Anton Pavlovics Csehov műveire jellemző a monológok gyakorisága, a mondatok félbehagyása, a hirtelen témaváltások, a hosszú gondolkodási szünetek, a konfúz gondolatmenet. Hőseit a sikertelenség jellemzi. Minden­napi élethelyzetekben láthatjuk őket, az idő múlásának, a mulandóságnak kitéve, s bár vágyakkal, reménnyel teltek, és ott vannak életükben az olyan értékek, mint a szerelem, elhivatottság, bátorság, sosem érhetik el a beteljesülést. A Három nővér három moszkvai lány története, melyben a mély drámaiság iróniával ötvöződik.
A szatmárnémeti színház társulatának előadásában, Keresztes Attila rendezésében nézhette meg a szentgyörgyi közönség Csehov egyik leghíresebb darabját. Főként Kelet-Európában Csehov művei szoros kapcsolatban állnak a Sztanyiszlavszkiji-féle előadásmóddal. Én úgy éreztem, hogy ezt a feldolgozást e két újító szellem közösen hatotta át. Sztanyiszlavszkij drámaeszménye azt az igényt tükrözi, mely szerint a színésznek maximális átélésre kell törekednie, a szereplőt nem csak el kell játszania, hanem azonosulnia kell vele.
Hangot adva véleményemnek, ez az előadás magában hordozta a csehovi dráma világ- és emberfelfogását, ezáltal erős hatást gyakorolva minden nézőre. A Három nővér egyszerre elgondolkodtató, mosolyt fakasztó, elszomorító, mély, igazi élmény, mely továbbgondolásra késztet. Szerintem ez mind átjött Keresztes Attila darabjából, és a színészek sem csak játszottak, hanem éltek a színpadon, és élt a közönség is velük.
A telt ház nem maradt el, de nem hagyhatom szó nélkül azt sem, hogy a százkilencven perces előadás szünetében jó néhányan kisurrantak a színházból. Bár ez, sajnos, csak vendégjáték volt, ajánlom mindenkinek, ha lehetősége nyílik, nézze meg, sőt, nézzen Csehovot, egyáltalán: járjon színházba.

Tóth Gödri Iringó