Nevet kap a szívkórházEgyedülálló a kovásznai modell

2010. október 28., csütörtök, Riport

A kovásznai szívkórház a házigazdája az orvosi kamara által szervezett Háromszéki orvosi napok szakmai konferencia idei rendezvénysorozatának.

A rendezvény zárónapján, szombaton délben az ötvenedik születésnapját ünneplő szívkórház hivatalosan felveszi alapító orvosának, dr. Benedek Gézának a nevét. Az évfordulót és névadást két-három héten belül, családi körben, a kórház orvosi karának, alkalmazottjainak jelenlé­tében ünneplik meg — mondta el dr. Tatár Márta főorvos.
Ma este a Clermont Szállóban kezdődik a rendezvénysorozat tudományos része, melyre az ország szinte minden kardiológiai klinikájáról érkeznek előadók, valamint egy portugál vendég is. A szimpózium továbbképző jellegű is.
A minisztériumi alárendeltségbe tartozó kovásznai szívkórházban az utóbbi időszakban jelentős fejlesztéseket eszközöltek, a felújítás jelenleg is folyik. A tárca támogatásával korszerű kardiológiai műszereket is sikerült beszerezni. Gond viszont az orvoshiány, a 680 ágyra mindössze tizennégy jut, holott 20—25 betegre kellene egy. Egyetemi központokban képzésen lévő rezidens orvosaik vannak, remélik, szakorvosként a szívkórházat választják majd.
A szívkórházban egész évben telt ház, sok a visszatérő beteg, ami nem véletlen, hiszen az itt kidolgozott ,,kovásznai modell" egyedi jellegű a szív-érrendszeri rehabilitációs programok között. Lényege, hogy a bárhol alkalmazható kezelési sémákat ötvözi helyi gyógytényezőkkel, szénsavas fürdőkkel, mofettákkal — ez egyedülállóvá teszi egész Európában.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1383
szavazógép
2010-10-28: Riport - :

A traktorvásárlási ügyről

Egy harmadik ügyet Buhuşi-ra rejtettek el, azt most fedeztük fel. Pal Traian mint volt kereskedelmi igazgató és Preduţ mint a Comcereal volt igazgatója a vádlottak. Itt az ügy tárgya a brassói traktorgyár javára a kormány által kiutalt szubvenciók ,,felhasználása", kerülendő a sikkasztás fogalmát. De lássuk, mire jó a szubvenció.
2010-10-28: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Könyvbemutató
* A Pro Kézdi Egyesület és a Maassluis Nyugdíjasklub szer­vezésében ma 17.30 órakor a nyugdíjasklubban bemutatják Kiss László Pillanat­képek Kézdivásárhely történetéből című könyvét. A szerzővel dr. Ambrus Ágnes beszélget. Fellép Berde Beáta, Páll Ida és Porczel Beáta, a Babeş—Bolyai Tudomány­egyetem kihelyezett tagozatának hallgatója. Házigazda: Váncsa Ildikó.