Minden jól megy az első két hétben, amikor még van az otthonról kapott ,,anyuka-féle ételből"; ez az úgynevezett ,,Nyilas Misi pakkot kapott" korszak, ilyenkor még mindenki mosolyog, és jókedvű. Aztán jön a harmadik hét, ekkor már kezdenek panaszkodni, hogy fogy a pénz, nem lesz elég hónap végéig... Az utolsó időszak meg azzal telik el, hogy ha már ételre nem jutott, akkor legalább a kocsmába tudjunk elmenni, kizárólag csak ,,tanulás céljából", így teljesen kiürülnek a zsebek.
Miután már több hónapon át sajnáltatták magukat, kidolgozták a takarékossági stratégiákat (egy sörrel kevesebbet fogok inni, hetente csak kétszer megyek bulizni, nem veszek száraz szalámit, csak nyárit), eszükbe jut, hogy jó lenne munka után nézni.
Mint minden rendes egyetemistának, első dolga megvenni azt az újságot, ami tele van apróhirdetésekkel, és be kell karikázni a megfelelő álláshirdetést. De itt kezdődnek a problémák, mert nincs megfelelő. Az egyetemista faj azon tagjainak, akik nappali képzésen tanulnak, elég bonyolult az órarendjük, nem úgy van, mint az iskolában, hogy reggeltől délig, itt összevissza, ahogy a tanár kedve tartja. Így, ha zöldségárust keresnek (leggyakoribb hirdetés) két váltásban, akkor az órarend miatt esett. Szinte soha nincs olyan hirdetés, ami 2—4 órás munkát ajánlana, hogy még valami sikerélménye is legyen a diáknak. Az a lehetőség, mellyel szellemi tevékenységet kellene folytatni, ritka, mint a fehér holló.
Tanulhatnánk nyugati szomszédjainktól, miként kell a diákmunka-hálózatot kiépíteni, hogy fokozatosan mindenki önállóvá váljék, és ne legyen annyi éhenkórász egyetemista.
Szóval, dolgozna az egyetemista, ha lenne, mit (és még nem is beszéltem a gazdasági válságról).

Dáncsuj Ancsi