Kerekerdő olyan hely volt, mint sok más a világon: jó is, rossz is, szegény is, gazdag is, fejlődő is, meg visszafelé haladó is, szóval, az élet itt is lüktetve hullámzott.
A nyári nagy esőzések Kerekerdőtől nem messze nagy földcsuszamlást idéztek elő, és egy különleges, rég eltűnt település romjai kerültek felszínre, melyet a régi iratok Kígyók városa néven emlegettek.
Először a régészek, majd a biológusok kezdték kutatni e különleges várost és népének életét. Híre ment, hogy az egyik majdnem ép palotában hatalmas királykobra él, mégpedig a kígyók királya. Aztán tovább szállingóztak a hírek a város kincseiről, a pazar lakomákat megjelenítő festményekről, meleg vizes fürdőkről, hastáncot járó kígyólányokról. Romosan bár, de a város élt, és várta fellendülését. A kutatók közül némelyik arany pecsétgyűrűkkel az ujján tért vissza, a régi város élő reklámjaként.
Vedlő Vipera, a minden hájjal megkent, kétes üzletember, aki évente többször cserélte a bőrét, mint más a papír zsebkendőjét, jó üzletet szimatolt az újonnan meglelt városban. Becslése szerint a hatalom, a pénz és a szenzáció olyan jó kombináció, hogy ide már csak egy jó menedzser kell, hogy még több pénz és még nagyobb hatalom szülessék.
A reklámpannók fennen hirdették az újdonsült telepeseknek a rövid időn belüli meggazdagodást, a munka nélküli boldog életet és a szép lányokat.
Az első csapat útra is kelt. A konvoj szamarakból állt, meg öszvérekből, na meg akadt néhány verekedős vaddisznó, két lajhár, Szürkéék, a szürkeegér-házaspár s néhány léhűtő.
Sokáig nem érkezett róluk hír, és így Patkány Patrik, a szürke egerek távoli rokona családostul elindult rokoni látogatóba, na meg körülszimatolni, hogy csakugyan ott van-e az újvilági Kánaán.
Doktor Bubó, aki késő estig olvasta Marcus Aurelius, a római császár visszaemlékezéseit, bölcseleteit, éppen azt álmodta, nomád lázadás áldozata, amikor iszonyú dörömbölésre és visibálásra ébredt. Patkány Patrik rohangált le-fel a rendelő előtt, és körülötte ugyanolyan izgatottan népes családja.
Mind csúszómászók lettek! — kiabálta elszörnyedve. A négylábúak hason csúsznak — mesélte —, mert csak akkor kapnak a kincsből, ha úgy viselkednek, mint a kígyók. Senki nem emelheti a fejét olyan magasra, mint a királykobra, és a lakások épp olyan alacsonyak, hogy a vaddisznóknak félig be kell ásniuk magukat a földbe. Szürkéék megpróbáltak a kerekerdei szakszervezetek mintájára szervezkedni, de a közéjük keveredett pocegeret és hörcsögöt a hatalom viperája lefizette, őket meg megfenyegették, hogy — s itt hangját suttogóra fogta — kígyóeledel lesz belőlük, ha tovább lázonganak.
A doki hümmögve bólogatott, és karantént rendelt el a patkánycsalád számára, nehogy őket is megfertőzze a kígyókór.
Este csak annyit mondott a bölcs Marcus Aureliusnak, miközben fáradtan a párnájára dőlt: — Látod, császárom, a pénz és a hatalom megteszi azt pár év alatt is, amire a biológiának évezredekre volt szüksége — csakhogy ellenkező irányban...
