Hogy az idegen egy falu életéről behatóan tájékozódjék, minél több emberrel szóba kell állnia. Ez olyan helyeken lehetséges, ahol sokan összegyűlnek: a templomban, a tanácsülésen, az idősek klubjában vagy az utcán.
Mivel csak tegnap szóltak erről a találkozóról, és nem volt sem templomozás, sem tanácsülés, ezért kénytelen voltam az utcán és a kocsmában dokumentálódni. A laptalálkozóra vonatkozó hirdetményeket nem láttunk, viszont ennél fontosabb értesítéseket igen. Például azt, hogy disznóhús eladó. De az esemény népszerűsítésében az uzoniak szerint a Háromszék is hibás, mert nem írta ki nagybetűvel, hogy Uzoni laptalálkozó, hanem csak azt, hogy Laptalálkozó. Mert sokan csak a nagybetűs címeket látják vagy olvassák.
Szerencsére a hírek szájról szájra és pohárról pohárra terjedtek az ivók napközi otthonából, amely tömve volt. Az ott bent lakók ígérték, besegítenek a híresztelésbe. Szabadkoztak, hogy kénytelenek ilyen sokan aránylag kis helyen összegyűlni, mert a polgármesteri hivatal és a fogyasztási szövetkezet közti vita miatt az egyik törzshelyüket bezárták. Ugyanakkor többen mondták restelkedve, hogy ők tulajdonképpen olvasni indultak, de a könyvtár már egy hónapja költözik, és emiatt kénytelenek ennyien erre a kis helyre összezsúfolódni. Viszont el kell ismernem, hogy a falu sorsát szívükön viselik. Reszkető hangon és kézzel emlékeznek a régi szép időkre, amikor még fungált a szeszgyár, és — mint mondták — akkor ereikben kilencven százalék alkohol és csak tíz százalék vér folyt. Akkor bizony kilencvenfokos szeszt ittak, nem mint most. Sokukon a derekas ivás ellenére a gyenge pálinkák miatt nap mint nap az elvonás tünetei kezdtek mutatkozni. A nyelvek és a hangulat lassan-lassan és alkoholban oldódott. Azt mesélték, hogy ők újra tudnák indítani a szeszgyárat. Nem kell nekik stratégiai befektető, mint Erdély Ede, aki adósságokba fullasztotta a gyárat. Inkább bánatukat fojtanák alkoholba. A nagy alkoholfogyasztók azt is mondták, hogy ha rajtuk múlik, pénztárcát és józanságot nem kímélve alaposan megemelik napi fogyasztásukat, csak azon ne múljék a szeszgyár sorsa. Zalánban szilvából főzik a pálinkát, régebben ötlejes lekvárból és cukorból főzték mindenütt. Most nem lehet marmaládét kapni, ezért ők visszatérnének egy másik módszerhez: apró pityókából főznék a szeszt. A mai modern burgonyaszedő gépek az apró krumplit fel sem szedik. Ők csatasorba állva szednék össze, ha a sor végén várná őket egy kupica. Aztán nem lesz mindig ilyen időjárás és ilyen gyenge pityókatermés, amikor jó ára van a sokaknak könyökfájdalmat okozó ínyencségnek. Sokszor olcsón, szinte ingyen adják el a gazdák, mert nem lehet tartósítani. Abból mind alkoholt lehetne főzni, ami sokkal jobban eláll. És abban is reménykednek, hogy az uzoniakat nem hagymásoknak csúfolják majd, hanem szeszeseknek, ami sokkal szebb csúfnév.
A községet foglalkoztató gondokról aztán tovább, az utcán tájékozódtunk. Bár a kívülálló nemigen érti ezeket, de az itteniek, reméljük, igen. Azt sajnálják az uzoniak, hogy mostanában már nem foglalkozik annyit velük az újság, mint amikor azt a folytatásos regényt közölte a Háromszék, amelynek címe: Polgármester kontra jegyző. Sajnos, sokak bánatára a regényfolyamnak vége szakadt, pedig a szappanoperák helyett is mindenki azt nézte.
Aztán azt is rebesgetik, hogy a községközpontot Bikfalvára fogják helyezni, és a Brassó—Kézdivásárhely autópálya is Uzonfüzest érintve Bikfalva alatt megy el. És kikerüli Kököst, mert az el van adósodva, Szentivánlaborfalvát meg azért, hogy ott ne tudjanak annyi kürtőskalácsot eladni. Mindenki tudja, hogy milyen erősek az uzoni férfiak. Párjuk nincs erőfitogtatásban, ha másokkal versenyeznek. Most, hogy ország-világ lássa, nem csak a férfiak harciasak Uzonban, hanem a nők is, szeretnének legalább egy hölgyet visszajuttatni a román parlamentbe, aki a nők legjobb fegyverével, a szájával fog ott hadakozni.
