Újjászületett a budapesti állatkert két létesítménye, a Nagy-tó és a Sziklakert. A fejlesztést európai uniós forrásokból finanszírozták. A felújított részlegeket pénteken adták át a látogatóknak. Az állatkert két olyan része született újjá, amely történeti és gyűjteményes szempontból is jelentős értéket képvisel, ráadásul természetes élőhelyként is szolgál.
Az állatkerti Nagy-tó
A rekonstrukció keretében a Nagy-tó víztömegét — elsősorban a meder mélyítésével — megnövelték, de átalakították a vízáramlási rendszert, a vízgépészetet és a szűrőrendszert is. A tóba érkező patakokkal kedvezően változtak a tó áramlási viszonyai, és a korszerű, kétkörös vízforgatással jelentősen javult a víz minősége is. A meder új ,,agyagfeneket" kapott, amelynek érdekessége, hogy az igen jó minőségű agyag a Keleti pályaudvarnál folyó metróépítéstől származik. Újra működik a vízesés is, ez a tó vizének minőségét kedvezően befolyásolja. A tó partját a korábbinál sokkal természetesebb módon alakították ki: kizárólag honos fa- és cserjefajokat telepítettek, bemutatva a hazai vizes élőhelyekre jellemző természetes növénytársulások jellegzetes példányait. A változatos part menti növényzet búvó- és fészkelőhelyül szolgál az itt élő állatoknak, így különösen a nyugati partnál a fákon fészkelő, félvad szürkegém- és kormoráncsapatoknak. Az új tó és partja halaknak, teknősöknek, pelikánoknak, ludaknak és récéknek nyújt élőhelyet.
A Nagy-tó szomszédságában található Sziklakert rekonstrukciója során a sziklakerti jelleg erősítése volt a cél. A Sziklakert különböző részei a Budai-hegyek egy-egy tipikus élőhelyét idézik fel. A nyugati részen ürömi márgából és budakalászi édesvízi forrásmészkőből szél formálta sziklákra emlékeztető, látványos ,,kőtornyokat" építettek, miután a területről az értékes, védett növényeket kimentették, és részben az Állatkert más részeire ültették át, részben később visszatelepítették őket. A területre a főváros környezetében is uralkodó, mészkedvelő növénytársulások jellemző fajait telepítették.
