Szüleink szokták mondani, amikor elégedetlenek gyermekeik, hogy bezzeg az én időmben nem volt ez, nem volt amaz, most már így születnek a mai fiatalok.
Erre én azt válaszolnám, hogy a mostani fejlettség sokkal többet nyújt a világnak, mint régen. Nem kell hazamenni, hogy telefonálhass a futballedzőnek, ha nem tudsz menni az edzésre, mert a barátaiddal együtt megnéznéd a testvéred fellépését. Van rá könnyebb megoldás: ott a mobiltelefon. Csak annyit kell tenned, hogy beütöd a kiválasztott személy telefonszámát, és máris hívja. Ilyen egyszerű. Viszont az igaz, hogy régen a fiataloknak nem volt se mobiltelefonjuk, se számítógépjük, se tíz nyelven beszélő játék kiskutyájuk, amely még ugatni is tud. Sőt, még iskolában is egyféle ruhában jártak mindannyian, s mégis boldogok és elégedettek voltak. A jó az volt benne, hogy volt idejük egymásra. Senki sem mondta a barátjának, hogy: ,,Bocsáss meg, de nekem most fociedzésre kell mennem, és utána meg kell vennem a legújabb Blackberry telefont, amit most ötven százalék árkedvezménnyel árusítanak." Nem így volt. Egyáltalán nem. Nem stresszelték magukat, mint most. Ez a mostani világ olyan, mint egy gyorsvonat: ,,ha egyszer elindul, csak megy előre, aki lemarad róla, az kiesett az élet körforgásából, mert nem felelt meg másoknak úgy, ahogy volt. Nehéz lesz találnia még egy új vonatot, addig gyalog kell járnia, de legalább nyugodtabb lesz, mert az élete úgy is pocsék, és nem tud változtatni, ha siet."
Régebb a diákok jobban szerették az iskolát, jobban is viszonyultak hozzá, annak ellenére, hogy nagy szigorúság volt mindenhol. Most nincs akkora szigorúság, kicsit sem. A diákok elkényeztetettek inkább, sőt, nagyon. Feleselnek a tanárnak, ellógnak az órákról, mert megunták már az iskolát, vagy nem szeretnének rossz jegyet kapni. Ami most jellemző a 21. századra a rohanáson kívül, az egoizmus. Csak én, csakis én. Nem mindenki, de nagyon sokan így tesznek. Kritizálják egymás munkáját, életét, viselkedését és milyenségét is. A 80—90-es években más volt az emberek felfogása. Megelégedtek annyival, amennyit kaptak, és elfogadták egymást. Ami most furcsa: szerették is egymást, összetartottak mindenben, jöhetett akármi. Vidéken ez még most is szokás.
Sajnos, velem is előfordult, hogy lenéztem másokat, mert nem úgy öltözködtek, mint én. De szerencsére ez már a múlté. Nem a külső számít, mert belül lakoznak érzelmeink. Öltözködhetünk pompásan, és mobiltelefonokkal járkálhatunk, ha belül nincs egyéb, csak pusztító utálatosság és képmutatás.
Régen a belső érték számított fontosabbnak, de mostanában csak a külsőre és a vagyonra, hírességre adnak. Meg kell mutatnunk a világnak. Ezért azt tanácsolom mindenkinek, hogy gondolkodjék el az életén, mit is akar valójában tenni. Luxuséletet élni, és "nagy embernek" lenni, vagy egyszerűen élni, mint régen. Ne nagyképűsködjünk, hogy milyen modern dolgaink vannak, és honnan származunk, hol lakunk most, meg ehhez hasonlókkal. ,,Ahol a ti kincsetek van, ott van a ti szívetek is." Ha igazi életet akarunk élni, akkor emlékezzünk arra, mit tett értünk Jézus. Ő milyen életet élt, és mégis boldog volt. Hagyjuk figyelmen kívül azt, hogy ő Jézus volt, mi mások vagyunk, vagy hogy régen más volt minden, azóta a világ más lett, megváltozott.
Igen, tényleg megváltozott, de rajtad múlik a te saját világod irányítása, nem máson.
Bedőházi Róbert
