MementóKóréh Endre

2010. október 27., szerda, Magazin

Hetven esztendővel ezelőtt búcsúztatták Bécsben mint minden idők egyik legtehetségesebb operaénekesét. Sajnos, ,,a magyar operaszínpad csillaga" csak 54 évet élt.

Kóréh nevűek ma is élnek Háromszéken. Ősi fészkük Sepsimagyarós, Uzon és Bik­falva volt. Ebből a családból származott a kiváló festő és rézmetsző bikfalvi Kóréh Zsig­mond, valamint sepsimagyarósi Kóréh Ferenc, az Amerika Hangja rádióállomás egykori munkatársa, lapunk elődje, a Székely Nép főszerkesztője.
Kóréh Endre Sepsiszentgyörgyön született 1906-ban. Fel­jegyezték, hogy már 15 éves korában basszust énekelt a kolozsvári református kollégium énekkarában. A sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégiumban érettségizett, majd Debrecenben és a budapesti zeneakadémián folytatta tanulmányait. 1929-ben lépett fel először a budapesti Operaházban, ahol a társulat első basszistája lett. 1946-tól mindvégig a bécsi Operaház művésze. 1948-tól rendszeresen fellépett a salzburgi és firenzei ünnepi játékokon, fesztiválokon, 1952—53-ban több alkalommal a New York-i Metropolitan Operában. Jelesebb szerepei: A kékszakállú herceg vára, Figaro házassága. Mik­lósvári Gyenge Anna mellett egyike volt a híres háromszéki eredetű operaénekeseknek. Hangszalagok őrzik kiváló hangját. Azt azonban jó volna tudni, hogy a halottakra való emlékezés napján helyez-e virágot valaki bécsi síremlékére.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1375
szavazógép
2010-10-27: Riport - Bokor Gábor:

A gombakirály nyomában

Érdemes a piacon megvizsgáltatni
Ha a szarvas erdeink királya, a szarvasgombát sem lehet másképp emlegetni, mint a gombák királyát. Szinte legendás misztikum lengi körül, sokan hallottak róla, annál kevesebben látták vagy kóstolták, még kevesebb gombásznak sikerült találnia is. Gyűjtése izgalmas, a kincskereséssel is felérhet — főként, ha ára az aranyéval vetekszik.
2010-10-27: Magazin - :

Szerkesztett Jane Austen-kéziratok

Jane Austennek sem a helyesírása, sem a központozása nem volt olyan tökéletes és nyomdakész, ahogy az bátyja híres mondása nyomán közkeletűvé vált az egyik legnépszerűbb angol regényírónőről. Erről egy oxfordi professzor számolt be kutatásai nyomán.