A kézdivásárhelyi Szabó H. Tünde nevével egyre gyakrabban találkoznak a tárlatlátogatók, hiszen immár több éve rendszeresen kiállít a március 15-i és a kovásznai tárlaton, valamint más rangos képzőművészeti seregszemléken. Mestere, Kosztándi Jenő véleménye szerint Tünde a fiatal festőnemzedék egyik legtehetségesebb képviselője, nagy jövőt jósol neki.
A szerző felvétele
1988. április 10-én született Kézdivásárhelyen. A képzőművészettel a Nagy Mózes Elméleti Líceum rajztagozatán ismerkedett meg, ahol a Vetró művészházaspár irányította első lépéseit, ők szerettették meg vele a képzőművészetet. Nyolcadik osztályos korában Kosztándi Jenő festőművész tanítványa lett, akinek műtermét rendszeresen látogatta, majd úgy döntött, a középiskolát Sepsiszentgyörgyön a Plugor Sándor Művészeti Líceumban végzi el, ahol Hervai Katalin és Ütő Gusztáv volt kedvenc tanára. A Mesterrel ezekben az években sem szakadt meg kapcsolata, hétvégeken, illetve a vakációkban felkereste műtermében, ahol Kosztándi Jenő nemcsak gyakorlati, hanem elméleti tudással is ellátta, sikerült behatóan megismerkednie a festészettel. Kezdeti munkái kísérletek voltak, de kitartóan dolgozott, és már középiskolás évei alatt közös tárlatokon állított ki, például Csíkszeredában. Szabó H. Tünde a művészeti líceum grafika szakán érettségizett 2007-ben, majd sikeresen felvételizett Temesvárra, a képzőművészeti egyetem festészeti szakára. Az egyetemen dr. Cristian Daniel Sida festőművész, egyetemi előadó tanár irányítása alatt tanult és festett. Nagyon erős évfolyamon államvizsgázott idén nyáron. Egyetemi évei alatt kollégáival Bukarestben és Temesváron állított ki, Firenzében és Párizsban pedig jutalom tanulmányúton vett részt. Temesváron többféle technikával, irányzattal ismerkedett meg, de vallomása szerint a szürrealizmus áll legközelebb hozzá. A kisebb méretű képek mellett temesvári évei alatt már nagyobb méretű munkákat is festett. Minden festményét komoly kísérlet előzi meg. Jelenleg ugyancsak Temesváron a mesteri fokozat elnyeréséért első éven folytatja tanulmányait. Egyetemi évei alatt Budapesten székelyföldi művészekkel közösen állított ki, tavalyelőtt a kézdivásárhelyi képzőművészekkel Gyöngyösön mutatkozott be. Tünde példaképe Van Gogh és természetesen Kosztándi Jenő, akinek nagyon sokat köszönhet művészi pályája alakulásában. Azt, hogy mikor nyílik az első egyéni tárlata szülővárosában, nem árulta el, csak annyit mondott, hogy gyűlnek a munkák, és valóban készül erre. A mesteri vizsga után mindenképpen haza akar jönni Háromszékre, ahol rajztanárként szeretne elhelyezkedni, és minél többet szándékszik a festőállványon dolgozni.
Kosztándi Jenő festőművész nyilvántartása szerint Szabó H. Tünde a tizenkilencedik olyan tanítványa, akiből hivatásos képzőművész lett. Azt is elmondta, hogy mióta elkezdtek együtt dolgozni, Tünde rengeteget fejlődött, az apró tanulmányokban már fel lehetett ismerni tehetségét. ,,Ki merem jelenteni, hogy Tünde a legkedvesebb tanítványom, akire rendkívül büszke vagyok, és akinek sok szeretettel sikert kívánok további pályafutása alakulásában" — mondotta a Mester.