A Sugás-kert terasza. A háromszékiek világtalálkozója. Seprődi Kiss Attila jóvoltából emblematikus díszletelemmé avanzsálódott asztal. Főhelyén whiskys pohár. Jégkocka olvadozik az italban. Mellette felirat, védjegye az asztalalapítónak: Zsiga.
Zsúfolódunk a színpadiasság szorításában: Bogdán, Bortnyik, Czegő, Gajzágó, Magyari és én. Bensőségesre sikeredett felolvasóestünk után. Felolvasott novellád okán, a halál árnyékában. Emlékbe száműzötten. Múltból kioldottan. Körülöttünk tobzódik, önélvezőn, a kényszeredett ünnep. Benne vagyunk, és mégis kívüle.
,,Milyen lehettél megyei faliújság-felelősként?"
Nem mondtad el. Csak azt, hogy azzá alázott egy időre az alamuszi hatalom. Hamvas Béla jutott eszembe — a múlt század fénye —, aki napközben az inotai alumíniumkohó raktárosaként címkéket körmölt, leltárkönyvet vezetett, és "munkaidőn" kívül írta a Karnevált. Valószínű, hogy minden raktárosok legjobbika volt. Minden faliújság-felelős legjobbika voltál, bizonyossággal, te is. Főszerkesztő a század újságainak láthatatlan falán. Meg- és betörhetetlenül. Jel és jelzés: kibírni, fejlehajtás nélkül, a szolgálatot. Úgy, hogy még saját sértettséged szolgájává se válj!
,,Hordoztuk-e mi, akik védőszárnyad melegében cseperedtünk föl önmagunkig, vajon hordoztuk-e mi ezt az alázatot?"
Nem tudom. Csak azt, hogy életemben senkit sem szerettem olyan tisztelettel, mint téged. Mert éreztem, hogy tisztelsz és szeretsz. Nem kiválasztottan engem, nem Áros, Magyari, Csiki, Farkas, Czegő, Znorovszky, Gajzágó, Tompa, Péter Sanyi, Kisgyörgy Tamás, Vári, Bogdán, Zsehránszky rovására. És őket sem ellenemben. Mert tudtad, amit csak lélekmélyig hívő emberek tudnak: a szeretet és az emberi méltóság tisztelete nem osztható fel. Nem darabolható alkalmakra, nem nyújtható át csupán ünnepeken, talmi virágcsokrok gyanánt, nem látványos megnyilatkozások kelléke. Csak van, létezik, hivalkodás nélkül, mint az éltető levegő. Ez tartott össze minket, önérdek szerint különböző irányba féktelenkedő csikókat a ménesben. Béklyók nélkül.
,,Miféle szemérmetlen nekrológ ez? Miért írok magamról, mikor inkább sorolnom kellene érdemeidet?"
Mert bennem nem haltál meg, Deli-Dali Sándor. És el sem hiszem, hogy meghaltál. Valószínű, az egész csak tévedés. Valakinek alattomos játéka. Mint az a faliújság-felelősség. Elmúlik. Csak ki kell várni. Holnap például együtt utazunk Bonnba. Szép város. Jól fogod érezni magad benne. Egy olyan darabot rendezek, amelyben holtak beszélgetnek, úgy, mintha soha nem haltak volna meg. Érted, ugye, főnök!? Újrarendeződünk. Beleolvadunk egy különös kalandba, mint az a jégkocka Darkó Zsiga whiskys poharába annak idején, a háromszékiek világtalálkozóján, ott, az időtlen teraszon, a Sugás-kert kellékasztalán.
Tömöry Péter
Veszprém, 2011. január 4.
.jpg)
