Ennyi ideje nem hirdettek meg tankönyvírásra pályázatot Romániában, noha a rendszerváltás után sebtében készült első sorozat már rég megérett a lecserélésre. A tankönyvírás kulisszatitkaiba enged bepillantást az alábbi beszélgetés Tulit Attilával, a sepsiszentgyörgyi T3 Kiadó vezetőjével. Most, hogy a munka folytatódhat, talán nem lesz haszontalan a tapasztalatok összegezése.
Választható tankönyvek
— Mikor kezdődött meg Romániában az alternatív, választást lehetővé tevő tankönyvkiadás?
— A minisztérium 1997 őszén írta ki világbanki támogatással az első pályázatot, azt 1998 tavaszán bírálták el. A Világbank 2000-ben fejezte be a támogatást, tehát négy éven át tartott, 2000-től pedig a kormány saját költségvetéséből különített el keretet, és az hat éven át töretlenül folytatódott. Kivétel nélkül mindig úgy, hogy ősszel hirdették meg, mely tárgyakból írnak ki pályázatot, mindig a következő év tavaszán született a döntés, és a második félév vége előtt már az iskolákban voltak az ötszázas próbanyomatok, hogy a pedagógusok véleményezhessék, mielőtt ősszel bevezetik.
— A tankönyvek hányad része újult meg?
— 1997 és 2000 között egy teljes rend elemi, általános és gimnáziumi tankönyvcsalád látott napvilágot. 2006-ban tulajdonképpen az új tantervnek megfelelő második tankönyvcsalád is megjelent az elemik számára, de már nem lett folytatása az általános iskolai és a gimnáziumi fokozaton.
— Van ezek szerint minden tárgyból legalább két tankönyv, vagy csonka a rendszer?
— Van, kevés kivételtől eltekintve. A román nyelvűekből több is.

Nem az ár volt a fő szempont
— Kiadójuk már létezett akkor.
— Már első esztendőben pályáztunk, a magyar nyelv és irodalom tankönyvvel nyertünk is. A pályázatot a kiadók nyújtják be, nem a szerzők, minden velejárót: a megíratást, szerkesztést és nyomtatást maguk oldják meg. Alaposan szabályozott, pontozásos rendszerben. Kezdetben, bizonyára a világbanki támogatásnak köszönhetően is, nem vesztett sok pontot az a kiadó, mely a minőségre, a kül- és belbecsre többet adott, s emiatt a kiadvány ára nőtt. Szóval, nem az ár volt a pályáztató elsődleges szempontja. Nálunk a tankönyv ingyenes, alkotmányos jog szavatolja, a pályáztatást tehát nem lehet felcserélni a szabadpiaci kínálattal. Na most lebontva: az ún. nemzeti kerettantervhez tárgyanként külön tantervek készülnek, azokat a minisztérium honlapján tanulmányozni lehetett. A kiadók előtt egy négyéves, világos ütemterv feküdt. A versenybe minden magát alkalmasnak tudó kiadó benevezhetett. Természetesen, román kiadók is jelentkezhettek magyar tankönyvekkel.

Üzlet-e a tankönyv?
— Üzletemberként miért tartja kapósnak e lehetőséget? A mi könyvpiacunk eléggé változó, gondolom, a tankönyv fix pontot jelenthet eme ingoványos talajon, hiszen az állami megrendelés biztos bevételt jelent.
— Valóban. De a kiadó számára ez presztízskérdés is. Minél több tankönyvvel nevez be, annál könnyebben tud új és jobb szerzőket toborozni. Nő ezáltal a könyv kelendősége, és annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy tanári segédkönyvet is tud hozzá forgalmazni. Sajátos, külön világ a tankönyvkiadóké. Más­felől nem elhanyagolható az elérhető, nagynak számító példányszám sem. Igaz ugyan, hogy a hazai magyar piacon kisebbek e számok, de egy tizenöt-tizenhatezer példányban megjelent mű kereskedelmi értéke a jelenlegi ötszázra vagy ezerre rúgó "civil" könyvekétől nagyban különbözik. Még ha e tizenötezren, a megrendelések függvényében, két vagy három kiadó osztozik, akkor is számottevő. Volt olyan tárgy, melyből nekünk két tankönyvünk is megjelent, más pedig nem nyert.
— A T3 mellett ki számít még e tekintetben? A dévai Corvin nevét, mely Takács Csaba RMDSZ-ügyvezető elnök tulajdona, sok könyvön láttam.
— A végére igazából négyen maradtunk. A Corvin, a kolozsvári Ábel, mely a pedagógusszövetségé tulajdonképpen, a Stúdium, melynek tulajdonosa Tőkés Elek, aki időközben elhunyt. Ők 2010-ben már nem vállaltak újranyomást. Öt éve nem jelent meg új tankönyv Romániában, sem román, sem magyar.

