A Székelyföld feliratú, avagy a Ţinutul secuiesc fedőnevű táblaháborúként elhíresült harcok körül már sok vitát, krónikát hallhattunk, olvashattunk, de a legtöbb blablázást az RMDSZ csúcsvezetése részéről.
Számtalan ígéretet, ígérgetést, mellveregetést, hazaffyaskodást, autonomizálást és még több, nagy csinnadrattával előadott — néha már-már fülsértő — dobpörgést is végighallgathattunk, de konkrétan még semmilyen eredményt nem könyvelhettünk el a részükről. Legalábbis eddig. De még nincs minden veszve. Voltak és vannak a ,,táblaügyeknél" sokkal fontosabb teendői érdek-képviseleti szervezetünknek. Például az EP-képviselet. Az oda való bejutásért folyó küzdelem és harc.
A lista már kész. Azt is tudjuk, kik a jelöltek, jelöltjeink/jelöltjeik. Frunda úr is ott szerepel az egyik lista élén, Tőkés szabadságharcos püspökünk is a másik legelején. Még hátravan a szavazás! Szavazataink begyűjtése, vagy a megosztottságunk, esetleges lebőgésünk teljes kudarcunk elkönyvelésének pillanata! Ez a csata lesz a döntő (remélem, nem a végső!), és karácsony előtt egy hónappal vívjuk meg.
Lesz, aki a karácsonyt Brüsszelben tölti, de olyan is minden bizonnyal, aki a siralomházban, mint vértanú tábornokaink Aradon...
De ha veszíteni is találunk, táblának, Tábláknak mindenképpen lenniük és állniuk kell!
Kerül, amibe kerül, de Tábla, az lesz! Csak még az nincsen teljes bizonyossággal eldöntve, hogy milyen színben, milyen magasságban, hány centiméterre az út(ak)tól, milyen területre, ki birtokára állíttassanak, és ami a legfontosabb: mekkora betűkkel, hány nyelven, és mit írunk rájuk?!
Éppen ezért — megkönnyítendő elöljáróink gondját — azt ajánlom, írjanak ki pályázatot a legötletesebb, a leginkább ránk jellemző feliratok elkészítésére, de addig is ajánlok egyet mutatóba.
SZÉKELYFÖLD
ŢINUTUL SECUIESC
(És ezalatt még öt más világnyelven)
Ember, Omule, Tű cselovek, Hombre, Autós, Conducătorule, aki ide belépsz, gyalog, autóval, netán hajóval, hogy az Olton, Feketeügyön felhajózhass a (borvíz)forrásvidékek felé, hagyj fel minden reménységgel! Gödörbe lépsz, ott pusztulsz, nyakad szeged, tengelyed töröd, belefulladsz a Kárpát-medencébe!
És vigyázat:
Itt GÓBÉK (is) laknak!!!
Egyelőre konkrétan ennyit segíthetek a sok táblablablázás helyett. Meglátják, egy ilyen táblát senki sem fog lerombolni, átfesteni, és turizmusunk is fellendül majd...