Késő délutánra kiderült, a szavazati joguktól megfosztott kormánypárti képviselőket sikerült megfélemlíteni, akár a birkák az akolban, szép fegyelmezetten ültek puha bársonyszékeikben, meg sem közelítették az urnákat. Az utca is korán elcsendesült, az agyonázott és -fagyott, több száz kilométert utazó emberek hazaindultak. Érezték, ki is mondták, ezt a csatát elvesztették, reményeik szerint azonban a háborút nem. Meglátjuk, lesz-e erejük ezek után a szakszervezeteknek újabb tiltakozásokat s esetleg általános sztrájkot szervezni.
Az RMDSZ jó csatlósként sok vizet nem zavart, Olosz Gergely, a képviselőházi frakció vezetője kerek 47 másodpercet beszélt, nem kis teljesítmény tőle, de ismerjük el, ennyi bőven sok volt annak bejelentésére, hogy — akár társaik a kormányzásban — jelen lesznek az ülésteremben, és nem szavaznak. Döntésük nem tegnap, hétfőn keltett feltűnést, azt ugyanis már el sem várja senki tőlük, hogy a kormánykoalíció részeként önmaguk ellen forduljanak, de az, hogy ilyen alázatosan teljesítették a cotroceni-i parancsot, különös. Valamitől ők is félhetnek, mert köztudott, a szövetségben nagy a rend, a fegyelem, a képviselők és szenátorok jól az eszükbe vésték, hogy szabad emberként úgy voksolnak, ahogyan szabad. Nagy kilengéseik eddig sem voltak, néha egyikük-másikuk, például Frunda György vagy Kerekes Károly picit lelépett a kijelölt útról, de közben megtanulták: aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére. Márpedig a rétes nagyon jó. Frunda hol egyik, hol másik hírtelevízió képernyőjén tűnt fel, és ismételgette unalomig, az RMDSZ a kisebbik rossz mellett tör lándzsát.
Emil Boc igazi szabadulóművészként túlélte az ötödik bizalmatlansági indítványt is. Azt bizonyára feljegyzik a politikatörténeti annalesek, hogy egyetlen támogató szavazat nélkül maradt hatalmon.