Ha ezekre a nélkülözhetetlen gyümölcseinkre gondolunk, megjelenik előttünk gyümölcsösünk szépen mosolygó jonatán almája vagy a népszerű Vilmos körte, esetleg az Európa (netán Dél-Amerika) messzibb tájairól importált gyümölcs — mely hibátlan, de íze összehasonlíthatatlan kertünk almáival, körtéivel.
Tudjuk, hogy ezek a gyümölcsök az ember nemesítő tevékenysége következtében lettek ízletesek, nagyok, annyira változatosak. Az alma (Malus domestica L.) a vadon most is fellelhető, kis termésű, alacsony vadalmának (M. pumila) közeli rokona, míg a sokkal gyakoribb vadalma (M. sylvestris) erdei vadjaink kedvelt gyümölcse, s ezért az erdészet ülteti is. A nemes körte (Pyrus communis L.) a vackornak (P. pyraster) a feltételezett nemesített leszármazottja, azonban, akárcsak az alma esetében, feltételezik a többvonalú eredetet.
A mellékelt fényképen a díszfaként ültetett Malus x purpurea (a biológiában az x hibrid fajt, fajtát jelent), valamint az M. baccata előfordul vadon is. Ahogy erről városainkban jártunkban-keltünkben meggyőződhetünk, most érik, és megérve hull le a fájáról a piros díszalma. A 3—8 méterre is megnövő fa április-májusban virágzik, virágba borult koronája szép dísze a településeknek.
Ismerőseimtől tudom, hogy a vackor (nyersen a sok kősejtje miatt alig élvezhető) kitűnő alapanyaga a pálinkának.
Ami pedig a vörös díszalmát illeti, kár veszendőbe hagyni, húgom kitűnő savanyúságot preparált a megfőzött almácskákból. Sajnálom, hogy receptjét nem kértem el. Húsok mellé adta.
