Temetőtakarítás fiatal önkéntesekkel

2010. november 6., szombat, Kovakő - diákmelléklet

A Civilek Háromszékért Szövetség (CIVEK) idén is megszervezte az I. világháborúban elesett katonák sírjainak rendbetételét a sepsiszentgyörgyi közös temetőben.

A résztvevők (elsősorban fiatalok, diákok, de kisgyerekek is) Gaál Sándor cserkészvezető irányításával rendezgették a sírokat, takarítottak, pucoltak, árvácskákat ültettek és gyertyát gyújtottak az elhunytak emlékére. Az önkéntesek a 14-es dr. Kovács Sándor Cserkészcsapat, az Erdélyi Magyar Ifjak háromszéki szervezete, az Ifjúsági Keresztyén Egyesület és az Amőba Alapítvány részéről vettek részt a munkában. A német katonasír és Gaál Lajos sírja is kapott a gondoskodó szeretetből és megemlékezésből. A közös munka végén Nemes Emil tiszteletes úr imádsággal hívta fel a figyelmet az emlékezés fontosságára, majd a magyar himnusz eléneklésével ért véget az esemény.


Lepedus Lívia

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1393
szavazógép
2010-11-06: Kovakő - diákmelléklet - :

Visszaszámlálás

16 éves vagyok. Alig tapasztaltam valamit az életből. És meghalhatok.
2010-11-06: Kovakő - diákmelléklet - :

Zarándoklat Hunyad megyébe

Az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet az egyházalapító vértanú püspök emlékére 1998 óta évente zarándoklatot szervez. Az emlékzarándoklat helyszíne a dévai vár, melynek falai között 1579 novemberében bekövetkezett haláláig Dávid Ferenc életfogytiglani börtönt szenvedett.