A rendszerváltás óta elmúlt húsz évben először fordul elő, hogy a tervezett évi költségvetésben csupán három-négy hónapra elegendő összeg szerepel az egészségügyi programos gyógyszerekre — tájékoztatott Nagy András, a háromszéki gyógyszerészkamara elnöke, aki szerint a helyzet annyira súlyos, hogy életveszélybe sodorják a betegeket. Májustól törvénytelenül adnának ki onkológiai és diabetológiai készítményeket, a minisztérium tartozása miatt jelenleg is akadozik az ellátás.
A felhalmozott adósságok miatt krónikus gyógyszerhiány alakult ki elsősorban az onkológiai és diabetológiai készítményeknél, némely forgalmazók csak akkor szállítják ezeket az orvosságokat, ha a patikák helyben fizetnek. Tavaly csak az első fél évben volt költségvetés erre a célra, a júliustól kiadott programos gyógyszerek elszámolását az egészségbiztosító nem foglalta könyvelésébe. Mivel ezzel a kiadási összeggel a szaktárca tartozik (ennél a kategóriánál a biztosító csupán számlavezető), a gyógyszerészek a minisztériumtól kérik, hogy a 4,4 millió lejes tartozást ismerje el, vegye a költségvetési tételek közé, és fizesse ki.
Az egészségügyi programban kezelt betegek szerepelnek az országos nyilvántartásban, életük a gyógyszerektől függ, kezelési költségeik tervezhetőek, éppen ezért érthetetlen, hogy ellátásukra nincs előirányzott költségvetés — véli Nagy András, aki azt is sérelmezi, hogy egy korábban jóváhagyott összeget az országos biztosítópénztár visszavont a megyétől, és ezzel újból megközelíti a tízmillió lejt a háromszéki gyógyszertárak kinnlevősége.
Felmerül a kérdés: hová szivárogtatja el az országos intézmény a gyógyszerpénzt, miért züllesztik az ellátást az 1989-es szint alá? — fogalmaz a kamara elnöke.