Hogy mik vannak!

2010. november 2., kedd, Magazin

Krumplifagyi a krumplidiétában
Megbánta már Washington állam burgonyabizottságának elnöke, hogy megfogadta: két hónapig csak krumplit eszik.

Egy is bőven elég lett volna — vallja diétája derekához közeledve. Chris Voight október elsején kezdett a krumplikosztba, mert megdühödött, hogy állandóan az értéktelen, ,,bóvli" ennivalók közé sorolják a burgonyát. A negyedik hét végére azonban már torkig lett a krumplival. Terve szerint naponta húsz gumót eszik minden nélkül, sem sajttal, sem sült szalonnával nem variál. Neje, hogy kicsit változatosabb legyen férje étrendje, krumplifagyit készített neki.


Csúf siker
Sikert könyvelhet el a ronda emberek ismerkedésére létrehozott világhálós honlap: összehozta két tagját annyira, hogy azok eljegyezték egymást. A 36 éves vőlegény azt tartja külsejéről, hogy látványára elsírják magukat a gyermekek. Ezt a honlapon is megírta ismerkedéskor szerelmének, aki fénykép alapján tetszett meg neki. A férfi gyönyörűnek látja, és négy — hús-vér — találkozó után megkérte a nő kezét, aki igent mondott. A 31 éves menyasszony szerint nem kiköpött Brad Pitt a párja, ám — mint mondta — ő sem egy Angelina Jolie. A pár még az idén egybe akar kelni. Az ,,esztétikai kihívással" küzdő egyedülállók összeismertetésére létrejött brit honlap címe: www.theuglybugball.com.


Végre nők is szolgálhat(ná)nak...
Bulgáriában végre nők is szolgálhatnak katonai tengeralattjárón, csakhogy már nincs szolgálatban egyetlen ilyen jármű sem. A bolgár védelmi minisztérium múlt héten oldotta fel a tilalmat, mely nem engedett nőket hadi tengeralattjárókra vezényelni. Ugyanaznap viszont a parlament kivonatta a forgalomból az összes bolgár tengeralattjárót: az egyetlent. A testület a hadsereg korszerűsítésének jegyében döntött úgy, hogy ,,tartalékos állományba" helyezi a járművet. Mivel nem hatalmas flottáról van szó, az intézkedés nemigen gyengíti Bulgária haderejét. Az ország hadserege 44 000 fős, 14 százalékban nőkből áll.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1375
szavazógép
2010-11-02: Magazin - :

Veszélyben a kilátás

Veszélyben az Empire State Building panorámája — állítja a felhőkarcoló tulajdonosa, aki a híres irodaépülettől mindössze két sarokra tervezett, hasonlóan magas felhőkarcoló építését kifogásolja.
2010-11-02: Közélet - Farkas Réka:

Múlté lesz az áramszünet? (Teljes vezetékcsere a kritikus részeken)

Az Electrica villanyvállalat új megyei igazgatója, Józsa Csaba nagy tervekkel látott munkához, az eddigi toldozás-foldozás helyett az elavult, szavatossági időt rég meghaladott rendszer teljes cseréjét tervezi. Első lépésként, még a tél és a havazás beállta előtt, négy kritikus szakaszon cserélik igen modern, szigetelt, hurkolt vezetékre a hó, jég által folyamatosan rongált régi kábeleket.