Jár, de nem jut
— Számunkra a dolog azért súlyosabb, mert pontosan azóta lenne meg érdekvédelmünknek a joga arra, hogy ellenőrizze a tankönyveket, beleszóljon a szerkesztésbe, tartalmilag kiigazítsa, ami nem tetszik.
— A kiadás megszűntének egyszerű a magyarázata: nincsen rá pénz. Járni jár, de nem jut. A tehetetlenségi elv jegyében néhány évig még dolgoztak új tanterveken, de a kiadók számára ezek már nem voltak elérhetőek. Egy-két év kimaradás még hagyján, de a munka több évig állt. Mi, kiadók idejében megkongattuk a vészharangot. A tankönyvszerzők kijönnek a formából, elpártolnak, ha nem kapnak munkát. A műhelymunka leáll. Évek óta nem jelent meg semmi, csak újranyomás, az ún. kopási százaléknak megfelelően. Több kiadó azt sem vállalta már, emiatt sok gond adódott. A román kiadók több tízezres példányszám esetében hatalmas veszteséget szenvedhetnek el, ha a kormány nem vagy késve fizet.

A pangásnak vet véget
tehát az parlamenti fordulat, mely végül az új oktatási törvény elfogadásával járt. Ezért is volt hiba annyit halogatni. Így is késő már a jövő évi pályázatokat meghirdetni, egymásra tolódhatnak a műveletek, remélhetőleg a minisztérium a közben egyesek által elvégzett — lásd a Sapientián összeállított új, magyar diákoknak készült román tantervet — munka eredményét tudja majd hasznosítani. Meg kell írni az új földrajz- és történelemtankönyveket is. De feladat az alternativitást az összes tárgyra kiterjeszteni, az eddigi, fölöttébb foghíjas rendszer hiányait mindenütt pótolni, hogy tárgyanként legalább két tankönyv álljon a magyar diákok rendelkezésére is. A T3 büszke arra, hogy a fordított könyvek helyett több eredeti kiadását felkarolta. Remélhetőleg a többéves hiátus után a munka itt folytatódik. Magam Magyarországról is hoznék be taneszközöket, ennek nem szabad már tabunak számítania a mai Európában.

Kinek mi a feladata?
Erről interjúalanyunknak különvéleménye van.
— Működtek-e együtt az Erdélyi Magyar Tankönyvtanáccsal, illetve az RMDSZ oktatásügyi főosztálya által utóbb életre hívott, szélesebb egyeztető fórummal?
— Hogyne, évi rendszerességgel tartottunk találkozókat, arra eljött az országos tan­könyv­kiadó magyar igazgatója is. Egy kísérlet volt, mint másutt is, politikai ellenőrzés alá vonni e területet. Amíg volt tankönyvkiadás, voltak természetesen átfedések, verseny is. Minden kiadónak megvan a maga erőssége, egyes tárgyak esetében éles verseny folyt, és győzött, aki több pontot kapott az illetékes minisztériumi osztálytól.
— Péntek János professzor a Tankönyvta­nács háttérbe szorítására panaszkodik, szerinte amire eddig nem volt példa, az RMDSZ oktatásügyi főosztálya vállalt részt a szerkesztésben, holott feladata más lenne.
— A tanügyi fórumon nagyon sarkított vélemények is elhangzottak. A professzor úr szerint nincs szükség sajátos erdélyi tankönyvre, jó nekünk a magyarországi is. Ő a teljes átjárhatóságot tartja jónak. Ez sokszor elhangzott. Szerintünk viszont a sajátos erdélyi oktatás igényli a maga tankönyveit. A Tankönyv­tanáccsal kapcsolatban volt egy olyan elképzelés, hogy elsősorban a tantervkészítők mun­káját kellene összehangolnia. Minisztériumi megrendelésre végeztek is ilyen munkát. To­vábbá véleményezték az elkészült köteteket. Ők bekérték, összehangolták a tanterveket, a fő ajánlattevő azonban a minisztérium volt, a pályázatokat az írta ki. A Tankönyv­tanácshoz közel álló Ábel Kiadó persze hamarabb értesült az eredményről, esetleg saját szerzője a tantervkészítők közt volt, és ilyen szempontból élvezhetett előnyt.
— Tud-e róla, hogy nálunk is van magyarországi könyv használatban?
— Persze, nem is egy. A tantervek azonban egy az egyben nem azonosak, bár hasonlóság létezik. Elemi osztályokban főleg pedagógiai segédkönyveket, munkafüzeteket vettek át, azokhoz nem kell minisztériumi jóváhagyás. A líceumokban nyelv-, zene- stb. tankönyveket is használnak.

