Ha az idők vihara nem sodorta volna el, 2010. október 31-én fényes ünnepségen emlékeztek volna meg az 1870. október 31-én kapuit megnyitó Székelykeresztúri Állami Tanítóképző megalakulásának 140. évfordulójára.
A hiányt pótlandó Szabó Kálmán Attila székelyudvarhelyi tanár, iskolatörténész, az intézet egyik utolsó abszolvense találkozóra hívta mindazokat, akiknek számára kedves a volt rangos intézmény, Székelyföld első állami tanítóképzője. Erre az alkalomra jelentette meg az Iskola az idők viharában című tartalmas emlékkönyvet.
Az igényesen összeállított kiadvány szerkesztője Kányádi Sándor tanácsát követte: ,,Be kell hordanunk, hajtanunk mindent... / Semmi sem fölösleges.", amikor a levéltárakban felkutatott minden fellelhetőt az iskola történetével kapcsolatban.
Az iskola rövid története című tanulmány áttekinti a nyolc és fél évtizedes múlt legjellegzetesebb eseményeit, a megalakulás előzményeitől az intézet 1955-ben bekövetkezett megszűnéséig.
A Balázsi Dénes összeállította Mesterek és tanítványok című fejezet felsorolja az intézmény igazgatóit, Sándor Dénes a képző neves személyiségei közül ismerteti Gyertyánffy István, Kozma Ferenc, Borbély Sámuel, Újvári Mihály, Barabás Vilmos és Gálfalvi Sándor munkásságát.
Ugyancsak itt található meg a különböző korszakok tanszemélyzetének névsora, az oktatási tervek, az iskola első órarendje és napi programja. Az is kiderül, hogy milyen megalázó helyzetbe került a székelyek első tanítóképzője az 1924—1925-ös tanévtől 1940-ig, amikor fokozatosan kiszorultak a magyarul tanulni vágyók az intézetből, mert román tannyelvűvé vált. Számunkra, keresztúri vén diákok számára (is) rendkívül érdekes az 1950—1955 közt kibontakozó diákönkormányzat munkájának bemutatása. Az 1875 nevet tartalmazó, 1870—1871-től 1954—1955-ig tanítói képesítést nyertek névsora ugyancsak kitartó kutatómunka eredménye.
Az összesítő táblázatból megtudhatjuk, hogy a Székelykeresztúri Állami Tanítóképző működésének 85 éve alatt 2129 tanítót bocsátott ki kapuján, akik hűséggel vállalták a ,,lámpás" szerepet és "a nemzet napszámosai" státust az évtizedek folyamán.
Jóllehet, az idők viharának nem állhatott ellen a mindig magas minőségi színvonalat képviselő intézmény, de a benne szakmát, emberséget tanuló sok száz, ma is élő öregdiák emlékezetéből kitörölhetetlen.
Higgyünk Kányádi Sándor versjóslatában: ,,Mert leapad majd a víz. / És fölszárad majd a sár. // És akkor majd a megőrzött, / a meglévő szóból újra- / teremthetjük magát / az első búzaszemet..."
JÓZSA MIKLÓS
