Ókori meteoritbecsapódás

2010. október 26., kedd, Magazin

Egy több ezer éve történt meteoritbecsapódás tényét igazolta az olasz—egyiptomi sivatagi expedíció, amelynek eredményeiről az Európai Bolygótudományi Kongresszuson (Euro­pean Planetary Science Congress) számoltak be Rómában.

Sok ezer évvel ezelőtt egy óránkénti 12 000 kilométeres sebességgel száguldó ritka vasmeteorit csapódott be a mai egyiptomi sivatagba a ,,szudáni" és a ,,líbiai" határ közelében. A tíztonnás test becsapódásakor óriási tűzgömb és füst keletkezett, a jelenség ezer kilométer távolságra is látható volt. A becsapódás helyén 16 méter mély és 45 méter átmérőjű kráter keletkezett a sziklás talajban. Az úgynevezett Kamil-krátert 2008-ban fedezte fel a Google Earth segítségével Vincenzo De Michele, a milánói Természettudományi Múzeum ásványtani szakértője. A kutató természetes képződményeket keresett, amikor észrevette a kerek becsapódási krátert a monitoron — olvasható a ScienceDaily (http://www.sciencedaily.com) tudományos hírportálon.
Az expedíciót olasz szakemberek szervezték, akiknek több mint egy évükbe telt, hogy megtervezzék az utazást, és beszerezzék a szükséges engedélyeket. A felkészülés közben műholdas felvételeken elemezték a Kamil-régiót. A negyventagú olasz—egyiptomi expedíció, amelyet részben az Európai Űrügynökség (ESA) finanszírozott, két héten át vizsgálta a terepet. Ezer kilogrammnyi, a meteoritból származó vastörmeléket gyűjtöttek össze, beleértve azt a 83 kilogrammos darabot, amely még a becsapódás előtt levált a meteoritról, s a krátertől kétszáz méterre feküdt. ,,A kráter azt bizonyítja, hogy a tíz tonna körüli tömegű vasmeteoritok nem törnek darabokra a légkörbe érve, ehelyett becsapódáskor felrobbannak, krátert képezve a talajban" — hangsúlyozta Detlef Koschny, az ESA kutatója.
A Kamil-kráter a geológusok és asztrofizikusok mellett a régészek érdeklődését is felkeltette. ,,Még mindig nem sikerült megállapítani, hogy pontosan mikor történt a becsapódás. Egészen biztosan állítható, hogy a kráter tízezer évesnél fiatalabb, néhány ezer éve keletkezett, s nem kizárt, hogy a becsapódást a környékbeli lakosság is észlelhette. A becsapódás dátumát a közelben lévő ókori települések leletanyaga segíthet pontosítani" — vélekedett az expedíciót szervező Luigi Folco, a Sienai Egyetem kutatója.
Az expedíció során összegyűjtött adatok igen hasznosak lehetnek az ESA számára is, hogy felbecsülje, mekkora veszélyt jelenthetnek bolygónk számára a kis, ,,Föld-súroló" aszteroidák, amelyekhez a Kamil-krátert eredményező égi vándor is tartozott.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1375
szavazógép
2010-10-26: Magazin - Józsa Lajos:

Benkő József pecsétgyűjteménye

Erdély történelmének megírásában úttörő szerepe volt Benkő Józsefnek. Munkásságáról Mikó Imre azt írja: ,,Szerintem a tudományos erdélyi történeti kútfőnyomozás megalapítója Benkő József volt." A történelemmel, botanikával és nyelvészettel foglalkozó tudós korának legkiemelkedőbb gondolkodója.
2010-10-26: Magazin - :

Hétezer éves játék

Hétezer éves miniatűr őrlőkövek kerültek napvilágra Bulgáriában az ősi trák város, Perperikon feltárásakor — a szakértők szerint gyermekjáték lehetett.