A turisták és a kikötőbe érkező óceánjárók számát illetően egyaránt rekordot döntött 2010-ben Dubrovnik, ahol a növekvő igények miatt a kikötő fejlesztését is folytatják.
A horvát turisztikai minisztérium honlapján közölte a Dubrovnik-Neretva megyei idegenforgalmi szervezet adatait, amelyek szerint mintegy tizedével nőtt a városba érkező turisták, valamint óceánjáró hajók és utasaik száma. Az elmúlt évben a korábbinál 7 százalékkal több, 1,34 millió vendég látogatott Dubrovnikba, ahol ötmillió vendégéjszakát töltöttek el. Ez utóbbi tíz százalékkal haladja meg a 2009-es adatot. Legtöbben Nagy-Britanniából, Németországból, Franciaországból, Lengyelországból, Bosznia és Hercegovinából, Csehországból, Szlovéniából és Olaszországból érkeztek a dél-dalmát kikötővárosba.
Csaknem ugyanennyi látogató kereste fel az egyenként több ezer utast szállító óceánjárókkal is Dubrovnik kikötőjét, amely megdöntötte fennállásának rekordját is. Tavaly 705 óriás hajó kötött ki, ezek együttesen 930 000 vendéget szállítottak fedélzetükön, 11 százalékkal többet, mint 2009-ben. A dubrovniki kikötőben a jelentősen megnövekedett igények miatt újabb fejlesztést is indítanak. Júniusra elkészül egy új, 230 méter hosszú partszakasz, amely az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank finanszírozásával, 7,8 millió euró költséggel épül meg.