Izgatottan húzom le a balettcipőmet, és igazítom meg szárnyaim. Tündér vagyok. Vagyis, tündérnek öltöztem, és mindjárt mi következünk. Gyorsan elrohanunk a díszleteinkért, és már fel is sorakozunk harcra készen. Képtelenek vagyunk figyelni az előttünk szereplő osztályra.
Felpillantok a zsúfolt nézőtérre, és eszembe jut, hogy ez már generációk óta így megy a Nagy Mózes Elméleti Líceumban. Ötletkeresés, viták, majd a nehéz megegyezés után szereposztás, díszletfestés, tánctanulás, zeneválogatás, próbák, és nem túllépni a megadott időkeretet. Évtizedek óta minden farsangkor az osztályoknak tízperces, szöveg nélküli, zenére koreografált produkciót kell összehozniuk.
Nem félek a ,,színpadtól", mégis erősen kalapál a szívem. Körülöttem mindenki lámpalázas, és a díszletekért aggódunk, illetve mi lesz, ha esetleg elrontunk valamit? Éppen a ruhám ráncait simítom helyre, amikor észreveszem, hogy tapsolnak, tehát vége, és most már ideje színre lépni. Ahogy csak tudjuk, eligazítunk mindent, kezdő pozíció, indul a zene. Mosolyogni, mosolyogni, mosolyogni... ez fontos... jaj, mosolyogjunk már... na, így jó; és a tánc is rendben, azt hiszem. Becsúszik egy-két baki, de kiigazítjuk... á, a közönség nem is vette észre... és már el is telt a tíz tökéletes perc. Nem szeretném, hogy vége legyen, de most meg kell hajolnunk. A tapsvihar nevetésre késztet, és érzem, hogy jók voltunk, sokkal jobbak, mint próbán.
Teljes extázisban érkezem az öltözőbe, és látom társaim csüggedését. Nem értem, ilyen fantasztikus produkció után?! Ők nem így gondolják? Ezek szerint nem, és kicsit lelombozódva ülök le helyemre a nézőtéren. Nagyon lassan és nehezen ér véget a többi előadás, pedig igazából érdekelne, de nem tudok koncentrálni, ahogy egyikünk sem.
Érzem a levegőben a lüktetést... és megjelenik az igazgató mikrofonnal és oklevelekkel. Mindnyájan remegve fogjuk egymás kezét, és imádkozunk magunkban, hogy még ne olvassák az osztályunkat, még ne, még ne, ne legyünk harmadikok se. ,,Második díj: XI. A osztály" — hatalmas sikoly, katarzis, ugrálunk, ölelkezünk, felszállnánk a levegőbe... ez azt jelenti, hogy: ,,Első helyezett: X. A osztály." — Megcsináltuk! Őrjöngve rohanunk ki 28-an a díjért. Hihetetlen, hogy egy hatalmas tortát nyomnak a kezembe, és nem telik bele öt perc, már nyoma sincsen. Még mindig ordibálunk, táncolunk, mintha a foci-világbajnokságot nyertük volna meg...
Gyorsan haza, jelmezeket elpakolni, és irány ünnepelni. Éjfélig csillogott a szemünk a boldogságtól, és még most is félrebeszélek, ha eszembe jut. Újabb próbák következnek, hisz ez azt jelenti, hogy részt vehetünk a Legfarsangon is. Ismét tündér lehetek tíz teljes percig.
Ugron Nóri
