Az egyesület első elnöke Katona Mária volt, jelenlegi elnöke Szőcs Piroska nyugalmazott tanár, a Siculus Rádió főszerkesztő-helyettese. Érdeklődésünkre elmondta: a kézdivásárhelyi egyesület szakmai irányítója és egyik alelnöke dr. Már Erzsébet szülész-nőgyógyász főorvos, az egyesületet pedig huszonnyolc alapító taggal jegyezték be, a jelenlegi tagok száma harminckettő. Havi rendszerességgel találkoznak, régebb a szociális otthonban, az utóbbi időben pedig a Maassluis Nyugdíjasklub kistermében tartják összejöveteleiket. Egyelőre nincs állandó székhelyük. A találkozókon legtöbbször orvosok tartanak szakelőadásokat, de természetgyógyászokat is meghívtak. Évente legalább egy alkalommal nagyobb szimpóziumot szerveznek, melyen több szakorvos értekezik egy-egy témakörben. Legközelebb október 25-én tartanak szimpóziumot, melyre csíkszeredai és helybeli orvosokat hívnak meg. Ezenkívül jótékonysági estet is szerveznek azzal a céllal, hogy tudatosítsák: a rák nem fertőző betegség. Az emberekben nagy az előítélet a rákos betegekkel szemben, ezért rendkívül fontos tényező a család, illetve a pozitív gondolkozás. Tevékenységüket szórólapokkal és plakátokkal is népszerűsítik, a rádióban ismertető előadásokat sugároznak. A tagok névnapját is megünneplik, közös kirándulásokat szerveznek, társegyesületeket látogatnak meg. Október 16-án Budapestre utaznak, ahol a Rákliga és a Rákbetegek Egyesülete látja őket vendégül, és október 18-án a budapestiekkel közös tevékenységen vesznek majd részt.