Műhelyek kellenek
Az új tanügyi törvény kihirdetése után a kiadók tehát nagy érdeklődéssel várják a fejleményeket. A munka a minisztérium berkeiben feltehetően beindult, egyelőre azonban nem kapott nyilvánosságot, a kérdésre ezért hamarosan időszerű lesz visszatérnünk. Különös tekintettel arra, hogy gyakorló szülőként ta­pasztalom, megengedhetetlenül sok kimondottan rossz tankönyv forog közkézen, vagy mert csapnivalóan írták meg, vagy mert rosszul fordították le, vagy mert nem számol a gyerekek és közösségünk reális szükségleteivel és igényeivel. Ezért tartom szükségesnek idézni a szakember véleményét, aki megszívlelendő javaslatot fogalmazott meg egy vitában a Krónika hasábjain. Milyen helyzetből kell tehát kiemelkednünk? Előrebocsátjuk, hogy a T3 Kiadónál főleg magyar nyelv és irodalom oktatására szakosodott minőségi műhelymunka folyik.
"A tankönyvkiadás, fordítás, ellenőrzés eredményessége nem azon múlik — véli dr. Péntek János professzor, akadémikus —, hogy vannak-e testületeink, vannak-e a mi képviseletünk által betöltött funkcióink, hanem elsősorban azon, vannak-e szakmai műhelyeink, kiadói szerkesztőségeink, vannak-e minden feladatot ellátni képes saját szakembereink. (...) Az utolsó, államilag finanszírozott kolozsvári magyar tankönyvszerkesztőséget 1999-ben számolták föl, amikor érdekképviseletünk ott volt a kormányban és a minisztériumban. (...) Az Erdélyi Tankönyv­tanácsnak és az egyetlen nonprofit magyar kiadónak, az Ábelnek még mindig van egy kisebb szerkesztősége, és még mindig sok szakembert volna képes mozgósítani adott munkákra. Lehető­sége csak annyi van az Erdélyi Tankönyv­tanácsnak, hogy jórészt magyarországi pályázati támogatással speciális és alternatív tankönyveket, oktatási anyagokat jelentessen meg, nem hivatalosan olyanokat is, amelyeket használni lehet a hivatalos, de használhatatlan tankönyvek helyett. Saját, mindig bizonytalan lehetőségei szerint toldozza-foldozza a hazai magyar tankönyvellátás hézagait. És véleményt mondhat (mint mindenki más is) a már megjelent tankönyvekről, cikkezhet a sajtóban, nem sok reménnyel.
A kívülállók úgy gondolhatják, továbbra is politikai akadályai vannak annak, hogy szoros szakmai együttműködés alakuljon ki magyarországi tankönyves műhelyekkel. Ez egyáltalán nincs így: van már precedens magyarországi tankönyv hivatalos elfogadtatására, arra is, hogy magyarországi tankönyvszerzők munkája épült be hazai tankönyvbe, és még inkább megvolna a lehetőség a nyelvi, tartalmi lektoráltatásra. (...) A szakoktatás tankönyvi hiányait például csak magyarországi közreműködéssel lehet megoldani. A kölcsönös nyelvi lektorálást pedig kötelezővé kellene tenni, hogy biztosíthassuk a tankönyvek által használt szaknyelvek terminológiai egységét, a szaknyelv stiláris követelményeit."