Pitypangból gumi

2010. október 23., szombat, Gazdaság

Kiegészítésre szoruló gumitermés: érkezik a segítség

Német kutatóknak sikerült kikapcsolniuk a gyermekláncfű tejnedvének alvadásáért felelős gént. Reményeik szerint így nem telik el sok idő, és autógumik, cumik, óvszerek is készülhetnek a növényből — bár el kell még telnie néhány évnek, míg megjelennek az első, pitypangból készült autógumik.

Az alvadásért felelős enzim kikapcsolásával még csak az első lépést tették meg a kutatók. A genetikailag módosított növényt tilos szabad földön termeszteni, ezért hagyományos úton kell előállítani a nem alvadó tejnedvű pitypangot. Dirk Prüfer, a Münsteri Egyetem kutatója szerint a nagy léptékű termesztésre még legalább öt évet kell várni — írja a Der Standard osztrák lap internetes kiadása.
Az ipar számára azért fontos a pitypangkaucsuk, mert ezt a nyersanyagot eddig nagyrészt a délkelet-ázsiai gumifából származtatták. Azt azonban gombafertőzés fenyegeti, és a helyi — például kínai és indiai — kereslet igencsak megnőtt a közelmúltban, vele együtt pedig a kaucsuk ára is. Létezik persze mesterséges kaucsuk, az azonban kőolajszármazék, így annak világpiaci ára erősen ingadozik.
A gyermekláncfű nem képes azonnal teljes mértékben kiváltani a gumifát, és a tízmillió tonnás globális keresletet sem fedezi majd, az európai piac tíz-húsz százalékának kiszolgálása azonban reális cél a következő tíz évre — állítja a kutatásban részt vevő aacheni Frauen­hofer Intézet munkatársa, Christian Schulze Gonover. A 2006-ban indult kutatási projektet a német Land der Ideen (Ötletek országa) versenyen a jövő ötleteként díjazták.
Márpedig az ötlet maga nem új, orosz tudósok már az 1930-as években vizsgálták a növényt kaucsuktermelés szempontjából, majd a náci Németország kutatói folytatták a kutatásokat. Az auschwitzi koncentrációs tábor körül pitypangmezők terültek el, amelyeket a foglyoknak kellett learatniuk.
A globális gumipiac óriási, mintegy 40 000 használati tárgy készül kaucsukból, az autóban használatos gumiszőnyegtől a műtős kesztyűn át a játékkacsáig.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1411
szavazógép
2010-10-23: Gazdaság - :

Országmárkák rangsora: ki hol áll? (Magyarország a középmezőnyben, Románia sehol)

Izlandi országimázs gejzírkitörés után
Továbbra is az Egyesült Államok áll az élen az országok globális imázsrangsorában, megelőzve Németországot és Franciaországot. Magyarország a középmezőnyben szerepel, Romániát nem minősítették.
2010-10-23: Gazdaság - :

Korlátozott fizetési határidők (EU-s jogszabály-változtatás: csak Dániában nem támogatják)

A nemzetközi vállalkozások negyvenhat százaléka remél saját üzletére nézve pozitív hatásokat a fizetési határidők maximálásától, amiről szerdán döntött az Európai Unió. A német vállalkozásoknak viszont csupán harmincnégy százaléka bizakodó.