Süsü, a sárkány — a városi tanács által állíttatott Szent György-szobor. Azóta is számos vicc kering róla
A sepsiszentgyörgyiek kulturális fogyasztói szokásairól rendelt felmérést a megyeszékhelyi városháza, a közvélemény-kutatás eredményeit beépítik majd a Tamási Áron Színház menedzseri elvárásaiba.
A városvezetés a bukaresti Cultural Communication céget bízta meg a kutatással, a felmérés 9000 euróba kerül. Összeállításunkban háromszéki művészeket, a művelődési élet mozgatóit kérdeztük arról, hogy fel lehet-e mérni egy tágabb közösség kulturális igényeit, illetve hogy gazdasági válságban erre kell-e szánni a pénzt.
Veszélyes a felmérés
Gazda József nyugalmazott tanár, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnöke: Egy közösség kulturális igénye adott. Kicsi rafinéria kell ahhoz, hogy arra gondoljunk, fel akarjuk azt mérni. Meg kell legyenek a közösségnek azok a szellemi felelősei ― nevezzük így őket ―, azok az értő, érző, látó emberei, akik tudják ezt az igényt, és képesek arra, hogy ezt a kérdést megválaszolják, ha kérdésként merül ez fel. Teljesen nem is értem, mi az, hogy felmérni egy közösség kulturális igényét gazdasági válság idején. A válság, az a társadalom, a világ pénzválsága. A kultúra sohasem tudott önfenntartó lenni, mindig a gazdasági szféra támogatására volt szüksége. Régebben ezt teljesítették az arisztokraták, a királyi udvar. A kultúra mindig függő viszonyban áll a pénzforrásokkal szemben, kiszolgáltatott, nem tud önfenntartó lenni. Válság idején nyilvánvalóan mindent redukálni kell, sajnos, a kultúrán csattan az ostor, az a legkiszolgáltatottabb, legvédtelenebb. Nem pénzt hoz, hanem erkölcsi értékeket. A kulturális igényt nem kell felmérni, az adott, arra nem kell pénzt költeni. Az igény mindig a társadalomé, a közösségé. Amúgy is veszélyesnek látom ennek felmérését, mert korunk hajlamos a devalválódásra. Ha idejön a pénzért felmérő "bestia" — mondjam így ―, akkor ő felméri az igénytelenséget, és betáplálja az igénytelenséget. A kultúra igazodik az igényekhez, és semmiféle pénzes felméréssel nem kell alápóckolni az igénytelenséget. Elképesztő, hogyan próbálják például némely rádióadók kiirtani a népzenét a köztudatból — a nemzetközi giccses dobozzenét fogják felmérni a pénzes közvélemény-kutatással, és azt támasztják alá, hogy a népnek szemétre van szüksége. Aztán marad minden a régiben.
Nemes Levente Jászai Mari-díjas színművész: Az tévedés, hogy a közönség tudja, mit vár a színháztól. Csak annyi bizonyos, hogy a tömeg, egy népesség mulattatást vár el. És a mulattatás minél alpáribb, annál többen, minél színvonalasabb, annál kevesebben kíváncsiak rá. A színházkultúrában azonban a művésznek kell megéreznie, "tudnia", hogy a közönséget milyen kérdések foglalkoztatják, és ezekre választ találnia művészi formában. Most a színjátszás művészet. Persze, mulattatásra is alkalmas.
Damokos Csaba képzőművész: Igazából azzal kellene kezdeni, hogy felmérést készítünk arról, mit nevezünk kultúrának. De ebből az is következik, hogy egy ilyen közvélemény-kutatás akkor hasznos, ha valamilyen célból készítik, innen adódik a következő kérdés: miért készül a mostani felmérés, mire akarják használni? Tudjuk, hogy a politikusok ezeket az adatokat támogatás megszerzésére használják, most mihez kell nekik támogatás? Ez így önmagában értelmetlen, és ebből adódóan tendenciózus, tehát hasznos, de veszélyes is lehet, mivel a kultúra — és ennek részeként a művészet — nem feltétlenül demokratikus, és nem a "sok lúd disznót győz" elv szerint működik.
Orbán Ferenc zenész: Fölösleges, hiszen a közösségi igényt nem felmérni, hanem formálni kell. Sepsiszentgyörgy szerencsés helyzetben van, hiszen megannyi értékteremtő és -ápoló kultúrembert tudhat lakosai között ― más kérdés, hogy törekvéseiket a városvezetés mennyire segíti. Ha a kérdőívezés célja csupán annyi lenne, hogy feltérképezze a lakosság igényét ― ez szinte felesleges pénz és energiakidobás, hiszen a válasz egyértelmű. Épp emiatt feltételezek alattomos szándékot, de add, Uram, ne legyen igazam!
