A szervezés, mint lenni szokott, hónapokkal azelőtt elkezdődött. Egyeztetés előadókkal, zenészekkel, különféle meghívottakkal. Az addig is sűrű nyár közepén, egy táborból hazaérve egyszer csak azon vettem észre magam, hogy augusztus 6-a van. Eszméltem: igen, holnapután EMI-tábor, szervezőknek holnap reggel indulás Gyergyóba.

Másnap reggel 12.15 órakor (igen, nyáron ilyenkor még határozottan reggel van) beérkezett a Brassó—Marosvásárhely járat, és már száguldott is velünk a vonat. A vonaton nem volt nehéz észrevenni az idei ,,emitáboros" figurákat. De milyen is az EMI-tábor valójában? Az EMI az Erdélyi Magyar Ifjak rövidítése, így nem nehéz elképzelni, hogy milyen is lehet egy erdélyi magyar ifjúsági tábor. Jellegéről nagyjából ennyit, szerintem ez épp elégséges.

Szerda reggel. Kezdődik. Előző este már körülbelül háromszázan megérkeztek, és még folyamatosan jönnek. Lassan nem lehet sátorozni a tábor területén, csak egy közeli legelőn, amelyet a szervezők bérelnek. Hirtelen beugrik egy kétéves emlék, hogy mennyien voltunk állandó lakók az első táborban. Körülbelül kétszázan. Eközben megkezdődött a megnyitó, beszédek hangzanak el, és — talán ez a legfontosabb — a helyi Gyöngyvirág néptánccsoport lép a színpadra. Jó nézni őket, ahogy vidáman, felszabadultan táncolnak. Vége a megnyitónak, mondja egy szervezőtárs, hogy körülbelül hatszáz hetijegyes van a táborban. Kezdődnek az előadások. A táborlakók történelmi, irodalmi, politikai, ifjúsági témákban hallgathatnak előadást. Hallgattam előadást Horthyról Raffay Ernő előadásában, a magyar nyelv misztikus titkairól vagy az erdélyi demokratikus ifjúságpolitikáról. Ez utóbbi különösen érdekelt, hiszen az ifjúsági és a politikai témát is boncolgatta. A meghívottak a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség, az Udvarhelyi Fiatal Fórum egykori, illetve az Erdélyi Magyar Ifjak és a Magyar Ifjúsági Tanács jelenlegi vezetői. Volt előadás a Bolyai Egyetemért folytatott küzdelemről, a tavaly őszi magyarországi eseményekről és számtalan más témáról. A kínálatot szélesítette az állandóan működő tusványosi ismerős, a Keskeny Út sátor. A Társalgósátorban délelőtt ismerkedési játékok, kézműves-foglalkozások, délután személyes hangvételű életút-beszélgetések voltak.

Akinek még ez sem volt elég, az betérhetett a filmsátorba, ahol mozikban nem vetített filmeket lehetett nézni. A Mennyország most (Paradise now) című film például két palesztin fiatalról szól, aki egész élete folyamán öngyilkos merényletre készül. A nagy nap eljöttével egyikük ráeszmél, hogy gondolkodással, ésszel talán többet segíthet népén, mint egy merénylettel. Ezért végül nem lesz öngyilkos merénylő, társa viszont feltétel nélkül végrehajtja az akciót. Vagy említhetném a Chico című filmet, mely bemutatja, hogy lesz egy félig magyar, félig bolíviai kommunista gyerekből Horvátország függetlenségéért küzdő katona, majd koszovói tudósító, végül hazafias magyar költő. Aki nagyon a Filmsátorba szokott, az biztos, a borkóstolókat sem hagyta ki, ahol villányi, egri, balatonboglári, tokaji, illetve más Kárpát-medencei nedűket kóstolgattak az érdeklődők.

Akinek mindez nem volt elég, este erdélyi és magyarországi zenekarok koncertjein szórakozhatott. Csak a legnagyobbakat említve: Pokolgép, Ismerős Arcok, Kárpátia, Transylmania. Nem felejthető azonban a Romantikus Erőszak ,,pogo bulija", vagy a közönségkedvenc Role koncertje sem. Számomra meglepően jó volt a Kopor-Show késő éji koncertje is, ellentétben a gyergyószentmiklósi Neuronkillers produkciójával.

A koncertek, előadások, filmek mellett miért is volt jó ez a tábor? Talán azért, mert jó látni régi ismerősöket, jó volt új arcokat megismerni, hogy jövőre ismerősként köszönthessük egymást. A táborban talán a legjobb az emberek nyitottsága, kedvessége volt. Ennyit a táborról.