Fűtéstámogatás KovásznánFogynak a jogosultak

2010. október 28., csütörtök, Közélet

Kilencszáz igénylési űrlapot kértek, de eddig csak 205 fűtéstámogatási kérést tettek le a kovásznai polgármesteri hivatalnál. Bartha Noémi, a szociális iroda munkatársa elmondta: a tavalyi igénylők közül némelyek idén nem is kérik a segélyt, hiszen a szigorítások miatt már nem jogosultak támogatásra. Az iktatott kérések közül 119 gázártámogatásra, 86 fára vonatkozik; tavaly 809-en kértek gázra, 805-en fára.

Zabolán is fogadják a fűtéstámogatási kéréseket. Gere­benes Lívia romakérdésekkel foglalkozó referens minden kérvényezőnek segít az űrlapok kitöltésében. Számos igénylőről tudják ugyan, hogy több hazai vagy magyarországi rendszámú gépkocsi tulajdonosa, de nem íratták a nevükre, így nem kötelesek ezeket feltüntetni a támogatási kérésben. Fejér Levente alpolgármester szerint szigorítani kellene a törvényt, és a vevőt kötelezni arra, hogy az adásvételt követően záros határidőn belül végezze el az autó átíratását. Az alpolgármester véleménye sze­rint idén jócskán csökken a támogatásra jogosultak száma.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1395
szavazógép
2010-10-28: Közélet - Csinta Samu:

Virtuális Székelyföld-túra

Szinte a helyszínre varázsolja a világhálós látogatót az a székelyföldi virtuális sétára invitáló honlap, amelyet tegnap mutattak be Sepsiszentgyörgyön. A www.virtualisszekelyfold.ro huszonnégy Hargita megyei és háromszéki helyszínen készült ötvenkét képsor a műfaj jelenlegi csúcsának számító gömbpanorámával, azaz teljes, 360 fokos körbejárással kínálja a látnivalót.
2010-10-28: Közélet - Fekete Réka:

Novemberben költözik a vérközpont

Befejezés előtt áll a korábban bölcsődének és óvodának helyet adó épület átalakítása Sepsiszentgyörgyön a Bánki Donát utcában, ahol november közepétől a megyei vérközpont kezdi meg működését. Az intézmény jelenlegi székhelyén, a műemléknek számító Bene-házban, amely az egészségügyi minisztérium tulajdonából az önkormányzathoz került, vadászmúzeumot létesítenek.