Az ’56-os mártírokra emlékeztek

2010. október 23., szombat, Közélet

A magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 54. évfordulójára készülve tegnap délben a Szoboszlay-perben kivégzett vértanúk emlékére állított kopjafánál — melyen a tíz kivégzett, Szoboszlay Aladár, Huszár József, Ábrahám Árpád, dr. Kónya B. István, Orbán Károly, dr. Fîntînar Ştefan, Lukács István, Tamás Imre, Tamás Dezső és Orbán István neve olvasható — a kézdivásárhelyi református temetőben a helybéli Református Kollé­gium tanárai és diákjai rótták le kegyeletüket a hősök és mártírok emléke előtt.

Ruszka Sándor iskolalelkész szólt az egybegyűltekhez, méltatta az ’56-os magyarországi forradalom és szabadságharc ismert és névtelen hőseit, a meghurcolt és bebörtönzött református lelkipásztorokról sem feledkezve meg. Farkas Ferenc történelem szakos tanár, a Református Kollégium igazgatója az ötvennégy évvel ezelőtti események korszakalkotó fontosságát hangsúlyozta, külön szólva az ötvenkét évvel ezelőtt a Szoboszlay-kirakatperben kivégzettekről és a többi erdélyi mártírról, akik életüket áldozták a szabadságért. A temetőbeli megemlékezés a kollégium tanulóinak ünnepi műsorával folytatódott, szavalt Bakcsi Mónika tizenkettedikes tanuló, a kollégium énekkara pedig az iskolalelkész gitárkíséretével Ákos 1956 című énekszámát adta elő. A megemlékezés koszorúzással és gyertyagyújtással, illetve a magyar himnusz közös eléneklésével ért véget.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1417
szavazógép
2010-10-23: Közélet - Farkas Réka:

Jelölthiány és korrupciós vád (Intézményvezetők cseréje)

Lassan, de biztosan zajlik a megyei intézmények, felügyelőségek átszervezése, a régi, politikailag nem megfelelő igazgatókat, a megnyert pereknek köszönhetően visszahelyezett vezetőket most versenyvizsgával cserélik újakra, igyekeznek érvényt szerezni az RMDSZ és a DLP januári megállapodásának. Néhol a megfelelő jelölt hiányzik, máshol korrupciós ügyészek segítségével próbálják eltávolítani a kellemetlen vezetőt.
2010-10-23: Közélet - Fekete Réka:

Vérszegény tüntetés

,,Rabok tovább nem leszünk!" ,,Rabok, tovább nem eszünk?" ,,Ez a kérdés, válasszatok!" ,,Hazugság, meddig?" — többek között ez állt azokon a pannókon, amelyekkel tegnap közel háromszáz kórházi, tanügyi és önkormányzati alkalmazott vonult utcára Sepsiszentgyörgyön.