A szalmaszál megreccsen örömében, ahogy a dundi kezecske megmarkolja. Halk gügyögés hallatszik. Édes faggyúszagot áraszt a kisded pólyája, ahogy a tehén kolompja tompa, mély hangján megszólal.
Válaszképp éteri csilingelés érkezik a ma született bárány nyakából. A boci maszatos orráról anyja lelefetyeli a rászáradt tejet. A malacok szaporán csámcsognak terebélyes kocájuk oltalmában. Egy egér fut be gyorsan a szalma közé, mire picit felnyílik egy szemecske. Édesanyja megsimogatja pocakját, és már alszik is tovább.
Ismét énekszó visszhangzik, majd a huzat hirtelen kiolt egy gyertyát. Kivörösödött kezek leemelnek egy másikat, és a láng fellobban újból. A levegő hullámzik forró szikrája körül. E kis malőr után már a befejezés következik, túl hideg van, hogy hosszabb ideig tartson. A kisleány elmondja félig a verset, ám akkor kipirul orcája, lesüti szemét, egy könnycsepp épp kibuggyanni készül szempillái alól, amikor tapsvihar tör ki, és egy kisgyerek ujjongó nevetését hozza a szél. Talán százan is lehetnek a kíváncsiskodók között, akik a játékot feszült figyelemmel és ragyogó szemmel követik. Gőzölgő mézeskalácsok kerülnek elő, és körös-körül majszoló szájak festik boldoggá a tájat.
A családok szorosan állnak egymás mellett. Egyre több hópehely érkezik fentről. Semmit sem látni sokaságuktól. Majd eltűnnek. Leszállnak mind a földre, és akkor ismét felkerekednek, hogy beborítsák az eget.
A kisgyerek konok elszántsággal cibálja a polcról elcsent kincset. Egy hógömböt.
Ugron Nóri
