Indul a traktorgyártás

2010. október 27., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

A brassói termelésbeindítás után Szászrégenben is újra gyártanak traktorokat. A Krónika napilap értesülése szerint az 57 évvel ezelőtt alapított régeni IRUM cég az elmúlt héten avatta fel a mezőgazdasági gépek és traktorok gyártására alkalmas gépsort, ahol fehérorosz licenc alapján készülnek az erőgépek.

Egyes alkatrészek még a minszki gyárból származnak, ám a gyártás és összeszerelés nagy része a helyi Oltean család tulajdonában lévő régeni üzemben zajlik. A szászrégeni IRUM eddig a fakitermeléshez használatos, úgynevezett TAF traktorokról volt közismert, ezután TAG néven gyárt traktorokat. A vállalat immár négyszáz személyt foglalkoztat, termékeit saját marketinghálózat révén szeretné értékesíteni.
A vállalat öt típust kínál, ezek 80—110 lóerősek, a gyártó kétéves garanciát vállal, az árak 16 és 30 ezer euró között mozognak. Tervek szerint az első esztendőben ötszáz traktort gyártanak, a másodikban pedig ezret. A régeniek szerint a hazai mezőgazdaságban jelenleg 300 000 traktorra lenne szükség, az eladásoknál a gazdák állami támogatására és a roncstraktorprogram felhajtó hatására is számítanak. (Csinta)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1383
szavazógép
2010-10-27: Pénz, piac, vállalkozás - Mózes László:

Háromszéki turisztikai ajánlat Svájcba

Svájci turisztikai szakemberek, a luzerni egyetemen idegenforgalmat tanuló diákok jártak a napokban Háromszéken. Látogatásukkor azt ígérték, segítenek abban, hogy székelyföldi turisztikai ajánlatokat értékesítsenek svájci utazási irodákban.
2010-10-27: Pénz, piac, vállalkozás - :

Hírbörze

Növekvő államháztartási hiány
Románia idei első kilenchavi GDP-arányos államháztartási hiánya 4,6 százalékra nőtt az augusztus végi 4,1 százalékról, de a deficit továbbra is a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által engedélyezett szint alatti. A pénzügyminisztérium közlése szerint Románia 2009-ben kétéves, összesen húszmilliárd eurós készenléti hitelt írt alá az IMF-fel, az Európai Bizottsággal és a Világbankkal.