Ne Józsi bácsi döntsön
Tordai Cecília, a Kovásznai Városi Művelődési Ház igazgatója: A kulturális élet mindig akkor virágzott, amikor a társadalom gazdaságilag is jobb helyzetben volt. Nem elhanyagolandó viszont a kulturális igény felmérése. Pénzt lehet rá szerezni, oda kell állni, például pályázni kell. Ahhoz, hogy tudjuk, mit akarunk, azt is kell tudnunk, hol áll a társadalom, mit is akar. Fel kell mérni a társadalom igényeit, a jelenlegi szintjét, de ez nem azt jelenti, hogy ezt is kell követni. Nem mindig egyezik meg egy kulturális szakember és a társadalom igénye, de ez is már rámutat valamire. Hogy akarunk kultúrát építeni, szervezni, ha nem vagyunk kapcsolatban a társadalommal, nem ismerjük az igényeket? A rendezvényszervezést, stratégiaépítést kutatásnak kellene megelőznie. Nem papírra vetett statisztikáról beszélek. Közmeghallgatás kell, ahol a kultúra emberei mondják el, beszélik meg véleményeiket. Stratégiaépítésnél a szakembernek kell döntő véleménye legyen, nem Józsinak az utcasarokról, aki csak diszkózenét akar. Nem erre kell építeni, de a jelenlegi helyzetet fel kell mérni.
Rácz Magdolna, a baróti Gaál Mózes Általános Iskola nyugalmazott tanára, festő, több egyéni és csoportos kiállítás résztvevője: Nem vagyok híve semmilyen fizetett felmérésnek. Azt vallom, ha valaki azt akarja megtudni, milyen egy városlakó kulturális igénye, akkor azon legyen, hogy olyan fiatalokat neveljenek, akik igényes előadásokat, programokat kérnek, követelnek. Az értékes munkát végzőket pedig hagyják dolgozni, hiszen sokan örvendünk tehetségüknek, művészi látásuknak, életünket szebbé tevő gondolataiknak. Ha sok a fölös pénzük, adják oda valakinek, aki tudja, hogyan lehet felhasználni. Nem számít, kinek, milyen kulturális intézménynek, csak adják, hogy általuk tanítani lehessen, s jobb emberré, gondolkodó felnőtteké váljanak a mai gyermekek. Lehetne pártolni a zeneóvodákat, a gyermekeket bábszínházba, színházba, képtárba és múzeumba lehetne vinni, hadd szerezzenek egész életüket meghatározó élményeket. Meg lehetne ismertetni velük a népi hagyományokat, a kézműves-foglalkoztatásokat, alapeszközöket bocsáthatnának rendelkezésükre, próbálják ki magukat, valósíthassák meg fantáziájukban megforduló, legképtelenebbnek tűnő gondolataikat. Érezzék, kezükkel alkotni tudnak, mások számára is érdekes, értékes dolgokat tudnak létrehozni.
Sárosi Csaba kézdivásárhelyi grafikus, rajztanár: Meg lehet próbálni felmérni a lakosság kulturális igényét akár fizetett közvélemény-kutatással is, de ahhoz, hogy túléljük a múlt rendszer és a mostani átmeneti korszak hozadékát, és megéljük jövőnket, a legfontosabb az, hogy a kultúrára — színházra, könyvkiadásra, kiállításokra és általában a művelődési életre ― anyagilag is áldozni kell. Sajnos, ott tartunk, hogy a lakosság nagy része — mondjuk 60—70 százaléka — a szubkultúrát igényli, arra vevő. A kicsit is magára adó ember — és ebből kevés van manapság ― könyvet vásárol, elmegy színházba, tárlatmegnyitóra, szimfonikus hangversenyre, igényli és áldoz is a valós értékeket képviselő kultúrára. Szerintem egy közvélemény-kutatás nem tükrözi a lakosság reális elvárásait a művelődési élet iránt.
Kosztándi Jenő kézdivásárhelyi festőművész, nyugalmazott rajztanár: Én itt születtem Kézdivásárhelyen ezelőtt nyolcvan esztendővel, tehát jól ismerem a céhes város lakóinak a kultúra iránti igényét, elvárását. A csárdáskirálynő és a János vitéz korát, színvonalát, ízlését amatőr szinten tömjénezték, s ez tartott addig, amíg elvégeztem a képzőművészeti főiskolát az ötvenes évek elején. Egyszer csak megérkezett, és óriási sikerrel lépett fel a mostani Vigadó színpadán a marosvásárhelyi színtársulat, azóta a lakosság igénye, elvárása megváltozott, rájöttek, hogy értékes és időtálló színdarabok is vannak a világon. Az igazi kultúra minden társadalmi rendszerben értéket jelentett, és jelent ma is. Ami a közvélemény-kutatást illeti, annak eredménye nem minden esetben tükrözi a valóságot. Az attól függ, hogy kit, kiket kérdeznek meg.
