Szóval, egyik reggel, amikor hajnali hat előtt eszem reggelimet és a kefét a Kossuth rádió határon túli műsorát hallgatva, akkor jön, hogy falra másszak. Az indiszkriminált műsorban arról volt szó, hogy nálunk, Romániában Nagyváradon is gyártottak timföldet bauxitból, és van két zagytározó, ahol lepel nélkül lapul pár millió tonna vörösiszap. És ekkor jött számomra a meglepetés, mint az iszap a kolontári tározóból. Aszongya az illetékes, aki ott valami vezér volt anno, hogy nálunk semmi veszély nincs, mert A ZAGYTÁROZÓT NEM EURÓPAI NORMÁK SZERINT ÉPÍTET­TÉK!!! Ezért jók! Hát akkor Európa-szerte miért nem építenek ilyen tározókat? Az a helyzet, hogy ezeket Várad közelében régi kavicsbányák helyén hozták létre. Aztán — ezek nem lévén elszigetelve — a lé vagy lőre, a marólúg szépen beszivárgott a talajvízbe. Az eső és a talajvíz felhígította. Ezek után semmilyen környezeti károsodás nem volt észlehető. Egyszóval nem döglöttek például a halak, sem az emberek.
Még van ilyen zagytározó nálunk Tulcea mellett is. Erről is kiderülhet, hogy semmi probléma vele, mert ha kiszabadul, belefolyik a Dunába, és ott felhígul, mint a magyaroknál. Elönti és elpusztítja esetleg a deltát, de szerencsére közel a Fekete-tenger, és ott, valószínű, annyira felhígul, hogy már észre sem vevődik.
Hát, kérem, a sok EU-szakértő jöhetne hozzánk környezetvédelmet tanulni. A tanulság az is lehet, hogy nem szabad az ilyen zagytározókat elszigetelni. Nem kellett volna ezeket a zagyokat tározókba gyűjteni, hanem hagyni kellett volna, folyjanak szép csendesen a talajvizekbe, folyóvizekbe. Azok majd felhígítják, és utána már nem is olyan veszélyesek. Különben is, ha nem bolygatjuk, akkor átfolyik a földön, és valahol Japánban köthet ki, azok meg majd tudni fogják, mit kezdjenek, ha a bokájukat nyaldossa a vörösiszap. Például marószódát gyártanának belőle, amit mi itt ismét fel tudnánk használni az alumínium gyártásában.
Azt sem értem, ha már az uniónkban ilyen nagyon szabályozzák a veszélyes hulladék, szemét és egyebek tárolását, miért nem szabják azt is meg, hogy káros anyagok keletkezése nélkül állítsák elő az aranyat, alumíniumot és más hasznos fémet. Nem a ciános aranykitermelést tiltják be, hanem megszabják, hogyan kell tárolni a környezet és az élővilág elpusztítását okozó mérgeket. Ugyanis az a tapasztalat, hogy minden a legnagyobb rendben, minden a szabályoknak megfelelően készül, aztán mégis bekövetkezik a katasztrófa. És akkor ezért senki nem hibás. Ahogy mondják: ...-nak s bajnak nincs gazdája. Illetve az a hibás, amit éppen sikeresen pusztítunk: a természet. Esetleg a Fennvaló vagy az időjárás. Illetve, ha rábizonyítják egy cégre, hogy hibás, mint a nagybányai ciánszennyezés esetén, akkor a vállalat egyszerűen megszűnik, és kész.
1971. október 30-án hajnalban a Déva melletti Alsócsertésen átszakadt egy meddőhányó gátja, és háromszázezer köbméter savas meddő zúdult a helységre. Romba döntött hat tömbházat, egy harmincszobás legénylakást, és elpusztított 89 embert. Ott sem találtak vétkest, pedig akkor könnyen lehetett nemhogy vétkest, akár bűnbakot is találni. Az áldozatokra meztelenül találtak rá, mert a sav lemarta róluk a ruhát. A balesetről akkoriban beszélni sem volt szabad. Most már igen.
Aztán annyi az okos, aki naphosszat elemzi a szemetet, és jobbnál jobb megoldásokat találnak, hogy ekkor jövök rá igazán, agyilag zokni vagyok. Tudniillik vagy a szakértő nem ért a dolgokhoz, vagy az érdekelteket nem érdekli, vagy a közgazdászok nem tudnak számolni. Történt ugyanis, hogy egy tévéadásban egy rangja, címe szerint hozzáértő elmesélte: ezt a rengeteg vörösiszapot igenis, fel lehet dolgozni. Rendre mindenféle fémet, legelőször is vasat lehetne előállítani belőle. És a beruházás három és fél év alatt megtérülne. Ha évi egymillió köbmétert dolgoznának fel, ötven évig lenne, mit dolgozni. Akkor meg miért nem teszik? Ki érti ezt? Nekem kellene elmennem egy agyfurkászhoz (más néven pszichológushoz) vagy másoknak?