Magyar Tükör

2010. október 26., kedd, Világfigyelő

Az ötvenedik évfordulóval ellentétben — amikor hihetetlen dolgok történtek a pesti utcákon, és rohamrendőrök verték szét, gumibotozták, gumilövedékekkel lőtték, és százával tartóztatták le a sokszor ártatlan felvonulókat (a kivizsgálások folynak, a felelősöket még mindég nem nevezték meg, a fő kérdés továbbra is az, hogy ki is adott utasítást Görgényi akkori rendőrfőkapitánynak a magyar demokrácia rövid történetében addig nem tapaszalt atrocitásokra) — az ötvenhatos forradalom ötvennegyedik évfordulóján békésen zajlottak a megemlékezések.

* Lendületes beszédében a kormányfő ismételten megígérte, hogy a felelősöket meg fogják nevezni, és a törvény előtt felelnek tetteikért, mindazokért a túlkapásokért és rendőri brutalitásokért, amelyeknek demokratikus jogállamban meg sem szabadott volna történniük. * Egyre többet emlegetik Gyurcsány Ferenc akkori szocialista miniszterelnök felelősségre vonását is. * A szocialista párt korifeusainál ez is kiverte a biztosítékot, és a beszéd egy másik részlete is, ahol Orbán Viktor az ötvenhatos forradalom egyenes folytatásának s betetőződésének tartotta a Fidesz elsöprő választási sikerét, a szavazóurnákban történő ,,forradalmat". * Meghir­det­te programját a szocialista párton belül megalakult, Gyurcsány Ferenc vezette frakció, amely a párt megújítását és stratégiájának újragondolását tűzte zászlajára. Meg kell tisztulni — fogalmazott Molnár Csaba volt kancelláriaminiszter —, meg kell szabadulni a korrupciónak, az anyagi visszaéléseknek még a gyanújától is, hogy az MSZP újra szerethető párttá váljék. Ami a stratégiát illeti, a szocialisták előtt, legalábbis Molnár Csaba szerint, két út kínálkozik, vagy háttéralkut kötni a Fidesszel, vagy vállalni a következetes, nyílt ellenzékiséget. A Gyurcsány vezette platform a második utat tartja járhatónak. * Bokros Lajos után Békesi László, a szocialisták gazdaságpolitikáját a Horn-kormány idején egy ideig (amíg Horn Gyula tőle is meg nem vált) alakító közgazdász is elítélte az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját, a nyugdíjpénztárak lenyúlásától és államosításától a különadókig. Szerinte a nagy áruházláncok előbb-utóbb az árak emelésével próbálják visszaszerezni, amit elvettek tőlük. Az energetikai vállalatok is árat emelnek, ha nem is rögtön, de a közeljövőben mindenképpen. Bonyolultabb Békesi szerint a telekommunikációs vállalatok sarcolása, ugyanis Magyarország is aláírta azt az uniós törvényt, amely 2020-ig Európa teljes internetes lefedését tűzte ki célul, ezért aztán a telekommunikációs vállalatoknak a nyereségüket kötelezően fejlesztésre kell fordítaniuk... * Tarlós István budapesti főpolgármester szerint a kormány áprilisig még segíti a BKV-t, de addig ki kell dolgozni Fellegi Tamás gazdasági miniszterrel közösen a közlekedési vállalat teljes átszervezésének forgatókönyvét. A BKV teljes vesztesége jelenleg eléri a 800 milliárd forintot, s a régi felállásban még remény sincs megújulásra, a főváros a csőd szélén áll, nincs pénze száz és száz új autóbusz megvásárlására sem, márpedig a BKV szinte teljes járműparkját le kellene cserélni. * Tarlós jogászcsapata máris nekiállt a privatizált nagyvállalatok, a víz- és csatornaművek, a gázművek magánosítása átvizsgálásának. Ha a külföldi tulajdonosok — fogalmazott élesen Tarlós István — nem fogják módosítani a fővárosra nézve kedvezőtlen szerződéseiket, akár perekre és visszaállamosításokra is sor kerülhet...

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1387
szavazógép
2010-10-26: Világfigyelő - :

A Hídnak jó

A szlovákiai Híd párt üdvözölte a Velencei Bizott­ságnak a szlovákiai állam­nyelvtörvény­ről készített értékelését,
2010-10-26: Világfigyelő - Farkas Réka:

Röviden

Francia támogatás romaintegrációra
Egymillió eurós költségvetésű új programmal segíti 2011-ben Párizs a Franciaországból kiutasított romániai romák beilleszkedését hazájukban — jelentette be tegnap a francia bevándorlási és nemzeti identitási miniszter.