellett, mert abban bíznak, a polgármester által felsorolt gondokat menet közben is meg lehetne oldani. A nőgyógyász szakorvos által írt levélre csak annyit válaszolt, nem feltétlenül kell a szülészetnek az emeletre költöznie, csak azt szeretnék elérni, hogy valamelyik épület meg­ürüljön, s ott olyan szolgáltatásnak biztosítsanak helyet, mely jövedelemhez juttatja az intézményt.
Két óra vitát követően végül az előterjesztett formában fogadták el a határozattervezetet.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1387
szavazógép
2010-10-21: Közélet - Csinta Samu:

Leállás után újabb indulás (Veszélyes kényszerszünetek a cigarettagyárban)

Tavasszal az alkalmazottak is tüntettek a gyár bezárása ellen
Kéthetes kényszerszünet után mától újra termel a sepsiszentgyörgyi cigarettagyár. Az újabb szünet önként vállalt ,,száműzetésnek" tekinthető, amelyet egy újabb adóprobléma tisztázásáig vállalt a Galaxy Tobacco Rt. tulajdonában lévő cég.
2010-10-21: Közélet - :

’56-os emlékünnepségek

Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatala a Volt Politikai Foglyok Szövetségével és az Erdélyi ’56-os Bajtársi Társaság­gal közösen szervezi idén is megemlékező ünnepségét október 23-án.