Kutatás, de hogyan?
Ütő Gusztáv képzőművész: Igen, meg lehet próbálni a kulturális igények felmérését. De nem gazdasági válság idején.
Tordai Zsuzsanna, a baróti református egyház Zathureczky Gyula Kórusának karnagya: Igen, egy város vezetőségének tudnia kellene, milyen művelődési, kikapcsolódási módot szeretnének a lakók. Ez nem azt jelenti viszont, hogy a megfogalmazott igényt feltétel nélkül ki is kellene elégíteniük. Inkább egyfajta iránytűként kellene használniuk: jelenleg itt tartunk — miként érhetnénk el, hogy a polgárok minél inkább "vevők" legyenek az igényes kultúrára. Azt kellene megtudniuk, miként lehetne a klasszikus zene iránt nem érdeklődőket megszólítani, közönséggé változtatni, opera, vokálszimfonikus mű "fogyasztóivá" tenni, elérni, hogy képtár és múzeum látogatójává váljanak. Sepsiszentgyörgyön, mondhatni, rendszeresen komoly, elismert művészek fordulnak meg, jelen vannak a brassói filharmonikusok is, a színház kitűnő, hallottam a szabadban játszani a fúvószenekart, rangos intézményei vannak, van tehát miből építkezniük. Csak vigyázzanak meglevő értékeikre, támogassák tehetséges művészeiket erkölcsileg és anyagilag is, s minden bizonnyal eredménye is lesz.
Vetró B. András kézdivásárhelyi szobrász, a Nagy Mózes Elméleti Líceum rajztanára: Nem nagyon hiszek az ilyenfajta közvélemény-kutatások eredményeiben, amelyek időnként nem tükrözik teljes mértékben a valós helyzetet. Pedig sok olyan helyzet akadna, amikor a döntéshozatal előtt a városvezetőknek kötelező módon ki kellene kérniük a lakosság álláspontját, de a kultúrában inkább a jól felkészült szakemberekre kellene bízni az illető település művelődési életét. A közvélemény-kutatások nem minden esetben érik el azt a célt, amiért megrendelték.
Jánó Mihály művészettörténész: Feltétlenül kellene pénzt fordítani ilyen természetű kérdésekre, de nem egy fél év alatt lehet felmérni egy hetvenezres lakossággal rendelkező város művelődési igényét vagy akár a megyéét. Ezenkívül annak, aki felmér, nem az égből kellene idepottyannia, kellene valami helyismerete legyen, egyáltalán tudja, hogy milyen kultúrát mér fel, mert én ugyan nem láttam a kérdőívet, de gondolom, hogy sablonos dolog, ami bárhol, Madridtól Vlagyivosztokig mindenütt érvényes lehet. Így felmérni kulturális igényt, úgy vélem, nevetséges.
Kalamár György színész: Helyeslem, mert nem kidobott pénz. Bármilyen felmérés — mint a statisztika — olyan, akár a bikini: mindent megmutat, de a lényeget takarja. Borítékolom, hogy a következő vita ezeknek az eredményeknek az elemzése lesz. A kultúra fogyasztási cikk, pontosabban a kultúrtermék — legyen az előadás, műsor, koncert — fogyasztási cikk. Az igaz, hogy az alkotói energiát, elképzelést nem lehet mérni, de vannak előállítási költségek a fizetésektől a villanyszámláig, másfelől a bevételi oldalon a hírnév és kritika mellett a jegyeladás, a nézők száma is szerepel. Csak zárójelben jegyzem meg: inflációval küzd a sepsiszentgyörgyi piac, egyszerűen az ember képtelen mindenhol jelen lenni. Hogy ez jó vagy nem, nem tisztem eldönteni, mert én csak egy színész vagyok. Hogy mit szeretnek a szentgyörgyiek? Nehéz megmondani. Van egy rendszeres kultúrafogyasztó réteg, amely veszi a fáradságot, és jelen van kiállításmegnyitón, könyvbemutatón. Annyi biztos, hogy nem csak a gazdasági válság ébreszt rá mindenkit, hogy a közpénz nem préda vagy sarc, ezért mindenkinek felelősen kell gazdálkodnia.
