Búvárkodás a múltban Avasalján

2010. november 6., szombat, Kovakő - diákmelléklet

Bármennyire is hihetetlennek tűnik némelyek számára, a történelem és annak ismerete fontos szerepet játszik mind az életünkben, mind a társadalom fejlődésében, hiszen hogyan alakíthatnánk jövőnket, ha nem ismerjük múltunkat, és nem tanulunk elődeink hibáiból.

A történelem nem csupán száraz információk halmaza, hanem járható út is, amely betekintést enged elődeink életmódjába, tevékenységébe, ugyanakkor élő példát kínál számos helyzetre, amellyel magunk is szembesülhetünk.


A sepsiszentgyörgyi Székely Nem­zeti Múzeum Méder Lóránt régész vezetésével több hónapig tartó feltárást indított a Sepsiszentgyörgy melletti Avasalján, amely az Őrkő és a Gémvár után a harmadik nagy fontosságú környékbeli régészeti lelőhely. Az ásatás mentő jellegű, mivel a terepmotoros pálya rajtzónájának kialakítása nagy károkat okozna a lelőhelyen, és ellehetetlenítené a közel négyezer évvel ezelőtt itt élő civilizáció megismerését, tanulmányozását. Ezért még a terepmotoros pálya rendezésének megkezdése és a tél beállta előtt a felszínre kell hozni a föld alatt rejlő maradványokat. Mivel ezúttal is felmerültek a megszokott pénzügyi problémák, az ásatás során önkéntes fiatalok (IKE, EMI, cserkészek) is segédkeztek a régészhallgatók mellett. Volt, aki hétköznap, iskola után, más egy egész napra kiment a lelőhelyre, és hallgatta a vezető régész történeteit, tanító jellegű utasításait arról, miként kell körültakarítani a cserepet vagy csontdarabokat kiemelés előtt, hogyan rajzolódik ki fokozatosan a közép-bronzkori település épületeinek alaprajza, milyen mintázat található a cse­répdarabokon, és hogyan lehet ere­deti formájára összerakni a talált cserépedényeket.
Kik laktak vajon ezen a vidéken közel négyezer évvel ezelőtt? Egyre többet tudunk meg róluk.


Molnár Andrea

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1375
szavazógép
2010-11-06: Kovakő - diákmelléklet - :

Zenélni, amíg csak tudunk

Íme, folytatjuk szeptemberi számunkban elindított zenerovatunkat. Ismét bepillanthatunk egy diákzenekar életébe.
2010-11-06: Kovakő - diákmelléklet - :

Egyszer volt, hol nem volt…

Valahol, túl az Óperenciás-tengeren, Eger városában néhány könyvtáros egy bájos múzsától ihletve úgy döntött, mesés játékot indít.